Utazás egy másik kontinensre
Menetrend szerint megérkeztem Frankfurtba. Hurrá, elértem a csatlakozást! Eddig tartott a boldogság. A Punta Cana-i gép 7 és fél órát késik, mert nem ment át a műszaki ellenőrzésen... Fantasztikus, emiatt lekésem a csatlakozásokat is (Punta Cana - Panama), és az út 36 órásra duzzad (és persze utána jó érzés lesz felszállni egy olyan gépre, ami x órával ezelőtt még a szervizben vesztegelt azért, hogy fel tudjon szállni).
A frankfurti reptéren; ekkor még nem sejtettem...
Gondoltam, ezt nem hagyom annyiban. Minden diplomáciai tudásomat, mosolyomat, tényleg mindent bevetve 1 óra alatt elértem, hogy átrakják a jegyemet Bogotába. Bár szüleim lelkemre kötötték, hogy ne menjek Kolumbiába, ezt úgy néz ki, nem sikerül megtartanom. Bogotából egy átszállással már Guayaquilben leszek. Nem szeretném elkiabálni, de lehet, hogy így lesz a legjobb.
Hopp, közben be is állt a gép – erről készült a fotó.
Ember tervez, Isten végez. Bízzunk a legjobbakban!
Jelentem: a mai napon megérkeztem Cuencába. Nem volt egyszerű az út, mindent egybevetve kb. 36 óra kellett az úti cél eléréséhez. Ami további nehézséget okoz az az, hogy Bogotában maradt a bőröndöm. Ha minden igaz, holnap vagy holnapután megkapom. Örülnék neki, mert harmadik napja vagyok éjjel-nappal ugyanabban a ruhában.
Guayaquilben egy Bryan nevű, nagyon barátságos és segítőkész fiú várt rám, és a kis albérletét osztotta meg velem. Belépve, kezdtem átérezni, hogy ez bizony a harmadik világ, és az életszínvonal nem éppen egyezik az európaival. Nincs meleg víz; a víz nemhogy nem iható, de szájba sem vehető; háziállatból rengeteg van, de az irtandó fajtából; kosz van, a falak mállanak és még sorolhatnám. Ráadásul egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni, mert 32 fok volt a szobában, ráadásul a főút mellett feküdt, így egész éjszaka dudaszót hallgathattam.
Emiatt el is vagyok fáradva, mert az elmúlt 48 órában semmit nem aludtam. Holnap mesélek tovább, és ha minden igaz, lesznek képek is. Lényeg a lényeg: élek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
