2013. November 10-én rendezte meg a Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE (fura párosítás...) a Bagolyvár terep-félmaratonnal párhuzamosan a Bakony szurdok-völgyei teljesítménytúrát 4 távon: 25/16/14/9 km. Természetesen a "hosszú" távon indultam, ami inkább rövid-közepesnek számít. Nem volt betervezve ez a kiruccanás, de két nappal a túra előtt, pénteken sikerült egy telekocsiban helyet szerezni, így vasárnap reggel öten indultunk Budapestről a rajtba, Zircre a Bagolyvár fogadóba.

Különleges volt nekem ez a túra, ugyanis a család baráti körében egy illető gyakran emlegeti cuha-völgyi, porva-cseszneki úttörőtáboros kalandjait, amikor a patak vitte magával az egész tábort...

Reggel kilenc óra után értünk a rajthelyre, négyen neveztünk - a sofőrünk egyéb dolgokat intézett, majd a célhelyre, Csesznekre jött elénk. Meglepő módon 5-10 perccel korábbi időt írtak az itinerre, mint a valós, de szerencsére nem ennyin szokott múlni a teljesítés. Amíg szerelést igazítottam, kamáslival bajlódtam, addig a többiek elindultak. Hamarosan én is a nyomukba szegődtem, még éppen látótávolságban voltak - nem volt nehéz követni társaságunk hölgy tagját, rózsaszín dzsekije virított a szürkés késő őszi városban. Jó tempót mentek, már jócskán a városon kívül jártunk mire sikerült befognom őket, így hárman folytattuk az utat (Anna, Nagyondinye sporttárs és jómagam) a sáros mezőn át.

A szekérút hamarosan bozótosba váltott, itt szembesültünk az első vízátfolyással - patakátkeléssel a sok közül. Nekem és Dinnyének nem volt problémánk a vízálló bakancsainkban, Anna pedig rutinból megoldotta hogy száraz maradjon a futócipője - kicsit lemaradt ugyan, de nem féltünk, hogy nem ér utol minket. A bozótos először fiatalos, majd egyre magasabb bükkösre váltott, hamarosan vastag, rozsdabarna avarszőnyegen lépkedhettünk az első ellenőrzőpont, Porva-Csesznek vasútállomás felé.

A vasútállomáson ellenőrzőpont, pecsétet és gyümölcsöt kaptunk (mandarin, naspolya, szőlő volt a választék), és egy fura pókot fényképeztünk. Az állomással szemben (azaz inkább a háta mögött), az út túloldalán meredek lépcsősor vezetett, felkapaszkodva egy félig leomlott (lebontott?) kőoszlopot találtunk. Az útra visszatérve továbbra is a Cuha-patak mellett haladtunk, hamarosan villámsebesen jött szembe deicide fórumtárs, éppen a terep power walking tecknikát gyakorolta valami eszméletlen sebességgel. Ő már visszafelé haladt, a 14-es távot megjárta, önszorgalomból gyalogolt vissza a rajthoz. A táj egy ideig nem sokat változott - patak balról, erdős domboldal jobbról, patakátkelés után csere, mindez a vasúti sínekkel és régi kőépületekkel kiegészítve. A vasút szolgáltatta a látnivalók következő csoportját: omlásvédő boltozat, alagút, viadukt, vasútépítők emlékműve volt a menü.

Na meg persze további gázlók, Anna már kezdte kicsit unni, egy részen egészen lemaradt mögöttünk, míg megfelelő átkelőhelyet keresett. Mi meg annyira belefeledkeztünk a beszélgetésbe, hogy majdnem elvétettük a piros jelzés letérését, de még időben megtaláltuk, jobbra indultunk a kis ösvényen - nem kellett volna, kihagytuk a Vinye ellenőrzőpontot. Szerencsére hamar ráeszméltünk a hibára, pár száz méter kellett csak visszamenni - Anna már a cserépkályha mellett majszolta a finom házi zsíros kenyeret. Kicsit maradtam én is, Dinnye elindult, "majd utolértek" jelszóval (spoiler: a rajtban láttuk legközelebb). Én kértem még a finom forró teából az egyik kulacsomba, és pár perc múlva mi is indultunk a már feltérképezett piros letérésen.

Átvágtunk a Zsidó-réten, túloldalán fenyves. Út jobbra, út balra, szemben egy fán A4-es lap jobbra nyíllal, szalagozás jobbra. El is indultunk hát jobbra - na ezt sem kellett volna, miután utolért és megelőzött minket a futók derékhada, gyanússá vált a sűrű szalagozás. Itiner elő, benne: a futóknak szóló narancssárga szalagozás jobbra el, túrázók a jelzésen balra. Szerencsére ez is csak pár perces plusz volt. A fenyőerdőn átvágva hamarosan leereszkedtünk az Alsó-Cuha.szurdokba, és megkezdődött a túra legszebb és egyben legkalandosabb része.

