Nulladik, de nem semmi - Resident Evil 0 I.

A Capcom a 2002-es évet nézve úgy tűnik, bízott a Gamecube-os diadalmenetben, ugyanis a március 22-én debütált mesterművet bő fél évvel később követte egy másik, szám szerint a „nulladik” rész. Ugyanebben az évben indult európai koprodukcióban a moziszéria is Luc Besson üdvöskéjével, Milla Jovovich-csal, akire feltűnően hasonlít az új RE 3 Jillje. A hat részt számláló széria felvonultatja a főbb szereplőket és motívumokat, bár a főhős, Alice új karakter. Abban is hasonlít a játékokra, hogy folyamatosan új utakat keres. Ha a trendek úgy hozzák, bekamuzza, hogy a T-vírus elsivatagosítja a planétát (Teljes pusztulás, 2007), ha kell, szimulákrumok béklyói közé száműzi az Umbrella mesterkedéseit egy virtuális terekkel és egyéb képi hazugságokkal operáló, teljesen ad hoc akciómozi keretében, ami a dadaista művészfilmek elvontságával vetekszik (Megtorlás, 2012).

Az elsőt (és pár kritikán aluli folytatást) még a “játék-filmek” pionírja, a megmosolyogtató Mortal Kombat (1995), a közepes Alien vs. Predator (2004) és a remek Halálhajó (1997) direktora, Paul W. S. Anderson rendezte. Az expozíció remekül felépített, és az első zombi felbukkanásáig még korrekt a színvonal, csakhogy ez zombifilm. A George A. Romero előtt tisztelgő epilógus (ha már a rendező RE-forgatókönyvét visszadobták) megmenti a gagyitól, de jobban kedvelem a RE 3-ra emlékeztető blődlit, az abszolút komolyan vehetetlen második részt. A Mad Maxbe oltott harmadikat a Hegylakó jobb sorsra érdemes rendezője, Russell Mulcahy rendezte, a negyediktől pedig kár is szót vesztegetni a szériára. A cikksorozatban nem fogok több szót vesztegetni a más médiumokba tett kiruccanásokra. Azért tértem ki a mozifilmekre, hogy rámutassak, 2002-ben a RE a népszerűsége csúcsán járt, így első, sőt második blikkre is jogosan tűnhet egyfajta rókabőrnek a RE 0. Nagyobbat aligha tévedhetnénk.

Amikor a játék ötlete felvetődött, a RE 2 tervben sem volt. Még az első rész sem jelent meg, amikor a Nintendo bemutatta a N64 Game Pak cartridge rendszerét kibővítő 64DD perifériát. Ez a CD-nél jóval gyorsabb, de csekély kapacitású “kazettákat” 64 Mbyte-os mágneslemezekkel tudta kibővíteni. A Capcom legalább annyira az invenciók élharcosa, mint amennyire hírhedt ostoba sztorijairól és nevetséges cselekményvezetéséről. Mindkét trendnek a RE az éllovasa. Ha belegondolunk, nincs két egyforma játék a szériában, mindnek van csakis őrá jellemző egyedi vonása. A RE 2-é a zapping system volt, a harmadik részé a válaszutak és a lőszergyártás, a CV-é a Dino Crisis sikerén felbuzdulva alkalmazott valós idejű 3D-s megjelenítés és az összefonódó sztori, a REMake-é a crimson headek és a védőeszközök megjelenése a remekbe szabott megjelenítés mellett, a nulladiké pedig a kooperatív játékmód és a ládák hiánya - bár az utóbbi nem tűnik nagy dolognak.

A 64DD-ben a Capcom a játékmenet megújításának lehetőségét látta, így született meg a prequel koncepciója, amelyet a több szereplő szimultán irányítása és együttműködése köré épített játékmenetre terveztek kihegyezni, hála a CD-től radikálisan különböző adattár olvasási képességének. Akkoriban még sem DVD olvasó, sem HDD nem volt konzolokban. A Capcom kivárt, a koncepció évekig csak papíron létezett, a fejlesztés csak a RE 2 sikerét követően kezdődött 1998 nyarán. A cég vezére, Yoshiki Okamoto 1999 elején jelentette be Nintendo-exkluzív RE-címként az akkor már cartridge-ra fejlesztett RE 0-t, a DD eladásai ugyanis pocséknak bizonyultak. A játékmenetet így kezdettől fogva a CD egytizedét hasznosító N64-kapacitásra optimalizálták, de csodát a Capcom sem mindig tud művelni. 2000-re világossá vált, hogy a RE 0 sehogy sem fér fel egy cartridge-ra, az is kisebbfajta csoda volt, hogy a RE 2 alig lebutítva jelenhetett meg.

