Hirdetés

2021. január 23., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Számtech rovat

A Super Socket 7 csúcsán

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Ez volt az utolsó foglalat, aminek használatára engedélyt kapott az AMD is, a többi már történelem.

[ ÚJ TESZT ]

Kapcsoljuk be!

Kapcsoljuk be a gépet, túl vagyunk jó pár összeomláson/kékhalálon, mire sikerült összeválogatni a hardverkomponenseket, nézzük tehát, mire jó egy, a 90-es évek legvégén használatos PC!

Ekkoriban virágoztak a “multimédiás” PC-ként hirdetett vasak, amikhez az üzlet hozzácsapott egy hangfalat, és tessék, máris multimédiás volt.

Természetesen a kornak megfelelően már egy ilyen vassal kompromisszummentesen lehetett, és máig lehet Audio CD-t és MP3-at is hallgatni anélkül, hogy porig kéne butítani szerencsétlen zenefájlt, hogy folyamatos legyen a lejátszás. A Winamp ekkoriban élte aranykorát.

Hirdetés

Az MPEG formátumú videó fájlok mellett megjelentek az AVI-k is, és egyre inkább alkalmasak lettek a gépek egy 1,5 órás film lejátszására, úgy, hogy egy film felfért egy CD-lemezre, de mégsem fektette a tömörítés két vállra a PC-t a film lejátszása közben.

Az Internet is kezdett egyre jobban elterjedni, igaz, még az 56 kbit/sec-es kapcsolatok voltak előnyben, de szép lassan kezdtek megjelenni az első ADSL kapcsolatok is, 256 illetve 512 kbit/sec-es sebességgel.

Persze az évek folyamán az internet is rendesen átalakult, s bár a 90-es évek legvégén, a 2000-es évek legelején is tele voltak az oldalak színes képekkel, egyszerűbb animációkkal, de egy mostani modern weboldal teljesen lefekteti ezt a gépet. Megfelelő böngészővel, mint például az Opera 9, és némi türelemmel még azért e-mailezni, kisebb weboldalakon hírt olvasni még mindig lehet egy ilyen géppel is. YouTube-ozni és Facebookozni értelemszerűen nem ezen a gépen fogunk.

A CD-írás és a szövegszerkesztés már alapnak számított, úgyhogy ezekre most külön nem térnék ki, értelemszerűen probléma nélkül megoldhatók.
Na de jöjjenek a mindenki által várt játékok!

Nagyjából ez a gép ott veszi fel a játékokat, ahol a korábban bemutatott 486-os workstation már nem boldogul a játékokkal. Ebben az időben már rengeteg igen jól sikerült 3D-s játék volt elérhető, így csak egy töredéküket fogom bemutatni, azokat, amik a szívemhez még most is közel állnak.
Értelemszerűen a Quake erre a gépre is felkerült, ami több mint megfelelően fut.

A legendás Quake 2 is remekül fut, s mivel választható a Glide-os renderelés, természetesen úgy futtattam:

A Quake III Arena még 1999-ben debütált, de máig nagy népszerűségnek örvend. Ha egy ilyen multiplayer játékra vágysz, nyugodtan nekivághatsz egy ilyen géppel is, mert gyönyörűen fut.

FPS-ek közül még az Unreal Tournamentet is felraktam a gépre, természetesen magyar szinkronnal, mert úgy az igazi:

Nem vagyok nagy stratégiai játékos, de ezekben az időkben jelentek meg a legjobb RTS-ek, mint például az Age of Empires II, ami LAN party-kon máig sokszor elő szokott kerülni.

Autós játékok is igen színvonalasak jelentek meg, máig nagy kedvencem a Need For Speed 3:

Remek zenéjével, és hangulatával máig be tud szippantani a világa.
De megemlítendő még a magyar fejlesztésű 1nsane is, ami kiemelkedő fizikával rendelkezik, és szintén oltári mókás tud lenni multiplayer módban:

Sokan nem kedvelték a GTA 2-t, bár nekem nagyon bejött, és nem csak a játék hangulata volt remek, hanem az intrója is hatalmas volt, amit engedjetek meg, hogy külön belinkeljek.

Manapság óriási űr tátong a rally (fél-) szimulátor játékoknál, mert konkrétan nincs. Viszont a 2000-es évek elején rengeteg színvonalas rally játék került ki, ilyen például a Rally Championship 2000 is:

Szerintem azért remek játék, mert bár a fizikája és a törésmodellje nincs annyira kigyúrva, mint a Colin McRae Rally 2-é, viszont egy-egy pálya 20-30 percet is igénybe vehet. Továbbá igaz, hogy nem látszik az autókon annyira a sérülés, de brutális módon le lehet amortizálni a kocsikat, és oltári adrenalin löketet tud adni, mikor már csak az utolsó szakaszt kell teljesítened, úgy, hogy a sebességváltó széthullóban és az 1-es sebesség után csak a 4-es, ami működik, a motor hűtése is bedöglik, és a motor is percről percre egyre gyengébb.

Folytatnám a sort a 2000-ben megjelent Need For Speed: Porsche Unleashed-del:

A játékban csak Porsche-k vannak, viszont egészen az 1950-es modellekig visszanyúl a játék, s rengeteg különböző évjáratú Porsche-t lehet kipróbálni, s a törésmodell és a fizika is nagyon jól el lett találva.

Legmodernebb játék, amit felraktam, az a 2002-ben megjelent Need for Speed: Hot Pursuit 2, ami lényegében a Need For Speed 3-nak lett a közvetlen folytatása.

Ennél a játéknál már némileg visszább kellett venni a részletességet, mert már szaggatott, de közepes részletességgel még szépen elment. Ne felejtsük el, hogy ez a játék már minimumként is egy 400-as Pentium 2-est kér. Persze még így is nagyon szép grafikája van a játéknak.

Ha megnézzük a játékokat, akkor látható, hogy a 2000-2002 közötti játékok azok, amik még szépen elmennek a gépen. Természetesen ezeken a játékokon kívül még rengeteg sok jó játék futtatható, amikre nem tértem ki. Ilyen például a Colin McRae Rally 2, GTA 3, Max Payne, 4X4 EVO, Settlers 3, Return To Castle: Wolfenstein, Sim City 3000, Diablo 2, és még sorolhatnám. Szóval egy ilyen géppel már a lehetőségek tárháza óriási, és a feeling faktora hatalmas. Tehát, aki szereti a 2000-es évek elején megjelent játékokat, az nyugodtan belevághat egy ilyen gép építésébe.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.