update: az imént beszéltem telefonon jelen poszt alanyával - ő volt a felnőtt kettőnk közül, mert amíg én a blogomban füstölögtem és nyilvánvaló túlzásokba lovaltam magam, ő felhívott, hogy beszéljük ezt meg. megbeszéltük. písz.

- * -

messzi-messze a cebit pressze központjában, a lépcsőn jöve lefelé a magyar ámítástechnikai újságírás [egykor] emblematikus figurája, edzős smarni. lesajnálós edzős smarni. lenézős edzős smarni. fölényeskedő edzős smarni. "nekem te ne ugassál" edzős smarni.

igazából mindig is ilyen volt. valami megmagyarázhatatlan felsőbbrendűségi érzés. sosem mutatta a [kölcsönös] tisztelet, elismerés, [it újságírói] kollegialitás jeleit. van egy egészséges verseny ezen a piacon is, of course. de, for christ's sake, az összes ájtí kiadó összes alkalmazottjával és tulajdonosával befigyel egy egészséges, normális, kölcsönös tiszteleten alapuló viszony. "szeva, megint cebitezünk. mit láttatok? ok, ciao, még összefutunk, jó mulatást!"

edzős smarni még csak nem is konkurensnél koptatta a billentyűket, hanem a legnagyobb [ex] stratégiai partnerünknél. nem számít. az állását sem teljesen a ph-tól függetlenül kapta. nem számít. rudi [őt dimenziókban meghaladó] elméleti ismereteit, vagy épp fless [őt dimenziókban meghaladó] tökéletességre törekvését tesztjeink garmadájában láthatta. nem számít. edzős smarni egyszerűen világ életében lenézett [a ph-ra]. persze jó magas, de hát más magas emberek is voltak már a földön. magas nekem. mármint, hogy miért nézett le. az edzős smarni.

nekem, nekünk viszont ebből elegünk van, for once and for all. évekig éreztük a méla undort irányunkba, de partnerként az ember nagyot nyel, majd elvisel. meg egyáltalán, kultúrlények vagyunk. volnánk. szeretnénk lenni. alázattal dolgoztunk, nem törődtünk a folyamatos rosszindulattal, lesajnálással.

van egy pont, amikor átbillen a mérleg. amikor az ember nem hagyja, hogy a tökein lépkedjenek. van az a pont. ez. itt és most.