Sport, főiskola, meló
A sportban elég jelentősen megcsappant az aktivitásom, pedig általános iskolában aktívan űztem (foci, atlétika) és mondhatni, hogy jó is voltam benne, nem kiemelkedő, de jó. Ez később megszűnt ahogy fentebb is említettem, mert az iskolában ahol továbbtanultam nem volt tornaterem, akkor kezdték el építeni. Szóval jó időben a játszótéren futkároztunk egy kicsit, rosszban meg elméletet tanultunk. Talán 11-es lehettem, amikor kész lett a tornaterem, de akkor sem volt igazán nagy hagyománya a focinak. Szóval a sportot kezdtem hanyagolni a dohányzást meg sűríteni. Felmérőkön nekem is feltűnt, hogy rosszabb időt futok, mint 7-es koromban, de hát a tárgy megvan, nem ez a lényeg? Ez az időszak az, amikor azt lehet mondani, hogy teljesen függővé váltam. Nikotinfüggővé.
Az ekkor még kék (most narancs) Pall Mall elszakíthatatlan társam lett. Reggel ébredés után, este lefekvés előtt kötelező volt. Amíg megyek az állomásra, amíg hazafelé jövök az állomásról, ha késik a vonat azért, ha nem késik, akkor egyet a hazaúton, de alkalom mindig volt, hogy rágyújtsak. Ez már azaz időszak volt amikor nem telt el úgy maximum 2-3 óra, hogy el ne szívtam volna egy szálat, ha ébren voltam.
És nem érdekelt. Pénz volt rá mindig valahonnan, valamibe meg úgy is meg kell halni, mondogattam viccesen, ha kérdezték miért szívom.
Ezután jött a főiskolás évem. Ott annyit cigiztünk, hogy szerintem egy dohánygyár épülhetett volna Kecskeméten, eltartjuk. A szobában, a folyosón, a WC-n, mindenhol „lehetett” nem szólt érte a kutya sem, ez egy ilyen kollégium volt. Nem beszélve arról, hogy a vizsgák, Zh-k miatti stressz és a közel napi szintű piázások nem kicsit megdobták a fogyasztást, nem volt ritka a napi 2 doboz sem. De ez az időszak is véget ért, hazakerültem.
Valamit dolgoznom kellett, elmentem pultosnak. A szakközép és a főiskola közötti nyáron már lehúztam 2.5 hónapot a helyen, szóval nem volt teljesen ismeretlen. Ebben az időszakban fordult meg először a fejemben, hogy lehet le kéne szokni.
Viszont ezek a gondolatok hamar szertefoszlottak, mivel az egész szórakozóhely területén lehetett dohányozni és persze, hogy a legtöbb füst mindig a pultban gomolygott, hozzátéve azt, hogy semmilyen szellőztető berendezés nem volt. Amikor jó idő volt, csináltunk huzatot, ha meg fagyott odakint, akkor csak az ajtó volt nyitva pár perce, amikor már kibírhatatlan volt a füst. Szinte az összes vendég dohányzott kortól és nemtől függetlenül, így húztam le közel 4 évet a bárpult mögött: passzív és aktív dohányzást összevonva.
Ekkorra már mindennaposak voltak a főképp reggeli köhögések, harácsolások, megmagyarázhatatlan enyhe mellkasi fájdalmak.
Leszokni még mindig eszembe sem volt, gondoltam, egy kis sporttal kompenzálom.
Ugye emlékszünk még, hogy az már milyen régen volt? Irány a sportpálya: 2.5 kör lassú futás, azaz 1 km után úgy kidöglöttem, azt hittem hívni kell a mentőket. Amire kipihentem magam, beesteledett.
Nem adtam föl, 1 nap pihenő irány újra. 3 kör és gyorsabb pihenés egy fokkal. Jó lesz ez.
Tudni kell, hogy ha nem munkáról vagy kötelezettségről van szó, nagyon lusta tudok lenni, szóval két hét után meguntam a futkározást, pedig volt is kivel, csak nem voltunk egy szinten (Ő 15-20 köröket futott és szintén dohányzott). Addigra a következő eredményeket értem el: 6-7 kör után maximum 5 perc pihenő és fitt voltam. Kb. minden másnap jártunk ki a 2 hétben. Időrendben 2011-ben járunk, 10 év dohányzással a hátam mögött.
Még mindig nem érdekelt a dolog, nem volt bennem elhatározás, hogy leszokjak. Az "eredeti" baráti társaságomban szinte mindenki dohányzott, viszont volt egy másik kör is akikkel egyre többet mozogtam, közülük pedig szinte senki. Érdekes volt látni, hogy mennyire jól megvannak pöfékelés nélkül is, később ez is motivált. Ha pedig hölgy társaságban voltam, szempont volt, hogy vagy ő is dohányozzon, vagy ha nem is, legalábbis ne nyavalyogjon, ha én szívom.
Ez most így visszagondolva elég durva, bár azt tegyük hozzá, hogy mindig is tekintettel voltam a nemdohányzókra. Vonaton kimentem a folyosó végére, lehúztam az ablakot, vendégségben pedig irány az erkély vagy a kert, ha nemdohányzó házban voltunk. És rágó is volt nálam, mert – bár én nem éreztem – de azért adott egy „kis” szájszagot a jó öreg PM.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
