Beyerdynamic DT 770 PRO (80 Ohm) - a zárkózott stúdiós

  • (f)
  • (p)
Bemutató – Írta: | 2014-10-15 12:00

Egy tonna basszust kérek! Kettő lett, maradhat? - Avagy egy fejhallgató értékelése a saját környezetében.

Kulcsszavak: . beyerdynamicDT 770 PROfejhallgatóstúdiózene

[ Új teszt ]

Bevezető

A beyerdynamic GmbH & Co. KG történetét 1924-ig vezeti vissza: Eugen Beyer, akkor még fiatal mérnökként hangszórók gyártásába kezdett. Ennél fontosabb dátum 1937, amikor is az első dinamikus fejhallgató, a DT 48 sorozatgyártása megkezdődött. Erről elég legyen annyi, hogy kisebb változtatásokkal egészen 2012-ig gyártásban is maradt.

A jelenleg Heilbronnban (is) jegyzett székhelyű vállalat a fejhallgatók széles palettáján túl mikrofonok gyártásával is foglalkozik. Fontos jellemző (bár ma már szinte azt mondjuk, hogy ami nem Kínában készül, az hamisítvány), hogy a magasabb szintű, drágább modellek kézi gyártása még mindig német földön történik. Ez remélhetőleg előnyükre válik a minőségi előírások talán szigorúbb betartásával, de mindenképpen megdobja a termékek árát (német vs. kínai bérek).

A közép- és felső kategóriás fejhallgatóik fontos jellemzője még, hogy szinte minden alkatrészük cserélhető, a darabok utánpótlásáról a gyártó gondoskodik (megvehetőek).

Remélem, ez a kis bevezető érezteti azokkal, akik még nem ismerik a márkát, hogy nem egy nevenincs brandről van szó, hiába hangzik tán egyeseknek "gagyin" a neve. Mondjuk manapság már van, aki az AKG-re is azt hiszi, hogy alja kínai márka...

A fejhallgató, mint szerszám

Már most mondom, hogy ebben a bemutatóban nem lesz az, hogy "kevésbé pajkos a zongora", meg "Diana Krall énekhangja kissé távolibb", és az ehhez hasonló audiophile megfogalmazások.
Elmarad a különböző dalok és az abban tapasztaltak felsorolása is, mert ez - sajnos - nem egy többszereplős átfogó teszt, csak egy bemutató. Viszonyítási pont nélkül ilyenekbe nem bonyolódok bele. Bár a Genelec 8030 elég biztos pont, de egy fejhallgatót nem hasonlítunk egy hangfalhoz, mint ahogy Justin Bieber munkásságát sem egy zenéhez.

Először is meg kell értenünk, hogy a zárt fejhallgató a stúdióban (klasszikus esetben, feltételezve a rendes lehallgató-helyiség meglétét) a zenész oldalára való. Elszigeteli a dobost a dobtól annyira, hogy hallja az alapot és a metronómot (avagy "takkot" becenevén), az énekes fején használva nem engedi, hogy a belőle kiszűrődő zajt a mikrofon felvegye (merthogy nem hallatszódik ki belőle semmi, vagy csak alig). Persze ez nem zárja ki, hogy épp általános zenehallgatásra, trackingre (felvételek készítése), keverésre, masteringre ne lenne alkalmas, de ezekre a célkora a Beyer is a félig nyitott, vagy inkább a nyitott fejhallgatókat ajánlja. Ez természetes, hisz kialakításukból adódóan hangképük, frekvencia-válaszuk kiegyenlítettebb.

forrás: forwallpaper.com

A fejhallgatók impedanciája is gyakori pont. Nem szólnak ugyan úgy egyazon modell különböző impedanciájú változatai, az eltérések a gyártók egyes modelljei szerint változnak. Jelen esetben nyugodt szívvel mondhatom, hogy a DT 770 250 Ohm-os verziója kiegyenlítettebb, mint a 80 Ohm-os.

Ellenben a 32 Ohm-os verziót meghajtja egy egyszerű hordozható lejátszó vagy mobiltelefon is, de a fejhallgató erősítőm 12 kimenetének mindegyikére viszont nem kötném szívesen, a kapcsolás miatt nagyon alacsony lenne az eredő impedancia. A 600 Ohm-os fülesek abszolút nem a konzumer felhasználást célozzák, a pro audio eszközök gond nélkül birkóznak meg velük. A 600 Ohm egyébként egy technikai fejlődésből adódó sarokkő (gondoljunk például régi, 600 Ohm-os hangszórókra, melyek kimenő transzformátor nélkül is hajthatóak voltak csöves erősítőkkel).

