Fűtött asztal és a tapadás

Másodjára értünk el a kritikus ponthoz, akár csak az első fejezetben, megint a tapadás kerül előtérbe, és hogy ezt kordában lehessen tartani, szükségem volt arra, hogy a fűtött asztalom hőmérséklete a lehetőségekhez mérten pontos legyen a teljes felületen. Nagyon nem úgy nézett ki, hogy ez elsőre sikerült. Amíg kisebb alkatrészeket készítettem, persze nem volt probléma, a gondok ott jöttek elő, mikor a bed egy jókora szeletét érintette a nyomtatás. Mindenképp le kell szögeznem, hogy a hajlakkozás, kencézés és egyéb turpisságok nem megfelelő módszerek arra, hogy jó minőségben és magabiztosan megálljon az a szerencsétlen műanyag, ott ahol kell.

Mikor minden remény elszáll, hogy valaha ebből ép és értékelhető nyomat legyen. Mert nem bír ott maradni!

Következett a másodjára összeállított komplett gép szétszedése (már megint). A bedet magát nem nehéz eltávolítani, négy csavar rögzíti a merevítő tálcájához, egy dolgot bukunk, ha megbolygatjuk a pontosan beállított szintezést.

Csak abban az esetben álljunk neki egy jól kalibrált asztal bontásának, ha mindenünk megvan a fejlesztéshez, és biztosak vagyunk benne, hogy sikerül ismét beállítani a kívánt méretre. Azokra a gépekre, ahol nincs szintérzékelő szenzor, ez hatványozottan igaz.

Általában a megvásárolható bedek nem rendelkeznek előre integrált hőmérséklet-érzékelővel, persze akadnak kivételek. Ezt vagy magunknak kell beszerezni, vagy adják hozzá, beforrasztva, esetleg külön, ránk bízva a további sorsát. Esetemben nem volt forrasztva, viszont ez korábban felszerelésre került, szinte az építés legelején. A mostani fejlesztés arról szól, hogy megfelelően legyen rögzítve. A Staticboards által gyártott bedek rendelkeznek a szenzorhoz használható kivezetésekkel, nincs más dolog vele, mint helyére tenni az érzékelőt.

Ezek után jöhet a maszkolószalag, majd a hőálló szilikon. A folyamat kihagyható, de nem érdemes ezt a 10 percet elspórolni, egy kevéske plusz szigetelést biztosít a szenzornak, és mozogni sem engedi többé. Jót tesz a műveletnek, ha még a szilikon felkenése előtt a szenzort fogadó furatot alaposan megtömjük hővezető pasztával, persze ez utólag a túloldaláról is kivitelezhető lesz.

Fontos, hogy a maszkolószalag még a szilikon megszilárdulása előtt el legyen távolítva, máskülönben lehet kezdeni az egészet elölről.

Amint ez megvan, jöhet az összeszerelés, a szintezés, a PID beállítások újbóli ellenőrzése Marlinban, majd a hajlakkozás és a tesztnyomtatás. Érdemes figyelembe venni, hogy egy 4-5 mm vastag üveglap felszíni hőmérséklete eltérhet a szenzor által közölt adatoktól. Például egy PLA-ból készült tárgy asztali hőmérséklete 55-60 C° kellene legyen, hogy helyén maradjon, és ne vetemedjen nyomtatás közben. Ez az érték legfeljebb közelíthető, ha üveglapot használunk. A bed alsó szigetelése sokat segíthet a veszteség csökkentésén, és ami még ennél is fontosabb, az üveglap és a bed közti légrés eltüntetése. Érdemes addig próbálkozni, amíg a felszín el nem éri a filament által megkívánt értéket. Előfordulhat, hogy már 75-80 C° a szenzor által mért érték, de az üveglap felszíne még csak ekkor éri el a 60 fokot, persze ez erős túlzás. Amennyiben 4-5 foknál nagyobb a felszíni és a szenzor által mért adatok különbsége, érdemes elgondolkodni egy komolyabb szigetelésen, vagy ellenőrizni a bed üveglapra felfekvését, mivel a hibát legtöbbször a túl nagy légrés okozza a két felület közt.
Mindent összevetve megoldható a dolog, ha elég türelmesek vagyunk hozzá.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!