Patakmederben, úttalan utakon, függőleges sziklafalak között, köveken ugrálva kalandoztunk a szurdokban. A szurdok végén az Ördög-réten vettünk végül éles jobb kanyart, hogy egy vízmosásban (amit ott "szurdokocska" névvel illettünk) kezdjük meg a mászást a Kenyeri-hegyre. A látszólag a semmi közepére kifüggesztett szalagokat követve ezt a részt is nagyon élveztem - szeretem ha le lehet térni néha a kitaposott ösvényekről. Hamar felértünk az emelkedőn, az erdő szélén a következő ellenőrzőpont, szaloncukrot választhattunk. Innen újra sáros szekérúton baktattunk tovább, jobbra erdő, balra Windows-háttérkép (Landscape) - azaz zöldellő dombok. Ezután vissza az erdőbe, újra a rozsdabarna lombszőnyegre - érdekes kontraszt volt a fákon lévő néhány levél élénk színe.

Újabb bozótos, majd mélyútba ereszkedtünk le. Nagyon mélybe, rövid szakaszon a 3-4 méter magas függőleges sziklafalak között az volt az értésem, hamarosan bezárul fölöttünk, és barlangba jutunk. Sokat nem tévedtem, a keresztező főútvonalat alagúton abszolváltuk, beértünk Csesznekre, megpillantottuk a várat is. Anna sajnálatát fejezte ki, hogy a várba nem megyünk fel, én tisztán emlékeztem hogy felvisz a túra oda. A vitát rövidre zárta a következő kereszteződés - szalagok balra el, piros kereszt is zöld barlang jelzés egyenesen. Már nem hittünk a szalagnak, "no, akkor gondolkodjunk". Az itiner szerint a faluból kikanyarodva P+ majd zöld barlang jelzés - na de ez nem kanyarodik sehová, pláne nem kifelé a faluból. Még némi fejtörés után arra jutottunk a P+ az P+, ez kell nekünk. Néhány méter után Anna is megerősítette, ismerős neki a terep, járt már erre más túrán. Hamarosan az idén nyílt ferrata pálya mellett vitt a jelzés - másztak is rajta éppen - majd a barlang is feltűnt balra, jobbra pedig jelzőbólya, önkiszolgáló nyuszipecséttel és idősebb túratársakkal. Turul-turul, azaz háturul közelítettük meg egy meredek, de rövid emelkedőn a várat (nekem volt igazam) - racka kos hihetetlen szarvát csodáltuk (hogy fér ez be a karámba?) és pár méter után célba értünk.

A célban kitűző, kis méretű emléklap járt, és a szokásos zsíros kenyér, meleg tea kombó. Pont elértük a futók eredményhirdetését is. Befutott Dinnye is, mint kiderült elkavart az Ördög-réten, így kerültünk elé. Nem kellett sokat várni ötödik útitársunkra sem, így cipőcsere után hazafelé vettük az irányt a lemenő nap fényével a hátunkban.

A túráról: a Cuha-völgy nagyon szép hely, bár az első pár km nem túl izgalmas, de valahogy ki kell vinni Zircről a túrát, ezt nem lehet elkerülni. A problémás részeken jó lett volna némi tájékozódást könnyítő útmutatás (egy-egy A4-es papír Vinyén és a Zsidó-rét végén elég lett volna) - illetve kicsit rosszul esett, hogy az emléklapot "írd rá a neved légyszíves" megjegyzéssel, kitöltetlenül adták át. Úgy éreztem ez az esemény inkább a futóknak szólt, cserébe viszont ők kimaradtak a legszebb részekből, az Alsó-Cuha szurdokból.
A kis hibák ellenére jó túra volt, tetszett, Anna révén pedig még az átlagsebesség sem volt rossz - 25km négy és fél óra alatt, az első két órában több mint 13km.
Ezzel idén teljesítménytúrákon túlléptem vízszintesen a 200km-t, függőlegesen a 6000m-t. 50km kell még a bronz túrafüggő éremhez, ez remélhetőleg a következő hétvégén meglesz, utána kis pihi és készülődés a Vulkántúrára.
A bakancsom jól vizsgázott második túráján, semmi vízhólyag, kezd szépen betörni úgy tűnik. Az új övre húzható fényképező-tok segítségével pedig végre a fényképezés is sokkal egyszerűbb lett.