A reggeli

Sanyi egész éjjel forgott, mint nyárson a malac. Bár ő ilyet biztosan nem mondott volna, hiszen soha nem hallott még sült malacról. Az ő köreiben nem engedhettek meg az emberek maguknak akkora pocsékságot, hogy kismalacként öljék le az állatot. Inkább addig hizlalták, amíg volt mivel etetniük. Na, de nem is ez most a lényeg, hanem az, hogy bár a boksa ontotta a meleget, de ellenkező oldalról jött ám rá a hideg rendesen. Talán egy jó meleg takaró javított volna a helyzeten, de Benke csak egy rossz kabátot tudott ráteríteni, ami nem takart eléggé.

Reggelre sűrű köd lepte a völgyet. A hazatalálás esélye semmivel se lett jobb, mint lett volna éjjel.
- Azt mondom én neked öcsém, hogy el ne indulj sehová, amíg a köd fel nem száll! Talán a cimborám se indul el otthonról, noha ő már behunyt szemmel is idetalálna. Legalább kitanulod mellettem a mészégető mesterséget. Aztán a bátyádékat is bevárhatod, ha nem sietős a dolgod.

Nem volt sietős a dolga. Ugyan miért is lett volna az? Benke reggelit ígért, s már ez is több, mint amire otthon számíthat.

A reggelihez tüzet raktak közel a boksához, s így elől is, hátul is melegedhettek. A szalonna ugyan már kissé avas volt, de a sült hagyma sokat javított az ízén. A kenyér viszont egészen friss volt. Talán csak egy-két napja kerülhetett ki a kemencéből. Sanyinak kétoldalt csorgott lefelé a fekete szalonnazsír a szája sarkán, olyan mohón, s oly boldogan lakmározott. Bencének megállt a nyárs a kezében, úgy rácsodálkozott. Csak az zökkentette ki az ámulatból, amikor lángra kapott a szalonnája. Nagyot káromkodva kapta el a tűzből, s robbanásszerű fújással oltotta el a lángot.
- Jó étvágyad van te gyerek. Úgy eszel, mint aki egy hete nem evett. Igaz is! Még tarisznyád sincs. Mikor ettél utoljára?
- Tegnap reggel adott a bátyám egy darab kenyeret induláskor.
- Csak úgy semmi nélkül?
- Nem akartunk sokat időzni az evéssel, mert lassan lehet haladni az ökrökkel.
- Azért egy darab kolbászt út közben is el lehetett volna rágni.
- Jó volt az a kenyér úgy is. Lényeg, hogy nagy darab legyen.

Aztán Benke faggatni kezdte, hogy mifélék a szülei, mivel foglalkoznak, hányan vannak testvérek. Sanyi készségesen válaszolt minden kérdésére. Mire végeztek az evéssel, szinte az egész életét végigmesélte.

- Hát ide hallgass öcsém! Az idén már ez az utolsó égetés, hiszen télen nem vesznek a népek meszet, de ha kitavaszodik, keress meg! Beállhatsz segíteni, s majd az alföldre is elviszlek magammal. Hajthatod a fogatot! Tudod, nekem nincs gyerekem. Volt egy, de az Úr magához vette még fiatalon, az asszonynak meg nem lehet több. Unokaöcsém éppen volna legalább egy tucat, de téged jóravaló gyereknek látlak, szívesen kitanítanálak meszesnek. Nem lenne gondod a kenyérrel.

Nagyon csábító volt az ajánlat. Az még különösen jó volt benne, hogy nem kellett azonnal dönteni. A télen kimegy az erdőre, ami biztosítja a kenyeret, a tavasz pedig még messze van. Jó lenne summásnak elmenni, ahol világot láthat, de félkezesnek inkább családtagot szoktak vinni, nem egy idegen gyereket. Ez a mészégetés nagyon jó lesz. Főleg, ha még a mész eladásának is részese lehet. Hajthatja majd a Benke lovait, később pedig a sajátjait. Ha lesz kocsija, lova, urasan élhet majd.

Reggeli után Benke el is kezdte az oktatást. Elmondta, miként kell az égetni való követ kiválogatni, hogyan kell azt berakni. Aztán pedig begyújtani, táplálni a tüzet, miről lehet előre tudni, hogy jó minőségű lesz a mész, mennyit kell várni a kemence bontásával, és így tovább...

Megengedte Sanyinak, hogy rakjon a tűzre. Persze ez is egy külön tudomány. Csak kívülállók hiszik azt, hogy egyszerűen csak bele kell vetni a tűzbe. Benke láthatóan élvezte a helyzetet. Örült, hogy van vele valaki, akinek beszélhet. Különös élvezettel mesélt a mész eladása közben megesett kalandokról. Ritkán kellett egy helyre egész szekérrel, legtöbbet vödrönként adta el. Ahány vödör égetett mész, majdnem annyi vevő, amelynek legtöbbje alkudni is akart. Ez volt a meszes mesterség legizgalmasabb, s egyben legnagyobb kockázattal járó része. Természetesen lehetett alkudni Benkénél, de ennek az volt a feltétele, hogy a legelső ár irreálisan magas legyen. Lehetett csereáruval is fizetni. A bortól, pálinkától a krumpliig, kukoricáig szinte bármivel. Némelyik fiatal menyecske saját magát kínálta fel a mészért cserébe. Ezt ugyan Sanyi már nem hitte el, de tény, hogy Benke ezt állította. Aztán a lovait dicsérte, melyek már annyira okosak voltak, hogy rakottan ugyan nem, de hazafelé minden kocsma előtt megálltak saját akaratukból. Előfordult, hogy csapolt sört kaptak a vizes vödörbe, de ez már nem vele történt, hanem egy másik meszessel.

Talán még ma is mesélne, ha dél körül meg nem érkezik a cimborája, aki láthatóan a kocsmában várta ki, hogy kissé ritkuljon a köd. Problémája volt az egyensúllyal. Szinte vele egy időben ért ide a répásiak csoportja, akik hasonló állapotban ténferegtek hazafelé.

- Köszönök mindent Benke bá' – búcsúzott el Sanyi a mészégetőtől – Azt hiszem, hogy majd szaván fogom, és tavasszal megkeresem.
- Gyere öcsém! Komolyan mondtam amit mondtam. Örülni fogok neked.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!