Xbox, blokkok
A blokkokat a megszokott módon rögzítettem; '3-as metrikus csavar, és a gyári hűtőborda lefogatója. Az alaplap hátuljára, a fekete fémalátétek alá még kerültek keménygumis alátétek is, hogy véletlenül se karistoljam össze a nyákot.
Ezeket a csavarokat a másik oldalról rögzítettem a laphoz, így a blokkok lefogatásánál még véletlenül sem tudtam "tökösödést" okozni a processzorok környékén azzal, hogy a végtelenségig húzom meg a rögzítő anyákat.
Hőközlőként Arctic MX-2 lett felkenve, amit direkt ehhez a módosításhoz vettem, ennek ellenére kicsit hype-oltnak érzem az árához képest. [Egyéb környezetben kipróbálva, az olcsóbb Arctic Céramique is hozza ezt a szintet nálam.]
Microsofték fémtepsijén kellett ejtenem két nyílást a két csatlakozónak, ennek megtalálása korántsem volt olyan könnyű feladat. A gyári légkavarókat mindenképpen száműzni akartam, így legvégül az ott felszabadult helyen lett kialakítva nyílás nekik. [A műanyagburkolat hátulján szintén megejtettem ezt a két kivágást]
Két darab XIGMATEK XOF-F1251 120 mm-es ventilátor került már a burkolatra az előző installációnál, ami jelen verziónál az alaplapi 3PIN-es csatlakozóra lett kötve.Csendesek, 6 V körüli feszültséget kapnak, és nincs motorhangjuk.
A blokkokhoz direkt a fekete Thermaltake csöveket szántam, mert kellően rugalmasak, így törésgátlót sem kellett tennem rájuk. Az X-clampos lefogatást a jó ízlés határáig húztam csak meg, mert az ilyen módon történő rögzítésnél fennáll annak a veszélye, hogy elroppanjon a processzor.
Kivezetés:
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!