A mellékszál-folytatás. RE: Code Veronica I.

1998-ban a RE 2 sikere nyomán minimum öt játék fejlesztése folyt a franchise-on belül. Az egyik volt az előző részt záró Survivor. Hideki Kamiya és Team Little Devil nevű stábja közben a stilizáció és az akciódús játékmenet irányába indult el a Mátrix miatti heroic bloodshed-őrületen felbuzdulva, és ehhez új kulisszákat is keresett, ami miatt majdnem egy évet töltöttek spanyolországi kastélyok tanulmányozásával. Először a fix kameranézetet kukázták, mert nem illett az alkotók által elképzelt természetfeletti heroizmushoz, azonban a legendás fejlesztő a RE-világban újoncnak számító ellenféllel, a biotechnológia által emberfeletti képességekkel felruházott (vö. Wesker a későbbi RE-játékokban) Tony-val sem volt elégedett, ugyanis nem volt elég hősies, “az életnél nagyobb” formátumú karakter. A stáb végül meggyőzte a Capcomot, hogy a fejlesztésnek el kell szakadnia a sorozattól. A főhőst a forgatókönyv lecserélése után az Isteni színjáték szerzője, Dante Alighieri nyomán Dantének nevezték el, az alkotás pedig a Devil May Cry címet kapta.

Egy ideig tervben volt a RE 2-ben látott Hunk főszereplésével készülő hajós kaland is, amiről szintén említést tettem, és már 1999-ben elkezdődött a Nintendo fanok becserkészése is a N64-exkluzívnak tervezett RE 0-val. Egy maroknyi tapasztalatlan fejlesztő közben szinte nulla büdzsével, CG videók és komolyabb szinkron tervezése nélkül fogott neki egy spin-offnak, amely arra volt hivatott, hogy lekösse a Playstation-tulajokat. A konkurencia nem pihent. A Capcom volt és akart maradni a horror tematika piacvezetője, de a Konami Silent Hillje masszív siker lett, és a Square is a nyomukban loholt a Parasite Eve-vel. A PS2 még odébb volt, így kellett egy cím, ami képes lekötni a platformhoz hű rajongókat.

A kis költségvetésű mellékszálat Raccoon City-be tervezték, de egy a S.T.A.R.S.-hoz és az Umbrellához még véletlenül sem kötődő zsoldoscsapat túlélésére koncentrált intrika és titkok nélkül, akár a RE 1.5. Mivel a cselekmény nagyjából fele a RE 2 előtt játszódott volna, míg a többi utána, a bennfentesek a projektet RE 1.9+2.1-nek (az pont 4) emlegették. Ez viszont elég béna cím, így a The Last Escape alcímet kapta, nyugati forgalmazásra pedig a sokkal fenyegetőbb hangzású Nemesist.

Hogy hogy lett a mellékszálból RE 3, nem pontosan tudni, a Capcom döntéshozói erről ellentmondásosan nyilatkoztak. Shinji Mikami és a Flagship vezetője, Yoshiki Okamoto szerint a Capcom terve az volt, hogy a számozott epizódok továbbra is a Sony konzoljain maradnak, miközben a konkurens platformokat mellékágakkal veszik célba, az IGN oknyomozása szerint azonban a Sony lobbizhatott ki limitált exkluzivitást a RE 3 címre, ami az utódhardver nélküli PS1-en rekedt. A mai napig vitatott, hogy az idén remake-elt harmadik rész, avagy a RE 3.5-nek “csúfolt” Code Veronica (a továbbiakban CV) a valódi folytatás. Néhány vlogger szerint ostoba tévhit, hogy a CV lenne, hiszen irracionális lépés lett volna a Capcom részéről, ha a gyengélkedő Sega új reménységéhez, a Dreamcast konzolhoz “űzte” volna a sorozat rajongóit. Viszont az is valószínűtlen, hogy egy levitézlett hardverre és egy tapasztalatlan stábra bízta volna a következő fő attrakciót. Valószínűbb, hogy mint már annyiszor, előre menekültek, és fejest ugrottak az ismeretlenbe.

Itt egy 1999-es videó, amiből jól látszik, hogy a CV nem sokat változott a megjelenésig.

Akárhogy is, a Nemezis zsoldosait száműzték, a főhős Jill Valentine lett, a spin-off pedig a trilógia utolsó darabja. Közben a RE 2 Sega Saturn konverziójának fejlesztése becsődölt, a gép lebegőpontos processzora ugyanis túl gyenge volt a grafika megjelenítéséhez. A fejlesztés fölött bábáskodó Shinji Mikami így új, Sega-exkluzív epizód készítésébe fogott, a cég pedig tüstént a figyelmébe ajánlotta az 1998-99-re előirányzott, Windows CE alapú új platformját, a Dreamcastot. Így lett párhuzamos fejlesztés a RE 3 és a RE CV, és mivel az utóbbi rendezője nem kisebb személyiség, mint az első rész vezető dizájnere, Hiroki Kato (Vanquish), hihetőnek tűnik, hogy ez az igazi folytatás.

Sztori

1998 decemberében járunk, 3 hónappal a Raccoon City pusztulása után. Claire Redfield a Terminátor-széria Sarah Connorjának nyomdokaiba lép, amikor a RE 2 végén tett ígéretéhez híven betör a zombijárványért felelős gyógyszeripari óriáscég, az Umbrella egy párizsi komplexumába, hogy megtalálja a bátyját, Christ. A Mátrix-széria nem csak Kamiyáékra volt nagy hatással, az intróban ugyanis van helikopteres gépágyú elől való szaladgálás, ide-oda szaltózgatás, és a komplett ázsiai akciófilmipart megszégyenítő vetődve tüzelés, amellyel 19 éves hősnőnk rögtön lefegyverzi az Umbrella teljes biztonsági személyzetét. A sorozattól korábban idegen volt az ilyesfajta, valóságtól elrugaszkodott akció.

