2024. május 28., kedd

Gyorskeresés

20 perc nagyon sok idő

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A cím egy mailezés utolsó mondata. Az egész szólhatna arról, hogy vettem gépet, mert igen, mellesleg nem jó, de kifogok rajta. Nem ez a lényeg. Kavar volt a rendelés körül és írtam a boltba egy mailt a tisztázás miatt, mivel azt hittem végül nem kapok alkatrészt ami egyenlő lett volna azzal, hogy itt a gép, de nem megy ami a 3 napos gar miatt probléma.
A kezdő mail a rendelés körüli hercehurca története volt, eltelt pár nap és jött a válasz, hogy csak most láttam (!!) tehát egy személy. Kérdezte az illető mi lett végül? Írtam telefonról úton a bolt felé, hogy pár óra és meglátjuk mert megyek az alkatrészért. A válasz az volt, megvan mehetek érte. A boltban történt a lényeg. Kis lyuk, egy fazon a pultnál, holt fehér, szétszórt, az előttem lévő gyereknek ki is nyögte (szerintem már kínjába), hogy tegnap óta nem evett. A boltban sötétedés felé voltam. Átvettem a cuccot, mentem haza. Hozzá kell tennem mögöttem ezren voltak még, tehát a tagnak esélye nem volt pihenni, enni. Azt is mondta, hogy karácsonykor du ment haza, meg, hogy X óráig vannak nyitva, gyakorlatilag ő rá 4 órára ér haza.
Másnap írtam egy rövid kis levelet, a terméket megkaptam köszönöm, U.I.: a pultos eléggé kimerült volt, nem pihent,evett, 20 perc pihenő csodákra képes.
Talán azért csatoltam ezt a mondatot mert tudom milyen az és átérzem. Az emberi részét. Erre jött a válasz, a főnöktől, mivel vele leveleztem. 20 perc nagyon sok idő
Nem írtam vissza mert szeretnék még ott vásárolni és semmi közöm az ügyhöz. Ha mégis lett volna válasz akkor az röviden ennyi lett volna: Én ezért rühelltem a volt főnökömet! - a mentalitás, igaz ami igaz így viszont nagyon sok zsére tesz szert.

Baromira megmarad az emberben a múlt, legalábbis bennem. Még egy kis érdekesség! Állok egy másik bolt előtt a járdán és jön egy magas vékony csaj, sok tíz méterről megismertem, kirázott a hideg. A kordonos HR-es csaj volt, szemébe néztem, de vagy nem ismert fel vagy nem akart. Egyszerre olyan, de olyan gyűlölet jött rám és minden mi rossz, hogy veszélyes.
Pont ma gondolkodtam, hogy a jelenlegi főnökömtől többet kaptam az első héten mint a korábbitól 3 év alatt! Ha tudnátok mire gondolok....! Emberséget!

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Az emberség már egy ideje nem divat. :(

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) sanzi89


sanzi89
addikt

Milyen 3 napos garanciára gondolsz? :U

[ Szerkesztve ]

"Mindent azért kell tudni mert kérdezik, nem azért mert hasznos."

(#3) DeltaPower válasza sanzi89 (#2) üzenetére


DeltaPower
őstag

Szerintem arra gondol, hogy ha 3 napon belül kiderül, hogy hibás a termék, akkor a boltnak cserélnie kell vagy visszavennie, nem küldheti garos bevizsgálásra és javításra.

"Moonshine Whiskey (70°, ízesítés nélküli) van. Fincsi" - Teebee - "De az kiírtaná az egész családomat..Akkor is ha csak én innék belőle.." - forintuser

(#4) Thunderzolee

Remélhetőleg a főnök nem értette félre, és nem küldte el az eset után a dolgozót. Az ilyen fajta ember még a végén képes azt hinni, h a vevőknek panaszkodott, h milyen sz×r neki ott dolgozni, és hamarjában példát statuálva kiadja az útját.

Nem szeretem az ilyen főnököket.

Okos főnök azt nézi, mi a jó a beosztottjának, aki így még jobban produkál MAGÁTÓL, nem kényszer hatására.

Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)

(#5) Kolondrum válasza sanzi89 (#2) üzenetére

Ami a vásárlás utáni 3 napra szól, tudod.

(#6) Mr X válasza Thunderzolee (#4) üzenetére


Mr X
veterán

Ez ugrott be nekem is elsőre.

(#7) Kolondrum válasza Mr X (#6) üzenetére

Nem hiszem, kicsi a kör aki meg benne van és ennyire tud pörögni + engedi magát "pörgetni" azt nem rakják ki.

(#8) föccer válasza Kolondrum (#7) üzenetére


föccer
nagyúr

Nehogy azt hidd. :(

üdv, föccer

Építésztechnikus. Építőmérnök.

(#9) joey04


joey04
titán

nekem is ez ugrott be elsőre: lehet, hogy jól kicsesztél szegény pultos gyerekkel.... :(

Ne baszogassák állami szinten az Apple, Google, Meta, MS cégeket!

(#10) ArchElf


ArchElf
addikt

20 perc nagyon sok - ahogy a nevelőtanárom mondta, akit 20 perce akasztottak, az már kihűlt...

AE

Csinálok egy adag popcornt, és leülök fórumozni --- Ízlések és pofonok - kinek miből jutott --- Az igazi beköpőlégy [http://is.gd/cJvlC2]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.