Digicam
No, ez térdelős volt. A nemzeti parkokban fotózgató embertömeg kezében dSLR van, másfél kilós obikkal. Igen, a néni kezében is, igen, semmi kompaktozás. dSLR alatt persze a Canon 40D / Nikon D80 értendő minimum, de olyan simán szaladgáltak a kezdő fotókurzus résztvevői 1D Mark III-akkal és másfél kilós lencsékkel, hogy ihaj!
Nem viccelek, a Death Valley naplementéjét ugyanarról a homokdűnéről fotóztam, mint egy ilyen kurzus, és körülbelül úgy aránylott a D40-esem az ő gépeikhez, mint egy ultrakompakt a D40-hez. Elképesztő volt!
A másik, ami már nagyobb elégtétel számomra, hogy az otthon tapasztalható Canon márkaidiotizmusnak itt nyoma sincs. Mindkét gépből van bőségesen, de határozottan több Nikont láttam. (* globális dSLR eladásokban fej-fej mellett vannak már, kompaktból 3-4x annyi Canon fogy)
Autók
Nehéz nem észrevenni azt a pusztítást, amit a japán autómárkák végeztek az amerikai piacon. Amikor utoljára USA-ban voltam huzamosabb ideig (16 éve), még hemzsegtek a Plymouth, Crysler, Dodge és egyéb gépek, japán autót a "kispénzű" emberek töredéke vett, mert bár "nem nagyon kényelmes kocsik, de legalább olcsók és megbízhatóak"...
...fast forward 16 évet, és mit látunk? Toyota (+ Lexus), Honda (+ Acura), Nissan (+ Infinity) uralom, legalább annyi van belőlük, mint amerikai társaikból. Dodge és Ford azért sok van az utakon, Chevrolet is szaladgál, de már bazinagy pickupokból is szaporodik Toyota Tundra. Toyota Camry, Lexus ES és LS, Honda Accord pedig szinte minden sarkon.
Megérdemlik persze a fantáziátlan, nehézkes, 110 millió litert fogyasztó tankokat gyártó amerikai gyárak a pofont. A Dodge Caliber, amit vezettem, sem győzött meg semmilyen szinten. No jó, a Ford Mustang és a Corvette maradhat...
Ja, az autó egyébként a Lexus ES350. Gyönyörű! Az IS250 hozzá képest egy ostoba, fantáziátlan, vacak divatmajom.