Hirdetés

2023. február 4., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Utazás rovat

Svédország - turistaszemmel

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Egy hetet töltöttünk el a déli részen. Az ország, ahol minden működik.

[ ÚJ TESZT ]

Malmö

Malmö rohamléptékben fejlődik pár éve. Ennek alapvetően az az oka, hogy mióta felépült a Dániába vezető híd, azóta a dán főváros és Malmö között az út maximum 20 perc vonattal, közte pedig feszül egy új reptér is, emiatt a régiónak nagy megnőtt az ázsiója. Leginkább hi-tech fejlesztőközpontok és technológiai cégek székházai telepedtek ide, nem árt, hogy nemzetközi kikötő is tartozik a városokhoz. Malmö nyugati csücske gyakorlatilag vadonatúj, egy Corvin-Szigony projekt ehhez képest smafu. Itt nőtt ki a földből a már most emblematikusnak számító Turning Torso, ami egy 60+ emeletes toronyház, frankón csavarodik az égnek, nagyon impozáns. Pláne kontrasztba állítva a még bontás alatt lévő régi épületekkel.

Malmö központját a pályaudvartól a Hilton szállodáig húzódó sétálóutca jelenti, illetve ezek leágazásai. Ez egy rendezett, tiszta, emberléptékű terület, de semmi extra, szépen térkövezett utcák, néhány híd, sok-sok víz, rengeteg bolt. Az egyik mellékterecske az éttermi központ, itt a legdrágább a kaja, de egyszer azért kipróbáltuk és nem csalódtunk. Itt a turistákra szakosodott kajahelyeken is emberes adagokat osztanak, persze meg is kérik az árát: két főre főétel plusz egy-egy pohár normális vörösbor összeköltsége alulról súrolja a 15 ezer magyar valuta értékét, ami nem kevés. A kaja egyébként is horror áron megy, egy útszéli hamburgeresnél is 100 krajcár körül alakul egy menü.

Malmöben van még egy-két érdekesség, mondjuk a város kellős közepén található teljesen free botanikus kert. Ott terem az articsóka, a káposzta, meg minden, és ez ott normális. Nincs kerítés, belépő, mindenki atommód vigyáz minden természettel kapcsolatos dologra, náluk ez alap. Az is vaskos meglepetés volt, amikor átvágtunk egy ősfás parkon, és félúton kiderült, hogy ez véletlenül temető is. A város központjában. A Gusztáv Adolf tér mellett. Minden városka főtere tutira Gusztáv Adolf, az egy olyan karakter arrafelé, mint nálunk Kossuth.

A svédekről azt tartják, hogy kicsit hűvös, maguknak való emberek. Ez lehet, hogy így van, de mi azt tapasztaltuk, hogy bárkihez odamegyünk egy kérdéssel, azonnal jön egy totál kedves és segítőkész válasz. Angolul, természetesen, mert ott mindenki perfektül beszéli a nyelvet. A vécésnéni is, komolyan. Ez az első ország, ahol jártam (leszámítva a briteket), ahol nem azzal kezdődik egy kapcsolatfelvétel, hogy dujuszpíkinglis. Mert egészen természetes, hogy ez megvan. A távolsági busz vezetője, a pályaudvari jegypénztáros (ez külön sztori, amúgy), a biztonsági őr (már ahol van), a zöldséges és a boltban a kasszás is tökéletes angolsággal válaszol.

Malmöben tudnék élni. Főleg az új, tengerparti városrészben. Dániára néző teraszok, rend, csend, nyugalom, mégis közel a központ. És mindenki bringázik, a nyugdíjasok is, amíg bírják. Ha pedig már nem bírják, akkor nem egy olyan aknakeresőnek csúfolt járokerettel tolják, mint itthon, hanem ennek az upgrade verziójával, ami kerekeken gurul és fék is van rajta. És minden akadálymentesített, úgyhogy nem gond felszállni egy buszra, vagy bemenni akármilyen étterembe, hivatalba, lakóházba.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2023 PROHARDVER Informatikai Kft.