2024. május 20., hétfő

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Telefónia rovat

Okostelefon-evolúció

Azt hitted, hogy az iPhone volt az első okostelefon? Ha így van, sok újdonságot tartogathat ez a cikk.

[ ÚJ TESZT ]

2002

2002-ben beköszönt az általam pre-smartphone-korszaknak hívott időszak. Azért neveztem el így, mert az ebben az időszakban megjelenő okostelefonok még nem érték el azt a szintet, amit én valódi okostelefonnak tekintek. 2002-ben beindul a robbanás, egy gyorsabb fejlődés és egyre nagyobb ütemben terjednek az okostelefonok.

A 2001 után kezdődő időszakban az okostelefonok gyorsabb ütemben kezdtek el fejlődni, mint addig; bár úgy gondolom, 2002-ben semelyik szakértő nem merte volna kijelenteni, hogy 2013-ban négymagos, 2 GB RAM-mal és Full HD kijelzővel szerelt telefonokkal fogunk rohangálni, mivel akkoriban az ilyen hardver még asztali számítógépek szintjén sem tűnt általánosnak. Mindenesetre 2002-ben a Nokia elkezdi uralni az eddig igen kicsiny, ám egyre nagyobbá duzzadó okostelefon-piacot és ez így marad talán egészen 2008-ig, amikor már mind az iOS, mind az Android bitorolja trónját – sikerrel, de erről majd később. A Blackberry is gyorsabb ütemű fejlődésbe kezd és egyre több telefonálásra alkalmas Microsoft Pocket PC jelenik meg. Ez a korszak 2007-ig, az iPhone megjelenéséig tart, ami forradalmasítja az okostelefonok piacát.

2002

Blackberry 5810 - 2002 január elsején a RIM kiadta az első, valóban Blackberry néven forgalmazott készüléket. A Blackberry 5810 egy 3 colos, 160×160 pixeles, monokróm kijelzővel és teljes QWERTY-billentyűzettel rendelkezett, WAP- és GPRS-képes volt, ami akkoriban viszonylag jónak számított. Emellett képes volt kezelni a POP3 protokollt is, ami akkoriban nemhogy jónak, de egészen ritkának számított.
A telefon hardveresen a Nokia 7650-et leszámítva minden, eddig felsorolt készüléket lealáz, hisz az ARM 7EJ-S nevű processzora valahol 80 és 110 MHz között ketyeg*, ami az eddig említett 16 és 24 MHz-hoz képest viszonylag nagy fejlődés (főleg úgy, hogy nem csak az órajel növekedett, hanem sok minden más is jobb lett), bár a mai 1-1,5 GHz-es telefonoktól még elég messze van. Tulajdonképpen telefonálásra alkalmas, így okostelefonnak számít, viszont érdekessége, hogy telefonálni csak headseten keresztül lehetett vele, ami annyit jelent, hogy nem volt beépített mikrofonja és hangszórója.

Blackberry 5810

*Erről nem találtam pontos infókat, csak annyit tudok, hogy a telefonban lévő ARM 7EJ-S a két megadott érték között lehetett biztonságosan skálázni, de hogy magában a BB 5810-ben milyen órajelen pörög, nem lehet tudni.

HTC Wallaby - A HTC-t sokan úgy ismerik, mint az egyik Androidos – és mostanában sajnos hanyatló vagy legalábbis komoly gondokkal küszködő – gyártót. Akik jártasabbak Androidos körökben tudhatják, hogy az első (és a második) Androidos telefon a HTC G1 „Dream” (és G2 „Magic”) volt. Amit sokan nem tudnak az az, hogy a HTC-t 1997-ben alapították és eleinte az volt a cég fő profilja, hogy legyártott egy készüléket, amit aztán több cég vagy szolgáltató is brandelt. 2002-ben megjelenik az első HTC „okostelefon” Wallaby néven. Ezt a készüléket 6 cég is brandelte (Qtek, i-mate, Dopod, O2, T-mobile és Siemens), ami azt jelenti, hogy 2002-ben összesen 6 cég kínálatában jelent meg ugyanaz a telefon, más márkajelzéssel. A HTC Wallaby a Microsoft Pocket PC operációs rendszert futtatta, egy 206 MHz-s StrongARM processzorral és 32/64 MB RAM segítségével (a RAM mérete a brandelő cégtől függ). A HTC Wallaby kedvelt játékszere lett a ROM-mereknek, ROM-szakácsoknak, megjelent rá egy Xanadux nevű Linux disztró és sok-sok egyéb mod is.

HTC Wallaby az O2 köntösében

Sony Ericsson P800 - A P800 egy rendkívül népszerű modell volt, ami a Symbian 7.0-t futtatta, csakhogy nem a Nokiánál használatos Series 60 UI-val, hanem egy másikkal, méghozzá az UIQ-val. A készülék a Sony saját memóriakártyájával, a Memory Stick-el max. 128 MB-ig bővíthető.

A telefont egy 32 bites, 156 MHz-s Philips Nexperia PNX4000 hajtotta, igen eredményesen.

Sony Ericsson P800

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.