Na végre eljött a nyári szünet. Vagyis nem végre de mégis... Szóval értve vagyok. Most elősször érzem hogy vártam a szünetet, de nagyobb felem inkább még maradna. Talán mert ez lesz a 15. unalmas egyedül eltöltött nyaram, ami az életem 100%-át teszi ki. És ez hát hogy is mondjam. Döntsétek el ti hogy milyen arány. Lassan találni kéne valakit. Vagyis találva van/volt nem is egy. De hát ha foglalt az ember... Nehogy félreértsétek, nem én vagyok foglalat. Pedig milyen szép is lenne. Ki tudja mit hoz a jövő. Majd holnap meglátom, és értékelem a tegnapot, vagyis mát. Hú most mekkora filozófikusságot mondottam. Nem baj. Majd leszek még hülyébb is.