Van valakinek gyakorlati tapasztalata Nokia Suite programmal kapcsolatban. Az utolsó 3.8.54-es verziójú kiadással. Ugyanis a napokban szereztem be én is egy ilyen telefont. A régi 6300 még működik ugyan, de már nagyon ki volt a bele. Arra amire használom ez a 230-as is teljesen jó. A régi PC Suite-tal kiexportáltam a névjegyeket és az üzeneteket a 6300-ról, gondoltam simán átrakom az új készülékre. A PC Suite azonban nem ismerte fel a 230-ast. Utánanéztem, ehhez már a Nokia Suite nevű program kell. Felraktam hát. Először is Windows 7 x64 alatt próbáltam USB-n keresztül csatlakoztatni, de nem talált hozzá driver-t a win így nem ismerte fel és a Suite-ban sem jelent meg. Mondjuk ott kezdődött, hogy csatlakoztatás után a telefon kijelzőjén felugró USB mód választásnál nem volt PC Suite vagy Nokia Suite mód, csak töltés meg háttértár. Gondoltam kipróbálom Bluetooth-on keresztül egy másik gépen (szintén win 7 x64). Így már ugyan a win felismerte, hogy 230-as Nokia, de a Nokia Suite továbbra sem látta. Mondom kipróbálom win 8.1 x64 alatt. Itt USB-n keresztül is felismerte (Nokia 230 rm 1153), de a Nokia Suite továbbra sem látta. Én nem csinálok valamit jól vagy ezt a telefont egyszerűen nem lehet összehangolni a Nokia Suite-tal? Elég macerás lenne majd 500 nevet és 400 üzenetet átvinni a régi telefonról manuálisan
Gyorskeresés
Legfrissebb anyagok
- Retro Retro Kocka Kuckó 2024
- Bemutató Spyra: nagynyomású, akkus, automata vízipuska
- Bemutató Route 66 Chicagotól Los Angelesig 2. rész
- Helyszíni riport Alfa Giulia Q-val a Balaton Park Circiut-en
- Bemutató A használt VGA piac kincsei - Július I
Általános témák
LOGOUT.hu témák
- [Re:] [gban:] Ingyen kellene, de tegnapra
- [Re:] [antikomcsi:] Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- [Re:] [Parci:] Milyen mosógépet vegyek?
- [Re:] [Luck Dragon:] Asszociációs játék. :)
- [Re:] [Sub-ZeRo:] Euro Truck Simulator 2 & American Truck Simulator 1 (esetleg 2 majd, ha lesz) :)
- [Re:] Retro Kocka Kuckó 2024
- [Re:] [sziku69:] Fűzzük össze a szavakat :)
- [Re:] [sziku69:] Szólánc.
- [Re:] Elektromos rásegítésű kerékpárok
- [Re:] [bb0t:] Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
Szakmai témák
PROHARDVER! témák
Mobilarena témák
IT café témák
Hozzászólások
Témaindító írás: