2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Goodbye

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ma reggel első szüntben mentők jöttek suliba. Helyből hárman. Egyik rögtön rohant vissza a kocsihoz, és hozta a defibrilátort. Sejtettük, hogy valami gáz lesz. A szomszéd terembe ment mindenki. Tanárok, mentők, aki csak tudott, minket meg bezavartak órára. A következő szünetben még kiengedtek minket, de később már senkit (kb 2 órán keresztül). Belecsúsztunk az 5. órába mikor szóltak, hogy mehetünk (tesire). Tesin megtudtuk, hogy a mellettünk lévő teremben, az egyik diák az első óra vége előtt rosszul lett, és leállt a szíve. A mentősök 3 és fél órán keresztül heten felváltva adtak neki szívmasszázst, és defibrillátorral próbálták megmenteni, de nem sikerült. 3,5 óra után jutottak el odáig hogy el lehessen szállítani, de még így is egy mentős ült a hordágyon a gyereken, mert nem bírta szívmasszázs nélkül, csak max 10 mpig. Akkor hívtam anyám (korboncnok volt, némit konyít az emberhez), hogy mi lehetőség van még ezután, de azt a választ kaptam, hogy gyakorlatilag semmi. Ofő utolsó ofőóráról elengedett minket, így hamarabb értem haza. Itthon találkoztam a sulis védőnővel (ismerős, szokott átjönni), aki elmondta a részleteket. Ekkor hívott anyám, hogy beszélt a kórházzal. Meghalt. 17 évesen. 1 évvel volt idősebb... Okot nem lehet tudni. Tippek szerint születési rendellenesség lehetett...

Hozzászólások

(#1) ttower


ttower
aktív tag

helyesírás, egyéb később javítom. most remegek

It's not a bug until it is in production. | Wake up and smell the ashes.

(#2) nagash


nagash
senior tag

Elképesztő!!!
Mindig kiráz a hideg, ha egy gyerekkel történik ilyesmi...
Nincs igazság...

Knoblauch macht einsam.

(#3) Yutani válasza ttower (#1) üzenetére


Yutani
nagyúr

Nagyon megrendítő lehetett a dolog. Az ilyen hirtelen halál mindig az.

#tarcsad

(#4) k. válasza ttower (#1) üzenetére


k.
őstag

Hát sajnálom :( ...
Nekem a legjobb barátom halt meg elég morbid modon....5 hétig volt korházban de a végén... :O .
emlékszem amikor felhivott az anyja hogy mi van a szivem ugy vert mint még soha...........

(#5) ttower válasza Yutani (#3) üzenetére


ttower
aktív tag

reggel még semmi baja nem volt. eljött suliba és ez....
engem az ilyesztett meg leginkább hogy 17. én meg 16. mi van ha holnap én??

k.: olvastam a cikket és részvétem

[ Szerkesztve ]

It's not a bug until it is in production. | Wake up and smell the ashes.

(#6) k. válasza ttower (#5) üzenetére


k.
őstag

Hát igen....Nekem is megfordult már a fejembe mert hallok sok ilyet..Mivan ha egyszer én?
Egyébként ha tényleg full normálisan bejött és ez történt az nagyon sokkoló :(

Egyébként köszi....A legrosszabb az hogy sokszor jut eszembe hogy ezt is megtárgyálhatnánk meg ilyenek.Szóval azt felfogja az ember hogy nincs többet de amikor már hoszabb ideje nem beszélt vele és hivnám hogy na mizu akkor jön a felismerés hogy mégis kit hivjak......
Na nem szomorkodom többet most szerencsére minden szupi.

(#7) ttower válasza k. (#6) üzenetére


ttower
aktív tag

tegnap még tesin magasta ugrottak. semmi baja nem volt. ma reggel vidáman kelt, jött suliba. és egyik percről a másikra kiakadt a szeme és megmerevedett... :O

It's not a bug until it is in production. | Wake up and smell the ashes.

(#8) k. válasza ttower (#7) üzenetére


k.
őstag

Azoknak lehet sokkoló akik elötte való percekben beszéltek vele......Én sosem láttam szenvedni a barátom -szerencsére nem tom hogy birtam volna- igy nem tudom milyen az ha látod hogy meghal.
Senkinek se kivánom..
Egyébként ilyenkor megilyedek mivan ha velem is van ilyesmi....Egyik pillanatról a másikra meg összesem az utcán.

(#9) 7 válasza k. (#8) üzenetére


7
addikt

Ha veled is van ilyesmi, akkor nem sokat tudsz tenni ellene. Szerintem jobban jár az, aki képes figyelmen kívül hagyni ennek a latolgatását, és ugyanúgy él tovább...

(#10) kisninja


kisninja
őstag

Sajnos ilyen az élet nem tudni mikor pattan el egy ér stb... :( én ráadásul magas vérnymású vagyok jogsimat 5 évre kaptam meg mert mikor mérték 165 volt.
Maga a halál ténye nem akaszt ki igaz már 2x felett vagyok, kiskoromban kb 10 éves voltam jött át a szomszéd sirva hogy a férje felakasztotta magát. Apuval átszaladtunk levettük majd apu megprobálta újraéleszteni, amig a mentök rendőrők ki nem értek. Mikor mozgattuk nyögött böfögött de halott volt persze 10 perc után ellettem zavarva. Máig előttem van akép meg az esemény, de semmi rossz érzés nem fog el, nincsenek rémálmaim nem is voltak. (persze sajnálom, jó szomszédvolt :( )

powered by: ®MAJORMÜVEK®

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.