"Tudom unalmas, de ez van.
Amikor 2010-ben a narancs kormány megszerezte első kétharmadát, annyit mondtam, hogy innentől Magyarország Zrt. az ország neve, mert egyértelmű volt nekem, hogy gazdálkodni akar az ország javaival a saját javára. Ehhez porhintésként használva a történelmi traumákat.
Alapvetően könnyű felismerni a diktatúrákat, elég csak meghallgatni a propagandát és figyelni a rendszer üzemeltetőinek vagyonosodását. Tipikus még, hogy megadja az állami minimumot, de annál többet egy fillérrel sem. A pénz jelentős része a rezsimnek kell.
A propaganda unalomig ismert fordulatai: külső és belső ellenségek, dicső múlt, az állami minimum sikerként való kommunikálása.
Amíg naiva voltam, felnéztem a politikusokra és tiszteltem őket, mert egy országot irányítani, a lakosaiért felelősséget vállalni komoly próbatétel. Megtiszteltetés volt szavazni a választásokon.
Azonban feltűnt, hogy a sok időt igénylő munka ellenére, valahogy bőven jut ideje a fő figurának stadiont építtetni a vidéki háza mellé, földdel-cégekkel-bányával kitömni a rokonságot és felköltözni a várba. Mik is lehettek akkor az elsődleges céljai? Tekintve az ország romló mutatóit, nem éppen az ország egyben tartása és felvirágoztatása. Ráadásnak kőkemény neoliberális gazdaságpolitikát folytat bőven nyakon öntve nepotizmussal. A külföldi nagytőke maximálisan ki van szolgálva. De dübörög a propaganda, a traumáktól zakkantak két pofával falják; a felső-közép hallgat és szolgál, mert megkapta jussát a különféle kedvezményekkel.
Én pedig viszolyogva hallgatom a propagandát, és próbálom elviselni, hogy ismét puha diktatúrába kerültem. Pedig ünnep volt kikerülni onnan!
Ez a fő baj, képtelen az önsorsrontás útját elhagyni a magyar. Erősebb az önérdek és a trauma.
Oh, mennyivel könnyebb lenne hinni valami önfényező illúzióban, de megtanultam, hogy a hazugság rombol és árt. Végső soron életellenes. Ellenben a fájdalmas igazság barátja az életnek, mert emlékeztet rá, hogy élsz."