2024. június 21., péntek

Gyorskeresés

Destiny 2 - egy kis értekezés a történetről

Írta: | Kulcsszavak: destiny 2 . ps4 . játék

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Elróban annyit, hogy a Destiny 2 fő történetéről írtam pár sort, értelemszerűen spoiler-ek találhatóak benne.

A Destiny világa az első bemutatók óta érdekelt, azonban atékba csak nem sokkal az első nagyobb kiegéstő (Taken King) ett vágtam bele, még PS3-on. Mivel főleg egyedültszottam, így túl sok időt nem tölttem el atékkal, a kampányt befejeztem, egy kis pvp és strike playlist után kerestem már elfoglaltságot. Asodik nagyobb kiegéstő pedig már nem is jelent meg PS3-ra, így nem is tértem vissza atékba később se.

Ataltottam PS4-re ést a Destiny 2 megjelenése napján munkából hazafelé gondoltam egyet és megvettem atékot éstst el sem indítottam az elmúlt hetekben. Jó, persze nincs benne 150+ órám, mint egyeseknek, de magamhoz képest elég sokat időt tettem már atékba és nem is tervezek leállni, már asodik karakterem haladok a 20-as szint felé.

Annyi adalék még skséges lehet, hogy nem vagyok Halo rajongó, Xbox híján nehezen is lehetnék, a Bungie korábbi játékai közül inkább a Myth sorozat, ami mélyebb nyomot hagyott bennem. Na jó, a Halo első rést még PC-n (!) játszottam, de arhedt Library pályán otthagytam.

Az első résszel eltöltt 15-20 óra után szerencsére volt egy rlis képem arl, hogy mit kapok majd a Destiny 2-től. Igazából úgy számoltam, hogy hasonlóképpen az elődhöz, letudom a sztorit, megnézem a helyszíneket, aztán kis buktával továbbadom a lemezt. Ehhez képest azt történt, amit már fentebb is írtam, ha leülöktszani, akkor azt a Destiny 2-vel teszem.

A kampány easmódja a Taken King-et követi, sokkal több a narráció, a többi szereplő komolyabb szerepet kap, jobban megismerjük őket és Oryx után végre újra arca van az ellenségnek Dominus Ghaul személyében. Az alap Destiny-vel nekem ez volt az egyik fő gondom, hogy nem igazán lehetett érteni, hogy ki ellen is küzdünk. Hát most itt van Ghaul, aki jött, látott és győzött, teljesen felforgatja a Guardian-ok évszázados (évezredes?) rendjét az áll, hogy börtönbe zárja a Traveler-t, minden erőnk forrását. Aték első fejezete emiatt az esz kampány talán legizgalmasabb, legjobban megírt része, amit szerintem túl hamar lert a Bungie. Lehetett volna hosszabb az a rész, amikor bukott Guardian-ként, sima emberként kellett küzdenünk a túlélésért. Elveszítk a képességeinket, de nagyon hamar visszakapunk szinte mindent, így annyira nem érződik fájdalmasnak a veszteség. Bukásunk, szenvedésünk majd felemelkedésünk így picit súlytalan. Van egy rövid jelenet aték első perceiben, amikor a támadás el menekülő, a Guardian-ok védelmét kereső embereket láthatjuk megtörve, rémülten. Nagy lehetőség lett volna, hogy kicsit jobban belelássunk atköznapi emberek világába, de sajnos nem éltek vele a fejlesztők.

Ezek után a történet igazából egy kiszámítható vonalon halad tovább, egyik helyszínről asikra utazva kell megszervezünk alaszcsapást Ghaul és arös Légója ellen, igazából semmi extra. Zavala harcolni, visszavágni akar, Ikora válaszokat keresve zarándokútra megy, Cayde pedig olyat tesz, amire talán senki nem számított, hősködni próbál. Ő és egy új szereplő, az aranykori tudathasadásos MI, Failsafe párosa, ami igazán említésre mélaték eme pontján. A duó remek humorforrás, másodszor végigjátszva ezt a fejezetet is mosolyt csalt az arcomra arbeszédük.

Asik érdekes új szereplő Hawthorne, a Last City-ből menekültek vezetője. Az ő nézőpontján keresztül kapunk betekintést az eddig nem ismert világba, miszerint a Last City és a Guardian-ok uralma nem mindenkinek jelent boldog lakhelyet. Zavala és Hawthrone kapcsolata a történet másik fontos eleme, míg Hawthorne a Last City eleste után igazi védelmezőként próbálja a túlélőket összefogni, addig Zavala messzire menekül és megkérdőjelezi sat Guardian voltát. Ebben a konfliktusban is jóval több a potenciál, mint amit a Bungie írói a végére összehoztak, de bízom benne, hogy Hawthrone története ennyivel nem zárult még le.

Fura ezt így leírni, de ahhoz képest, hogy a Destiny 2 egy kőkemény multiplayer játék, maga atörténet sokkal jobban működik egyedül végigjátszva. Társakkal haladva valahogy nem érződik az, hogy mi vagyunk a Traveler kiválasztottja, hogy a mi kezünkben az emberiség és a Naprendszer sorsa. Aztán ha végeztünk a kampánnyal, aték teljesen élvezetéhez már mindeneképp skségünk lesz társakra. Persze egy darabig egyedül is biztos lehet boldogulni, de egy jó Fireteam adja a lövöldözés sat-borsát.

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.