Nekem a fejhallgatóban, ami jelen választásnál leginkább számított, az a tranziensek gyors és pontos, kőkemény visszaadása, a legkisebb EQ változások (legyen az egy erősítőé, vagy a mikrofon áthelyezése, az énekes-közeledése távolodása a kapszulához képest) érzékeltetése. Ugyanakkor azt is halljam, hogy ha a basszusgitár hangfala előtt helyezgetem a mikrofont, mi-hogy változik, tehát a már fent említett szigetelés. A felvételi munka során hozott döntések a teljes felvétel-készítésen végigkísérnek, így a helyes információk megléte életbevágó.

Így bukkantam rá

Rólam tudni kell, hogy abszolút a nyitott, félig nyitott fejhallgatókat preferálom kiegyenlített hangjuk, térvisszaadásuk miatt zenehallgatásra. A családom már kevésbé rajong ezért a kategóriáért, és sajnos a pampogás is behallatszik... Eleddig remekül elvoltam a jó öreg AKG K240 Monitor fejhallgatómmal, mind otthon, mind stúdióban kielégítően szerepelt. Nem mondom, néha a 600 Ohm-os mivolta miatt koppig kellett tekerni a hangkártyát, de azért túléltem.

Véletlen pont eladó. :P

Igen ám, de egy munka során egy meglehetősen érdekes zenekart kellett felvenni - bőgő, brácsa, elektromos hegedű (torzítva!), beatbox, ének. Ráadásul mindezt egyszerre, egy helységben. Nagyobbaknak, magasabb szinten ez nem probléma, de az én eszközparkommal kihívás volt, nem erre vagyok berendezkedve.

A kölcsönkért fejhallgatók egyike volt a DT 770 PRO 250 Ohm-os verziója is. Otthon meghallgatva egyértelmű volt, hogy a munka során ez fog az én fejemen landolni. Mivel kvázi megmentette a napot, nem volt kérdés, hogy nekem is kell egy ilyen. Néhány munkával és hónappal később eljutottam odáig, hogy beruházásként vegyek is egyet - gondolom érthető, hogy jelen írás megírására is ez késztetett.

A 80 Ohm-os verzió mellett az szólt, hogy az általam használt, igazándiból csak félprofi eszközökhöz (a hangkártya pl. egy Scarlett 18i6) ez illeszkedik jobban, valamint éppen akciós is volt, így a különböző vélemények alapján, miszerint nem eget verő a különbség, bátran megrendeltem.

A bolt, azaz a Friendly House egy szót megérdemel, a futár (amit tartalmazott az ár) már másnap hozta a terméket.

Megjelenés, megszólalás

Csomagolás, külső

Nem érdekel különösebben, pontosabban hosszú távon a célszerszámok csomagolása. Oké, legyen igényes azért, védje meg a terméket, legyen egy kis hangulata az átvételnek, kibontásnak, de aztán úgyis megy a gardróbba/pincébe/szemétbe, túl sokáig nincs célkeresztben.

A DT 770 a beyerdynamic arculatát tükröző visszafogott szürke stílusban kreált dobozban érkezik, melybe belátást enged műanyag oldala, így könnyen ellenőrizhető, hogy nem téglával terhelt csomagot vettünk át. Persze DJ füles még lehet belőle, de ez nem valószínű.

A csomagban pont az van, ami szükséges: a fejhallgató, a 3,5-6,3 mm TRS (köznapi nevén jack) aranyozott csatlakozó-átalakító, valamint egy kis fekete műszálas zsák a szállításhoz.

Maga a fejhallgató: nem szép. Legalábbis párom szerint, én viszont szeretem a céleszközöket, a haditechnikát, így számomra az elfogadható szintet megüti. Ez nem egy utcai menőzős fejes, de nem is ebbe a szegmensbe van pozícionálva.

Cserélhető bőrborítással ellátott, fekete színű acél fejpánt masszív tartókkal, vastag, kemény, matt felületű műanyag kosarak szofisztikált ezüst felirattal, no meg a szürke művelúr párnák. A kábel 3 m-es, egyelőre strapabírónak tűnik, a gyári feltekerésből adódó csavarodást elfelejti, nem akar egy életen át visszaugrani bele.

Ellenben a csatlakozó törésvédője sajnos gyárilag meg van hajolva, ez lehet egyedi csomagolási probléma is. Félreértés ne essék, messze van a megtöréstől, de ezen látszik, hogy merre fog majd tönkremenni.

Hallgatózás

Első gondolat: hú, ezzel végre lehet mindent halkan hallgatni. A K240 csak rendesen hajtva mutatott be minden részletet, itt viszont nincs mese, azonnal az arcukban van minden. Kis- és nagy hangerőn is olyan tranzienseket produkál már a dobozból kivéve is, hogy első körben nem is sikerült egy bő óránál tovább hallgatni, elfáradt a fülem.

Második gondolat: miezabasszus? Hallgattam Audio-technika ATH-M50-et, az mélyhangsúlyosnak tűnt, de ez ha lehet, rátesz egy lapáttal. A közepek a messzeségben, a magas megint csak az arcunkban. Úgy érzem nem vicceltek az 5 Hz - 35 kHz frekvencia-átvitellel, mert ezt tényleg inkább csak érezni, nem hallani. Persze ez csak a mélytartományra vonatkozik, a magasat kutya és/vagy denevér hiányában nem tudtam tesztelni.

