A Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület és a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia idén harmadik alkalommal rendezte meg civilek számára is nyíltan a Hősök Vére Emlék- és Teljesítménytúrát 5 távon, október 19-én.

Én a második leghosszabb, 41 kilométeres távra jelentkeztem (a fokozatos táv-növelés jegyében). Úgy gondoltam korán indulok, így az 5:40-es HÉV-et vettem célba. 6-kor már Szentendrén a végállomáson voltunk, és a szalagozást követve ( ) meg is találtuk a rajthelyet. Kis rendezkedés, nevezés, szerelvény igazítás, és egy 6-7 fős csoportban indultam még sötétben vissza a szalagok mentén, ki Szentendréről az első kódos ellenőrzőpont felé. Libasorban baktattunk a párás-sáros mezőkön amíg el nem értük a vízművet - itt kellett felírni a kódot. A többieket elengedtem, én pedig megcsodáltam a hátam mögött éppen felkelő napot, és az ébredező várost.

Innentől elkezdett emelkedni az út, fel a Kő-hegyre, az erdészház volt a második EP. A napkelte varázslatos színekbe öltöztette az erdőt, nem győztem nézelődni, gyakran megálltam fényképezni is. Az erdészháznál a rendezők forró teával és zacskós levessel vártak, és csodálatos kilátással a városra.

Kis pihenés, reggelizés után folytattam utamat tovább az eltéveszthetetlenül, szalagokkal és kék festéssel jelzett úton, le a Kő-hegyről, kökénybokrok között, sűrű fiatalosban, Lajosforrás felé. Út közben sikerült utolérnem a szolnoki helikopterbázis menetoszlopát, tucatnyi katona menetelt előttem gyakorlóruhában. Lajosforrásnál újabb pecsét, alma, forrásvíz vételezés. Már éppen indultam volna tovább, mikor kisvártatva illusztris társaság érkezett mögöttem: a korábbi túrán megismert Lépéshiba, Márton Dani, Örsi Anna és Tarnai Máté. Ők még tettek-vettek, én elindultam - gondoltam úgyis utolérnek. Ez a Tölgyikreknél meg is történt, így innentől a hosszútáv kiválásáig velük tartottam.

Végül a Király-kútnál váltunk el, ők továbbmentek Dömös felé, én pedig kis evés-ivás után elindultam a piros háromszögön fel, Dobogókőre. Egy rövid, ám meredek szakasz következett, újabb "soha többet Dobogókő" felkiáltással, de nemsokára szintbe fordult az út és gyönyörű tölgyesben, széles sétauton haladhattam teljesen egyedül. Megálltam kicsit pihenni, enni-inni. Mikor felnéztem, egy szarvastehén nézett szembe velem tőlem úgy 25-30 méterre a bokrok között. Sajnos pont akkor érkezett egy nagyobb turistacsapat szemből nagy lármával, és a varázs szertefoszlott.

Dobogókőre felérve váratlan, kellemetlen hideg fogadott, a pontőrök is dideregtek, de serényen készítették nekünk a zsíros-vajas kenyereket csalamádéval. Evés közben beszélgettem velük és az éppen frissítő túrázókkal kicsit (befutott - szó szerint - az első hosszútávos sporttárs is), majd elbandukoltam a turistaházba beváltani a teajegyet. A tea legalább olyan jó volt a maga nemében, mint a turistaház borácsos gulyáslevese, ami most is ott rotyogott már a bejárat előtt. Egy müzliszelet is járt a pecsét mellé, majd elindultam lefelé a sárgán, mert már igencsak fáztam. Egyre csak lejtett a trappról már ismert út (akkor ezen felfelé jöttünk), könnyedén szaladtak a kilométerek. Hamarosan újra a Tölgyikreknél találtam magam, felírtam a kódot, leszúrtam a nagy görög gamma betűt akasztófának nevező társaságot ás haladtam tovább a Lom-hegy oldalában emelkedve a Bölcső-hegy felé.

A Bölcső-hegyre sziklás ösvényen kapaszkodtam felfelé, közben egy cserkésztúra résztvevőit kerülgettem - előzékenyen elengedtek a fiatalok, látták hogy lendületben vagyok Fent újabb kód- írás a valamikori kilátó betontalapzatán, majd vissza s sziklás ösvényre, a kitérő miatt újra elém került fiatalság előzgetése, majd gurulás lefelé a meredeken volt a terítéken. Lent Lajos-forrásnál sikerült beérnem a reggel együtt indult társaság két tagját, így velük beszélgetve-sztorizgatva tettük meg az utolsó emelkedőt a Kő-hegyre a Petőfi-pihenő/kilátóponton át a vadászházig.

Még egy kis lejtő, hosszú sík szakasz a patak melletti töltésen, kód-felírás a hídon, még némi sík mező, HÉV-átjáró, és meg is érkeztünk a célba, ahol a szokásos kitűző-emléklap páros mellett lekváros és zsíros kenyér várt. Nemsokára befutottak Ádámék is, gondoltam hogy nem kell sokat várni rájuk

Kellemes túra volt, csodálatosan szép helyeken, gyönyörű időben. Elkövettem azt a hibát, hogy új bakancsban indultam neki a maratoni távnak, így a végére a lábujjaim megszenvedték kissé az akciót, és 1-2 kisebb vízhólyagot is sikerült begyűjteni.

A szervezés példás, az útvonalat elvéteni lehetetlen a minden lehetséges helyre felfújt kék jelzéseknek és a szalagoknak köszönhetően. Mindenkinek csak ajánlani tudom - a hosszú táv 56 km-ével, a Rám-szakadékkal már komoly kihívás, a rövid 14 km-es a Kő-hegyre és vissza kellemes kis hétvégi séta. Becsületkasszás túra, a végén annyit fizetsz érte amennyit gondolsz.

Köszönjük a szervezést, én igyekszem jövőre is ott lenni!