2000 őszén bejelentették, hogy a projekt a frissen bejelentett Gamecube-ra költözik, de sem a RE 2-vel berobbant és 2005-ben elhunyt Noboru Sugimura által jegyzett sztorit, sem a koncepciót, sem az egészen részletesen kidolgozott játékmenetet nem változtatják meg, tehát minden adatot úgy írnak újra az új konzolra, ahogy a 20%-ig eljutott készültségű N64 változatban szerepelt, beleértve a helyszíneket, fejtörőket és fő fordulatokat. A játékot a Capcom 3-as stúdiója fejlesztette a Tose-val (Thousand Arms, RE Survivor) közösen, a rendező pedig az első RE egyik vezető fejlesztője, Koji Oda lett. Íme egy videó, amiből jól látszik, hogy a N64 változat már eleve ugyanaz volt, mint a végleges, kivéve technikai megvalósítását tekintve. A karaktermodellek már eleve meghaladták a PS-es kiadások szintjét. Az egyetlen érdemi különbség az, hogy hiányzik Edward jobb keze, hiszen a RE eredeti intrójában még szerepel a letépett kézfej.

Sztori

Anno a RE-ben a S.T.A.R.S. bravo teamjét már az alpha előtt kivezényelték az Arklay erdőbe, így Sugimurának nem kellett sokat agyalni a sztorin. A RE 0 a szerencsétlenül járt bravo csapat történetét meséli el, és választ ad arra is, hogy keletkezett és szabadult el a T-vírus. Nagy meglepetésekre azért nem érdemes számítani. A széria sztoriban sosem volt erős, és a 0. epizód e téren átlag alatti. Az intróban hőseink helikopteren közelítik meg az incidens helyszínét, mint az alapjátékban, de ezúttal motorhiba miatt maradnak magukra. A deus ex machina nem idegen a tömegkultúrától, a Star Wars szinte teljes egészében rá épül, ez a fordulat viszont jóindulattal is közhelyes és fölösleges.

https://www.youtube.com/watch?v=O_2sIgj6P6s

A csapat a landolás után egyből egy magára hagyott rabszállítóba botlik. A legénysége halott, egyetlen utasa, a hadbíróság elé állítandó Billy Coen meglógott. Némi ostoba moralizálgatás után a csapat szétszéled, első számú protagonistánk, a RE-ből ismert babaarcú újonc, Rebecca Chambers pedig egy luxusvonatra bukkan. Pár másodperccel korábban, amikor körbe-körbe keringett, még nem szúrta ki a szemét. Mivel tökös csaj és úgysincs jobb dolga, erősítés nélkül áll neki felderíteni az expresszt. Abszolút hiteles.

A vonatról a sorozatba nemigen illő hangulatú intró után már sejthető, hogy köze van az Umbrellához, a felütésben ugyanis piócaszerű paraziták lepik el a vasúti kocsikat, miközben közhelyesen kísérteties és (de)heroikus képekben, villámcsapások közepette pózol a képzeletbeli kamerának egy hosszú hajú férfialak is, feltehetően a vérszopók gazdája. Nem az intró alatt hallható muzsika vagy a miliő az, ami idegen a sorozattól, hanem ez a kvázi-realista hangvételből kilógó metroszexuális ficsúr, aki sokkal inkább illik egy JRPG-be, mint ide. Ezúttal a másodlagos nemi jellegek keverése is visszaüt. A szoprán hangon előadott kántálás, mint a fickóhoz rendelt zenei téma szinte nevetségessé teszi a komolyan eleve aligha vehető karaktert. Pedig nem sírom vissza Ashfordékat.

Az első pár percben feltűnik egy öregúr, akinek egyből leesik a feje, és piócákra szétesve ered Rebecca után, bármit is teszünk. Ha elfutunk és ha rálövünk is ugyanaz az eredmény. Billy közbelépése menti meg, a S.T.A.R.S. üdvöskéje így beleegyezik, hogy a szökött fegyenccel vállvetve küzdjék át magukat a játékidőn a túlélés esélyeit növelve. Az öreg alakja később egy festményen tűnik fel az Umbrella kiképző központjában, merthogy ő nem más, mint a cég korábbi vezető tudósa, az 1988-ban nyomtalanul eltűnt James Marcus. Hogy mi köze van a piócákhoz és a piperkőchöz, a sztori fő tétje, ahogy az is, miért nem hallhattunk korábban Marcusól még talált akta formájában sem. Hogy ez forgatókönyvírói hanyagság, mindenki döntse el maga, a személye körüli titkolózást megokolja a cselekmény.