A zártság előnye, az izoláció jól működik (pl. asszonypanasz schnitt), de a többit még szokni kell. A közép viszonylagos távoliságán túl a mélyközép egy tartománya is kiesik, Steve Harris basszusgitárjának inkább a csörgése érvényesül, mint a hangszer teste. A magasak is sziszegősek, de vegyük figyelembe, hogy ez a fellelési állapot, vár még ránk egy 300 óra burn-in, mire "végleges" lesz a hangja. Ez egyébként érdekes, ezen a fejesen fokozattan hallani az átalakulást, már olyan 24 h járatás után is kicsit visszavettek a mélyek és kerekedtek a magasak, de ez csak természetes.

Ellenben a részletesség kategóriájában szinte páratlan. Leginkább a drágább AKG K701-hez tudnám hasonlítani, azzal nyugodtan egy kategória, ha nem jobb annál, de ezt most csak emlékeim alapján mondom, ami az ember hangemlékezetével számolva nem egy sziklatömb-szerű viszonyítási pont.

Minden apró változtatást meghallunk, minden apró, korábban eddig nem hallott cicergés, zizgés, pattogás felbukkan, mégpedig akkor is, ha az éppen futó hanganyaghoz képest elenyésző a hangereje. A K240-en eddig csak "ssssshhh"-nek hallatszódó eső-felvétel itt brutális, szinte inden egyes cseppet igyekszik egyenként visszaadni, szinte cirógatja a fület.

A mélyek sem kenődnek, a sub-basszus önmagához képest gyors, öklözősen kemény, ez adja füles fárasztóságának egy kiadós részét (kombinálva az amúgy is meglévő mélyhang-kiemeléssel). Nagyon jó vele különböző korokból származó felvételeket hallgatni, a hangmérnökök basszushoz való viszonya változott pöppet' az évek során.

Felvételi- és utómunka során gyors haladást tesz lehetővé, a beavatkozások mikéntje és mértéke könnyen felmérhető, pontos döntéseket lehet hozni, és az idő ebben a műfajban bizony fokozottan pénz. A fejessel gyorsan kevert próbadalok hangfalakon is megfelelően szólalnak meg, nem kell elölről kezdeni mindent. Ehhez persze az is kell, hogy ismerjük, szokjuk a füles hangját, hogy megfelelően ítélkezhessünk.

Amint viszont nem lehet vele, az az énekfelvétel pontos követése. A fülesben jól hangzó ének máshol meghallgatva hamis, esetleges, de hát ezért van az auto-tune, ugye. Erre a célra egy Sony MDR-7506 sokkal megfelelőbb, aminek megvannak a közepei ehhez - azon aztán sírunk napestig, vagy felkérünk egy profi énekest, hogy vegye át a terepet, csak szenvedéseink érjenek véget.

Összegzés, specifikációk

Szóval, itt ez az önmagát (legalábbis a gyártó szerint) "stúdiós legendának" aposztrofáló fejhallgató, kitűnő ár-érték aránnyal, abszolút célszerszámként.

Hordása hosszú távon számomra kényelmes, nem szorít túlságosan, ellenben legalább melegszik, ami ebben a hűvös időben nem gond, nyáron meg majd meglátjuk.

Hallottam már olyan véleményt is, hogy egy óra után már kényelmetlen, de nincs két egyforma fej és fül (ezért van az értékelésben látszólagos ellentmondás). Még itt hozzátenném, hogy ami sz*rul szól, az ezen a fülesen is nagyon kijön, ami jó, az viszont tényleg jó, nem verjük át magunkat.

Pro:
- részletgazdag
- kis és nagy hangerőn is kiváló tranziensek
- pontos reakciók
- kényelmes (egyéni)
- pótalkatrészek, minőségi gyártás, tankszerű szilárdság
- azokamélyek! (egyéni)
- jó izoláció
- ár/érték

Kontra:
- azokamélyek! (egyéni)
- közepek? Milyen közepek?
- melegedős (egyéni)
- kábele nem egy szimpatikus anyag

Specifikációk:
Jelátalakító (membrán): dinamikus
Kialakítás: zárt, fület körülölelő
Frekvencia-átvitel: 5 Hz - 35 kHz
Impedancia: 80 Ohm
Hangnyomás (SPL): 96 dB
Névleges T.H.D: < 0,2 %
Terhelhetőség: 100 mW
Külső zajszűrés: 18 dBA
Súly (kábel nélkül): 250 g
Kábel: 3 m, egyenes, 3,5 mm jack + 6,3 mm átalakító

Köszönet az olvasásért, jó zenehallgatást, jó zenéket! :)