Nem gondoltam volna, hogy a következő blogom is negatív lesz, de hát... az élet rossz lapokat osztott nekem úgy tűnik.
Mióta családfenntartó vagyok, megszoktam, hogy a gondok, a terhek feldolgozása rám vár. Mint egy ügyintéző valamelyik hivatalban, egy 'családfőre' úgy szignózza ki a levelet az élet, a főnök.
Nincs is ezzel gond. Elfogadom, hogy az élet nevű főnök egyre nehezebb, a kirótt levelek egyre sokasodnak, a fizetés viszont egyre kevesebb. Azt is elfogadom, hogy le kell mondani dolgokról, amiket szeretnék. Hogy a számítógépem nem bővíthetem, már igényem nincs rá.
Segítek mindig mindenkinek, így neveltek. Ismerősöknek, kollégáknak. Soha nem kérek semmit, de ha erőszakosan adnak, elfogadom. Spórolok is.
Muszáj spórolni. Volt egy titkos pénztárcám, amit rajtam kívül senki nem látott itthon. Raktam bele pénzt, a megspóroltat, amiből következő fizetésig éltünk volna, a gázdíj hátralékot kifizetni, és félrerakni a tűzifára, a csatorna cseréjére, és minden sok másra, amire nem lett volna elég.
Ma ezt a titkos pénztárcát valaki egy kis megtaszítással, elnézést kéréssel felszámolta. Tudom hogy hol és mikor, de nem tudom ki volt és arcképet sem, éppen el voltam gondolkozva, s csak egy fél felnézéssel mondtam, semmi gond. Kamera sincs. Alap hiba, külső zsebben, tudom. Az én hibám.
Fogalmam sincs, mi lesz fizetésig, jó két hét van vissza. Kölcsönöm van már sajnos, visszafizetni nyögés így is, esélyem nincs kölcsönt elfogadni és visszaadni. Ketten vagyunk Anyámmal, aki sajnos nincs túl jó állapotban, a gerincével és a lábaival. Nekem is van bajom, de ez mindegy.
Nem tudom, mi lesz, mit eszünk holnapután. Nem tudom, hogy veszek gyógyszert. Mivel fűtünk.
Te nyomorult rohadt disznó, tudod hogy mekkora gondot okoztál?!
Bocs, de muszáj volt kiírnom magamból.
elég szomorú hogy vannak ilyen lopós senkiházi emberek 