Való igaz, a RE CV Claire-t már nem vagányka, de a körülmények hatására megszeppent tiniként ábrázolja. Connor kisasszonynak jó 10 év kellett, mire a rutin meg az évek hatására kőkemény matrónává vált. Claire negédes hangocskája (a szinkronhang ismét a szexi Alyson Court) ne tévesszen meg senkit. Neki elég volt pár hónap. Azért akad nála tökösebb (szó szerint) is a vidéken, egy Rodrigo nevű fazon egymaga lefegyverzi, és rögvest a cég titkos börtönébe, a fiktív Rockfort-szigetre (nem, nem a varázslóiskola és nem is a sajt) szállítják. Mire magához tér, sötétség és síri csend honol. A könnyen zombinak hihető, sebesült Rodrigo csoszog be az ajtón, és elengedi a lányt, a szigetet ugyanis megtámadta egy titokzatos harmadik fél, ezért hagyja, hogy mentse az irháját.

Itt vesszük át az irányítást, és bár a cél par excellence továbbra is a túlélés, a CV gyönyörűen jelzi a széria útkeresését, stílszerűen sötétben, öngyújtóval világítva. Itt ugyanis hősünk, azaz hőseink célja proaktívan a biofegyver-projekt eredetének felderítése, és hogy pontot tegyenek az Umbrellában lévő i-re - gyönyörű képzavar. A CV félig-meddig gótikus horrormese az alászállás évezredes toposzaival, ami a szokatlan kulisszák ellenére gyönyörűen illeszkedik a bioterrorizmus és gonosz cég tematikája köré szőtt cselekményvilágba, és ezt a stílusváltást a korábbi papírmasé jó- és rosszfiúk helyett lélektanilag is elemezhető mellékfigurákkal építi fel.

Claire rögtön belebotlik egy másik túlélőbe, a 17 éves nyikhaj Steve Burnside-ba, aki amellett, hogy vakmerő és fegyvermániás, láthatóan komoly mentális problémákkal küzd. Képtelen megbízni az idegenekben, inkább minden nehézségnek egymaga veselkedik neki. Steve a sztoriban a megszokott módon működik, állandóan előre rohan, hogy ne kelljen leprogramozni és ne csorbítsa a magányos felderítés parafaktorát. Még irányíthatjuk is, ahogy Carlost és Sherry-t korábban. A változást a jellemábrázolás beemelése adja. Steve idővel bekattan, és fény derül rá, hogy miért ennyire labilis. Közben valami szerelemféle is szövődik a két tini között, amit a játék rettenetes, még a retró szoftpornókhoz is túl giccses zenékkel húz alá olyan épületes jelenetekben, mint amikor Steve balesetet okoz, mert végig Claire tomporát bámulja. Nem mindennapi anti-katarzis egy RE-veterán számára. Annyira kínos, hogy jobban fészkelődsz, mint az elképzelhető legfélelmetesebb suspense átélésekor - bár nagy lépés a korábbi aszexuális attitűd után. Az egész játékra jellemző egyébként, hogy operaian érzelmes, a sztori folyamán Claire és Steve többször is sírva fakad.

A fiú olyan, mintha a DMC-ből vagy egy népszerű animéből csöppent volna a cselekményvilágba. Elnagyolt pózai, „jaszkaris” dumája és az első RE-t idéző rettenetes hangja már-már a paródia felé tolja el a játékot, döbbenetes kontrasztot alkotva Claire-rel, a hidegen kimért Rodrigóval vagy a másik protagonistával, Chris-szel, merthogy a játékidő 60-70 százalékánál markáns cezúraként kissé visszamegyünk az időben, és a báty szerepébe csöppenünk, aki valamiért 3 hónap alatt sem volt képes levedleni a S.T.A.R.S. militarista hacukáját. Steve-nél is zavarba ejtőbb a játék két antagonistája, Alexia és Alfred, akik az Umbrella levitézlett kutatója, Alexander Ashford gyerekei. A kékvérű ikerpár maga a gonosz. Szadisták, állatkínzók, magukon kívül mindenkit az alja „plebs” kategóriába soroló soviniszták, Alfred ráadásul transzvesztita, de az öltözködési szokásai pontos felderítését inkább a nyájas olvasóra bízom. Elég annyi, hogy az Alien, A dolog és Az élőhalottak visszatérnek III. mellett a játék sokat köszönhet Hitchcock Psychójának is.

A RE 3 stábja kis költségvetést és szabad kezet kapott a fejlesztéshez. A cél egy a szériától elrugaszkodott alkotás elkészítése volt, ahol a fősodorra nehezedő elvárások nélkül valósíthatja meg kreatív ötleteit, bármennyire bizarr vagy kényelmetlenül furcsa agyszüleményekkel állnak is elő. Ezt azért hoztam fel, mert vele ellentétben pont a CV lett a franchise talán legbizarrabb stációja. Időnként már a befogadást nehezítően furcsa, mégis az egyik legjobb a sorozatban, és bár a 2002-es Resident Evilt (a továbbiakban REMake) nem számítva az utolsó klasszikus játékmenetű RE, emellett bátor pionír, a konzervatív megoldások ellenére is ki mer szakadni az elődök komfortzónájából. Alfred vihogásától és Alexia visszatérő gyerekdalocskájától a mai napig borsódzik a hátam, amit inkább Silent Hillek szoktak kiváltani. Különcsége miatt a CV sokkal inkább rétegjáték, mint a Capcom által mostanában kiadott remake-ek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!