"Kihívás a művészi mondanivalót ilyen szűkös keretek között, 8-16 színben, minimális képernyőfelbontás (jellemzően 320×200 képpont) mellett megkomponálni. Az effektusok előállításához nincsenek gyors, vizuális fejlesztőeszközök, a CPU saját Assembly nyelvén, szinte bájtonként kell megfogalmazni az algoritmusokat, tekintettel a hardver jellegzetességeire, korlátaira. (Aztán kitalálni még egyszer, mert nem elég gyors, újragondolni, optimalizálni.) A programozásnak ebben az alfajában nem a legmodernebb adatbázis-kezelő könyvtárak, szerverek ismerete fontos, van idő fejlődni ugyanazon a változatlan vason, és egyre többet kihozni belőle."

Ez a 2 dolog az, ami ma iszonyatosan hiányzik és egyre jobban távolodunk el tőle.
A művészi érzék már sehol nincs, a játékokból/egyebekből kiveszett a szenvedély és az élvezet, már nem játékosok/játékkedvelők készítik játékosoknak időt és pénzt nem sajnálva. Ma már minden a mocskos nagy bevételekről szól, hogy utánni mi van senkit nem érdekel. Ontják a szemetet napi szinten.
A programozás ezzel párhuzamosan romlik. Nem akarok senkit megbántani, de mik ezek a nyelvek, amiben a konkrét hardverről fogalma sincs a programozónak, csak egy interpreter virtuális géphez fér hozzá? Ebben játékot/bármilyen komoly dolgot írni? Hol az optimalizáció? Hol a hardver kiismerése, kihasználása, gyengeségek elfedése? És haladunk egyre-egyre távolabb, mert van erős hardver, meg jövőre úgyis jön erősebb, majd megveszi a sok hülye azt is. A kód hatékonysága utolsórendű, a lényeg, hogy hamar kész legyen, félkészen ki lehessen adni milliárdokért és indulhasson a következő "nagyszerű" projekt.
Szánalmas. Főleg úgy, hogy régebben nem így volt.