Már sokadszorra teszem fel magamnak a kérdést: Mégis mit rontottam el megint? Immáron sokadszorra úgy érzem vesztésre állok, egy olyan dologban amit nagyon nem tudok befolyásolni. Oka megint egy nőnemű egyén. Van egy lány akivel december óta egyre többet beszélünk/tünk. Még a sulis bálnál volt egy kis félreértés, amiben (kérésem nélkül) egyik haverom legjobb segíteni akart. Végülis úgy ahogy jól jöttünk ki a dologból, de újjabban mintha már nem is léteznék. Mindig haverommal dumál, sétál, amit eddig együtt csináltunk. Lassan már msnen se tudok semmit mondani, mert válasz: ''Tudom. Mondta haverod.'' Kezdem úgy érezni hogy megint előáll az a szitu hogy egy ideig jó vagyok, de majd jön egy másik ezt meg beállítjuk a sarokba porosodni. És most úgy érzem hogy a barátom elvett egy darabot belőlem. Eddig minden együtt töltött percnek örültem, és úgy gondoltam hogy van értelme élnem. Tudom hogy ez a normális, mindenkivel megtörténik. Ez nem is zavarna, de hogy pont a barátom csinálja ezt velem. Úgy érzem hogy elvett tőlem valamit ami az enyém volt, és nem hiszem hogy valaha visszakaphatom még. Legalább egy rövid órára. Ma amikor a lánnyal beszéltünk kicsúszott a számon a sérelmem (lehet hogy nem is volt véletlen), és elmondott egy történetet amit eddig magától senkinek se árult el (bár nem tudom ezt mennyire higgyem el), gondolom hogy bebizonyítsa hogy nem a sarokban vagyok. Már azt sem tudom kinek mit higgyek. Egyesek szerint van remény bármire, de én ebben nem vagyok olyan biztos. Sajnos túl sok negatív élményem van, és kezdem elveszteni a hitem. Bár végülis mindegy. Nem lehet mindenki sikeres.

Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, mikor melletted ül, és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.

Ui.: Mielőtt valaki elkezdi, nem vagyok EMO.