Koppenhága
Ha már ott volt a híd, akkor nem maradhatott ki Koppenhága sem. Vonat 20 perc, de aztán volt néhány meglepetés. A svéd korona nem kompatibilis a dán koronával, váltani kell. Ha váltasz, akkor svédről dánra minden esetben van valami államilag meghatározott adó, amit még pluszban fizetni kell, visszafele viszont nincs. Jellemző momentum, hogy a pályaudvari change ügyintézője ezt elmondta angolul és megkérdezte, hogy mennyit maradunk Dániában. Amikor mondtam, hogy egy napot, akkor visszatolta a háromszáz svéd krajcárt, és úgy nyilatkozott, hogy legalább 500 kell majd. Hallgattam rá és nagyon igaza volt, abból pont kijöttünk úgy, hogy egy süti+kávé kombináció is belefért.
Koppenhága kicsit lazább, mint Malmö. Nagyobb a sürgés-forgás, tényleg hosszú a sétálós rész, és utólag talán kicsit bánom, hogy nem áldoztunk némi időt és lóvét a Tivoli nevű, nagyon klasszikus vidámparkra, de akkor nem lett volna elég egy nap. Így viszont elkommandóztunk a Nyhavn nevű környékre, ami tipikusan az a hely, ahol a képeslapok készülnek. Hosszú csatorna középen, kétoldalt mézeskalács házak, itt élt és alkotott egy Andersen nevű tag, akinek emlékét márványtábla őrzi az épület oldalán. Innen megy a Koppenhágában abszolút a tömegközlekedés részének tekintett hajójárat is, amely nagyon profi. Masszív, sárga cucc, elöl kell be és kiszállni egy leeresztett hídon, az egész művelet (kiköt, kiszáll, beszáll) maximum kettő perc, kőprofin vezetik a józsik a járművet, ami ráadásul elég gyors is, és 5-6 percenként jár. Mentünk vele két megállót, hogy közelebb kerüljünk a Kis Hableányhoz.
Nevezett nőszemély azonban hatalmas csalódás volt. Kommandóztunk a szigeten, végre odaértünk a híres helyhez, de a célszemély eltűnt. Mert elvitték Sanghai-ba, a világkiállítás dán pavilonjában ücsörög éppen. Ezt onnan tudtuk, hogy a vízben, a habcsaj helyén egy bazi nagy projektoros tévé állt, amin élőben közvetítették, hogy a kínaiak fotózgatják a híres leányzót. Jó nagy szívás volt annyit gyalogolni azért, hogy egy streaming videót nézhessünk egy tengerbe állított tévén.
Visszafelé kicsit neccesen alakult a dolog, mert úgy döntöttünk, hogy busszal térünk Malmöbe haza, a 999-es járat indulási helyén azonban rekonstrukciós munkálatok zajlottak: Mi pedig pont az utolsó pillanatban érkeztünk, mivel előtte ki akartuk próbálni a híres dán metrót, amire egész nap érvényes volt az idefelé kapott vonatjegy. Nem bántuk meg, 2005-ben épült a viszonylat, baromi mélyen megy, és nincs vezető. De úgy nincs, hogy beszállsz és leülhetsz előre, ahol látod a sínt, amin megyünk. Lehet, hogy csíraság, de mi még sosem láttunk ilyet, nagyon élveztük. Megnéztük még a palotát, láttunk pár segway-jel bohóckodó arcot, így épp elcsíptük a buszt. Amin viszont dán és svéd koronával is lehet fizetni: pont elfogyott így a dán mani.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