A RE 2 idején még kérdéses volt, folytatják-e az Umbrella-szálat. A CV és a REMake véste be a rajongók számára a pszichopaták által irányított gonosz cég toposzát a biológiai hadviseléshez illő embertelen emberkísérletek kapcsán. Abban mindegyik epizód közös, hogy nem csak a Raccon City, de a cég végnapjairól is mesél, ereje teljében sosem ismerhettük meg a gigavállalatot, ellentétben a filmváltozatokkal. A RE 0-ban kerülünk hozzá a legközelebb, hogy megismerjük az alapítók (Oswald E. Spencer és James Marcus) és az ifjú titánok (William Birkin és Albert Wesker) személyiségét.

Sok újdonság nem derül ki, és megkockáztatom, hogy ezt az örökséget, amit a CV a camp és a bizarr, a REMake pedig a felfoghatatlan, éjsötét dehumanizáció irányába vitt, a RE 0 a paródia felé taszítja. Birkin a RE 2-ben például nem szimpla gonosz, inkább becsvágyó pszichopata. A kerettörténetet a fájlok mellett itt a hőseinket figyelő Wesker és Birkin párbeszédeiből és az Umbrellára törő titokzatos férfi nagymonológjaiból ismerjük meg, és csupán jóindulat kérdése, hogy a karma és az önreflexió, vagy a forgatókönyvírói hanyagság kifejezések jutnak-e az eszünkbe.

A fő plot device-ok itt is a szakmai féltékenység és a versengés, megalománia, ipari kémkedés és egyéb vállalati őrületek. Talán megbocsátható spoiler, ha annyit írok, Birkin sorsa bizony karmikus, mert ugyanolyan gennyláda, mint a vele elbánó Umbrella-fejesek. A RE 0-ban az egyetlen nő, Rebecca a megtestesült ártatlanság, mindenki más macsó, cool és übergonosz. A legbódítóbb animében, sőt a Hupikék törpikékben sincs ennyi nevetséges és indokolatlanul előadott sátáni kacaj, talán csak a spagetti westernek kelhetnének vele versenyre. Legalább CGI videóból jóval több van a szokottnál, még ha tartalmilag a nyomába se érnek a RE 2-nek.

A játékidő viszont finoman szólva sem soványka (Hallod, RE 3 remake?), bár jórészt pepecseléssel telik. Eddig egyszer sem tudtam kilenc óránál rövidebb idő alatt a stáblistáig jutni, jókora kapkodást és hatékony menedzsmentet igényelhet az S-fokozat megszerzése. A helyszínek száma is impozáns. Az eleve igen tartalmas és újszerű vonat által az Umbrella már említett kiképző központjába kerülünk, ahol Birkin és Wesker a siheder éveit töltötte Marcus óvó atyai kezei alatt. A késő középkori kastély-replikára vagy múzeumra emlékeztető helyszín hatalmas, nagyjából akkora, mint az egész RE. Miután három kőtömböt összegyűjtöttünk, egy kápolnába, majd egy laborba vezet az utunk, ahol az Afrikában talált progenitor vírussal történt kísérletek folytak. Innen egy siklóval mehetünk tovább, és rögtön megtudhatjuk, hogy festene az új engine-nel a RE 2 gyárcsarnoka.

Innen az 1998-as előd ipari felvonójának szinte pontos másával állhatunk tovább, így sokan találgatták, vajon ugyanaz-e a két helyszín. Már eleve gyanús, hogy a csarnok alatt egy szinttel a konzolon ugyanúgy aktív az egyik monitor, ám ezúttal Mr. X helyett a tartályában lubickoló Tyrantet vehetjük szemügyre. A liftakna alja egyértelmű választ ad. Ha Rebeccával megpróbálunk bejutni a RE 2 utolsó helyszínének bejáratát idéző ajtón, a játék kiírja: “Nincs értelme átkutatnod ezt a helyet. Itt már jártál.” Pofátlan egy easter egg, kedves Capcom. A szemközt található liftet kell választanunk, de csak miután legyűrtünk egy Tyrant prototípust. Ezzel az egész sorozat egyik legütősebb helyszínén, egy víztisztító üzemben találjuk magunkat, ami egy sokszintes labirintus és számos puzzle-t tartogat.

A végjáték a RE 2 végén lévő felvonót ügyesen kontextusba helyezve hasznosítja újra, a végső harc viszont rendhagyó Alkonyattól pirkadatig-hommage-zsal szolgál. A REMake végén váratlanul érkező lift Aliens-utánérzése jobban tetszett, de ez is ötletes. Más filmes utalást ezúttal nem találtam, a RE 0 inkább a szériából nyúl - illetve a paraziták azért emlékeztetnek a Rémes egy éjszaka című 1986-os horror-komédiában látottakra, amik szintén zombivá változtatták az áldozataikat.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!