Csak nézlek

Itt vagyok. Megérkeztem az univerzum széléhez, mégis menekülök:
egy sötét sarokba bújva reményt szakítok és eltűnök.
Akárhányszor nézlek, még mindig nem érted;
az élet, az életem: benned élem és vétkezem.

Nincs már sötét és nincs már fény;
csak ez van: káosz az alagút végén.
Álom, mely nem ér véget, élet, mely csak kényszerből éltet téged;
én csak a messzi távolból nézlek, felébredni nem tudok, hiába is kéred.

Én a pokolból nézlek és még mindig nem érted:
ahhoz, hogy eldobjál mindent, kevés egy élet.
Itt csak a túlélés számít, mely nem tűr meg akármit;
hogy meghaladd önmagad nem elég elérni bármit.