2024. május 9., csütörtök

Gyorskeresés

Testmozgásos NAV-os mozgalmas Bót. Szerintem...

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Gyors bevezetés: naponta kétszer megjárom a Bót-Otthon távolságot, erre egy 50-es robogót használok. Ma kapott új gumit, mert az előző kicsit kopottas volt (nagyon-nagyon enyhén kifejezve). Erre befele jövet a település kezdetét jelző táblánál megáll. Motor bőg, hajtás nincs. Semmi gond, toljuk a maradék ~1,5 kilométert mint egy bolond, sík idegen.

Éppen csak beérek nyitásra, nyitom a kasszát, ütöm a váltót, nyitom a boltot, úgy nézek ki, mint aki beleesett a medencébe. Bejön egy idős hölgy fényképet nyomtatni, szkennelni. Miközben zajlik a folyamat, bejött két ember, és multitasking módban megkérdeztem, hogy miben tudok segíteni. Kértek két terméket, odaadtam nekik, beütöttem, fizettek, majd megkérdeztem a mellette állót, hogy miben tudok segíteni. Mondja, hogy együtt vannak, és előveszik a NAV-os igazolványukat, és bejelentik, hogy ez bizony egy próbavásárlás volt. Aki nem ismeri ezt az érzést, és csak annyit hall mindig, hogy "megb× a NAV", az valahogy így képzelje el: miközben felszáll a heréd a gyomrodba, kiver a víz, és elsápadsz, azon gondolkozol, hogy rendben van-e minden: pénztár, gép, blokkok, iratok, papírok, stb stb, aztán abban reménykedsz, hogy ne kelljen elővenned a vazelint. Holott a valóság teljesen más.

Kérdezik, hogy itt dolgozok-e, mondom nekik, hogy természetesen, be is vagyok jelentve, illetve mondtam nekik, hogy bármilyen irat, papír, engedély, szerződés, akármi kell, szóljanak, maximum 2 percen belül a rendelkezésükre bocsátom. Visszaadtam nekik a pénzt, odaadtam nekik amit kértek, leültek az asztalhoz, telefonálgattak, szöszmötöltek. Majd odajött az egyik NAV-os, hogy mindent rendben találtak, és hogy azonnal elkészítik a jegyzőkönyvet. Majd a jegyzőkönyv végeztével segítőkészek voltak, elmagyaráztak mindent NORMÁLIS, KULTURÁLT hangnemben, hogy milyen esetben mi a teendő. Sok hasznos infót kaptam tőlük, amiből egyért akár meg is vághattak volna akár, ha olyan kedvük van, mert pont ők mutatták meg, hogy mit kellett volna kezdeni az adott helyzetben. De gondolom mivel mindenben segítettem az Ő munkájukat, így Ők ezt viszonozták is valamilyen szinten. Nem kerestek direkt hibát, hogy belém kössenek, hogy megbüntessenek. A végén kérdezhettem tőlük, éltem is a lehetőséggel, és érdemleges választ is kaptam. Miután lement a kérdezz-felelek, aláírtam a papírokat, további kellemes napot kívántunk egymásnak, és távoztak. Pozitívan csalódtam bennük, tényleg kulturált, emberi hangnemben zajlott a kommunikáció.

Aranyköpéseket olvasnál? Várd ki a következő Bóti bejegyzést, gyűlik az már. Egy kis spoiler:

-Tablettát kéne nekem függetleníteni.
-De ez nem 3G-s tablet, ezen nincs SIM foglalat.
-Hát pont azért kéne függetleníteni, mert nem fogadja el.
-De nicns rajta SIM fogadására képes foglalat, nem is lehet bele tenni SIM-et.
-Dehogynem, ide ne microSIM-et. (és mutat a microSD helyére)...

Hozzászólások

(#1) AllTheBest


AllTheBest
senior tag

Nincs jobb annál, amikor tolni kell a motort, főleg nyáron, régebben velem is megesett párszor :D

Esetleges elírásokért elnézést kérek, kevesebb ujjal nehezebb pontosan írni :) ---> Xiaomi Mi 9T 128gb

(#2) Lauda


Lauda
félisten

Ha a probavasarlas rendben van, nem szoktam problemazni. A valosag pedig a legtobb esetben mas, mint amit terjesztenek az emberek. Szeretik kelteni a riadalmat, elvezik ha nagyokat mondanak es retteg a masik a hivatalos szemelyektol.

