Jól érzem magam, meleg van, nem bánt senki. Olyan puhán fekszem, kellemesen szól a zene. Az ebéd illata mindent betölt. Fokhagyma? Szeretem, ahogy sercen a zsír a serpenyőben, pirul a hagyma, közben semmittevés, mégis kedves szavakat kapok. Szeretnek itt.
Szomjas vagyok, azt hiszem fel kell keljek, már gondoltak rám, a hűs tej ott vár rám, csak az enyém. Nem veszi el senki tőlem, itthon vagyok. Jól esik a hűsítő íz, megyek is vissza szenderegni. Kint hideg van, ablakon át simogatnak a napsugarak, picit nyitva van a szemem, igazi pihenés ez, a mindennapi fáradalmak után, ám átaludni az illatokat, a hangokat nagy vétek lenne. Járnak a füleim, próbálom befogadni mind azt a jóságot ami körbevesz, mégis érzem éberségem alábbhagy.
Tavasz van, lágy meleg váltja fel a zord téli mínuszokat, az udvaron szemlélődöm körbe-körbe, megyek csak megyek, csodálom a madarakat, de jó lenne egyet a markomban tartani, igazán magaménak érezni. Fára mászok, lazán veszem a métereket, nekem minden ág kézre áll, testhezálló feladat.
Nem értem, mi van, nincs itt semmi ág balra, mégis valami szurkálja az oldalamat, aúúúú!
-Jó reggelt, menjünk ki, gyere! Menni kell, nem aludhatsz idebent örökké.
Na tessék, pedig annyira jó volt... és már kint is vagyok.
Záródó ajtó, kattanó zár. Hú, nagyon jó.
Ez mekkora kiszúrás, szerintem mégsem szeretnek... vagy nem tudom. Most miért? Lekapcsolják a lámpát, sötétség. Fázom. Menjünk, nézzünk körül.
Hehe, derengés..., futás, itt itt világos van! Ez mi? Semmi jó szaga nincs, ez szokott olyan hülyén brummogni. Mit keres itt? Néma csend, csak a világos, ez mégsem olyan, mert senki nincs aki szeressen. Számít? Lépek.
Sötét van, hideg. Csend... aztán kutyaugatás. Kerítés. Nem akadály. Áááááá! Ez fájt! Nagyon fáj a bal kezem. Vérzik. Nem igaz, ilyen nincsen. Mikor lesz már holnap?
Haladok tovább, szántóföld, semmi izgalmas, hideg van. Fagyos minden. Megyek tovább, muszáj, nagyon hideg van. Újabb kerítés, udvar.
De nem! Hangot hallok abból az irányból, ahonnan elindultam! Messze van. Rohanás, menekvés! Udvarról ki, kerítésen át, mégiscsak szeretnek? A szántóföldnek vége, már nem fázom, de a kezem nagyon fáj... megint egy kerítés.
Sötétség lett.
Nem baj, átmászom, itt volt valami, valami... félek. Fáj.
Itt vagyok, sötét és hideg, de puha. Nem messze a segítség.
Fáj. Hideg van. Aludnom kell, nem bírom.
Húúú az anyja, mindjárt megfagyok! Még mindig sötét van, nem hiszem el! Mi történik itt? Nem így szoktam meg én! Picit mozgok, nehezemre esik, de muszáj. Fáj a kezem... könnyítek magamon. Szomjas vagyok. Nincs hó, mit mi vagyok én madár, hogy havat egyek? A vizek be vannak fagyva. Jajj nem jó ez így. Visszamegyek, alszom, nem tarthat örökké... nem tarthat örökké.
-Jó reggelt!
Megijedtem, valaki megsimogatja a fejem, rémültségem alább hagy. Ez az! Világos van. De fázom, és fáj...
-Szegénykém, mutaaaasd!
Ne érj hozzá, áááá, fááááj!
-... drágaságom, megszúrta a szögesdróóót? Jaaajj, jól van várjál. Gyere...
Felemelnek és visznek, vissza... Annyira fááááj.
Újra ébredek, ott ahol... ÁÁÁÁÁÁ!!! Ez fáááj! Hagyd abbaaaa!!!!!!!
-Naaaa, ccccccc... nyugi, jobb lesz maaajd...
Közben érzem, meleg van újra, hideg víz a számnál s én mohón szürcsölök... hm...
Az udvaron járok, kellemes bizsergető érzés, a madarak sivítanak, kellemes illatok, kifekszem napozni...
Szomjas vagyok.
-Halihó, gyereeee, cccccc...
Feltekintek, homályos minden, a kezem kellemesen zsiborog. Egy ujjat látok a szemem előtt, simogatást érzek, a szavak simogatnak és egy kéz is. Az ujj mögött egy tányér, benne étel. Tényleg, éhes vagyok!!!
Megélénkülve állok fel, közben érzem, kezem fájása alább hagyott!
Nagyon finom.
Jól érzem magam.
Szeretnek itt! :)
