Lassan lépkedtem fűben, amíg el nem értem kedvenc padomat. Szeretem azt a helyet. Nagyon szép kilátás nyílik onnan a szebbnél szebb fákkal tűzdelt ösvényre.
Kényelmesen helyet foglaltam. Hátradőlve figyeltem az egyik fáról a másikra ugráló madarakat. Közben gyengéden fújt a szél. Nagyokat szippantottam a frisslevegőből, ami teljesen átjárta a testem.

Teljesen nyugodt voltam. Talán még önkéntelenül el is mosolyogtam magam. De már nem tudom. A pillanat múlandó.

Csak figyeltem és hagytam, hogy magával ragadjon az élet.

Lassan elkezdet sötétedni, a táj egyik pillanatról a másikra vöröses ruhát öltött köszönhetően a lemenő napnak.

Mintha nem is létezne az idő, gondoltam magamba. De ez a gondolatom rögtön elszállt amikor az órámra pillantottam. Tudtam lassan indulnom kell.

Felszabadultam szálltam fel a buszra, mellettem politikáról vitáztak hevesen, és egymás vezériét szidták ingerülten.

Elengedtem egy apró mosolyt és a busz ablaka felé fordulva figyeltem a nap eltűnését a horizonton.