Az emlékek azok amik fájnak,azok a pillanatok amikor a rózsaszín köd borította el tekinteted,és nem azok a pillanatok amikor a könny belekönyörögte magát kisírt szemeidbe.Néha vannak percek,amikor roncssá tesznek az emlékképek,és a gondolatok összefonódnak a fejedben,és nem tudsz erőt venni,és túllépni ezeken.
Ami egykor megihletett,az mára már feledésbe merült.most már más az amiről írsz,más az ami benned van,máshogy érzel és máshogy teszel.
Aztán egy mosoly,és máris jobban vagy,már nem látod,ahogy a kép darabokra hullik.azokban a pillanatokban,amikor a füled be van dugva,szól egy zene,és emlékeztet valamire,akkor nehéz elfogadni,hogy már semmi sem ugyanaz,és az emberek akik elsétálnak melletted,úgy érzed mintha téged néznének,és beléd látnának,pedig nem is..