2015. február 16.
Még év elején jött a gondolat, hogy idén bepótolok pár régebbi jRPG klasszikust, akkor össze is írtam azokat a címeket, amikre időt szánnék. Azóta történt valami, ami kicsit felülírta a tervem, jött egy trailer a Persona 5-ből, ami egyből a legjobban várt játékommá lőtte az Atlus készülő játékát.
Szóval eme 10/10-es trailer hatására úgy döntöttem, hogy módosítok az eredeti terven és az első játék, amit eme projekt keretein belül elkezdek, az a Persona 2: Innocent Sin lesz, PSP-n (mostantól P2).
Amikor ez a játék 2011-ben megjelent EU-ban, addigra az eredeti japán PS1-es kiadás már több mint 10 éves volt, én addigra végigjátszottam PS2-en a Persona 3-at és nagyrészt a Persona 4-et is. Több oka is volt, hogy a P2 1999-ben nem jelent meg angolul, a játékban pl. szerepel Adolf Hitler és van lehetőség homoszexuális kapcsolatra. Ez akkoriban úgy látszik még nem ment át a nyugati szűrén, bezzeg manapság, Bioware játékok után már nem gond az ilyesmi téma. Érdekesség még ezzel kapcsolatban, hogy Japánban pedig pont szigorúbb lett ilyen téren az előírás, Hitler a PSP-s változatban Führer néven szerepel.
Játékmenet szempontjából lényeges, hogy teljesen más mechanikát követ, mint a később Persona részek, ez egy hagyományos 90-es évekbeli jRPG, még nyoma sincs az azóta a sorozat ismertetőjegyévé vált Social Link rendszernek vagy a véletlenszerűen generált pályáknak.
A játékkal korábban már játszottam, 15 óra játékidőm van benne, de azóta eltelt bő 3 év, szóval nagyrészt már azt se tudom ki kicsoda és mit is kéne csinálni.
). Néha nagyon megtud lepni, hogy egy régi játék - ugye az eredeti '94-es - mennyire élvezetes tud lenni! Ennél az FF résznél most ugyan azt érzem, mint amit az első Parasyte Eve végigjátszásom során... Alig bírom otthagyni a világát, annyira alaposan van kidolgozva hogy az valami eszméletlen. Ha ennyi év után is eléri a hatását egy játék, még ha a grafikája 2D-s is, a hangok midik és nincsenek CGI átvezetők, sem szinkron a párbeszédek alatt, akkor az egy mestermű!