(#3) alcsa válasza Lauda (#2) üzenetére


alcsa
senior tag

Ha a probavasarlas rendben van, nem szoktam problemazni. A NAV-nal tetszik dolgozni? :)

amugy holnap 4000 napos leszel, ha te is szamon tartod

(#4) Lauda válasza alcsa (#3) üzenetére


Lauda
félisten

Elnezest, csak elgepeles, nem ott dolgozom. ;)

(#5) Bazsesz válasza AllTheBest (#1) üzenetére


Bazsesz
őstag

Most először állt meg alattam. Szerencsére könnyen gurul, szinte egykézzel megy a dolog. De akkor is sok idő...

(#2) Lauda: igen, én is feszt azt hallom, hogy a k×sög NAV így, meg úgy, meg így megb×tak 200-ra ok nélkül, meg úgy feljelentettek. Meg ugye néhánynál a mentalitás, ha már büntetnek, akkor osztani kell nekik az észt, meg átmenni parasztba, mert nem adott blokkot, és volt bőr a képükön megbüntetni őt. Azért is írtam le, mert először voltak nálam, először találkoztam velük, és egyáltalán nem úgy állt a dolog, mint ahogy leírják. Tényleg le a kalappal, nagyon sok hasznos információt kaptam tőlük, több olyat is pl. az online csodával kapcsolatban, ami miatt a jövőben elkerülhetem a büntetést, illetve amiért ha pénz akartak volna ma is megbüntettek volna érte. Helyette szóltak, hogy legközelebb ezt így kell. "Ha a probavasarlas rendben van, nem szoktam problemazni." <- csak nem ellenőr vagy? Ha igen nem irigyellek...

''Játék a szavakkal mintájára Dúd a betűkkel :d Előadja Bazsesz művészúr :)'' by Esmein

(#6) alcsa válasza Bazsesz (#5) üzenetére


alcsa
senior tag

lebukott, de kihuzta magat egy "elgepelessel"

;]

[ Szerkesztve ]

(#7) Lauda válasza alcsa (#6) üzenetére


Lauda
félisten

Na kuldjel csak egy adoszamot gyorsan, had nezzunk kicsit korul. ;]

(#8) #56573440 válasza Bazsesz (#5) üzenetére


#56573440
törölt tag

vannak normálisak ott is, meg prosztók. bár ez nem új dolog :DDD sőt sajnos olyannal is találkoztam az előző cégnél akit azzal küldtek ki hogy márpedig fizetni fognak (nem multi de nagy cég, rengeteg számlával, sok visszaigényléssel, stb), beköltöztek egy hétre egy szobába és 8 órában túrták a könyvelést egy hibára vadászva. nem találtak, úgyhogy ráhúztak még egy hetet, találtak valami apróságot, büntettek, elmentek. háborgott is a főnök hogy pffháát miezmár. Ezek bevallottan azért jöttek hogy büntessenek. Jól panaszt is fog tenni. aztán a könyvelő lebeszélte, mert igazából minden rendbe volt papírozva, de szinte semmi nem volt korrekt, úgyhogy ha rászálltak volna akkor ott bedöntik a céget...

(#9) bandon


bandon
tag

Nem rossz cikk...ilyen is van.
A NAV-osok mostanában előszeretettel mennek magánlakásra, magánszemélyhez és hiányolják a számla és nyugtaadási kötelezettséget.
A jegyzőkönyvet olvashatatlanul írják, hogy szakértő kelljen a kibetűzéséhez és alapvető tájékoztatást nem adnak a kötelezettségeidről és jogaidról.

Üdv: bandon

(#10) Bazsesz válasza bandon (#9) üzenetére


Bazsesz
őstag

Ez most kissé megcáfolnám. Ugyanis nekem elmondták az összes jogom, miszerint nincs semmilyen jogom, és hogy ez miért is van így, és alá is íratták velem. Több tájékoztatást kaptam, mint amire kíváncsi voltam, vagy kértem. Én ki tudom olvasni az írásukat, annak ellenére, hogy elég ronda (én rondábban "írok"). Az is lehet, hogy kifogtam egy normális csapatot, de sztem valahol ilyennek kéne lenni az összesnek.

Én normálisan álltam hozzájuk, 100%-ig együtt működtem velük mindenben. Mint fentebb írtam meg is büntethettek volna, de inkább elmondták, hogy mibe tudtak volna belekötni, ha akartak volna. De ez lehet hozzáállás függő is (nálam alap (és nem elvárás!), hogy ha bejön az ügyfél "Jó napot, miben tudok segíteni", vagy ha várni kell egy kicsit "Elnézést, pár perc türelmet kérnék", majd megkérdem, hogy miben tudok segíteni. Nem az, hogy "Helló mit akarsz", meg "várjál már kicsit").

''Játék a szavakkal mintájára Dúd a betűkkel :d Előadja Bazsesz művészúr :)'' by Esmein

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.