Igen-igen, hosszú szervezkedés után végre sikerült összehangolnunk az ismerősökkel tegnapra, hogy elmenjünk a már hónapok óta Budapesten állomásozó Bodies kiállításra.

Személy szerint én már nagyon vártam. Nem vagyok az a "Múzeum cica" aki megállás nélkül falja a kultúra ezen területét, de úgy éreztem nem hagyhatok ki egy ilyen vissza nem térő alkalmat, hogy a bőröm alá láthassak.

A helyszínre érkezve könnyed 8 perces pénztári sorban állás után be is jutottunk és egy pincébe lesétálva máris indult a test-túra. A tematika belülről kifele halad, csontok, izmok, idegek, érrendszer, belsőségek, bőr majd az i-re a pontot egy teljes rétegelten szeletelt ember teszi fel.

Az egész nagyon látványos. Centiméteres távolságból lehet megszemlélni mindent, egyetlen szabály, hogy semmit a kéznek. Az ember szembeállhat egy holt társával, és az üres, semmit nem tükröző szemébe nézhet, miközben tökéletesen látszanak az illető izmai, tüdeje, zsírszövetei, intim testrészei.

Egyensúlyoz a morbid és tudományos világok között, de mégis, amikor ott voltam csak csodálni tudtam a látványt, semmilyen morális, vagy vallásos aggály nem érződött bennem, csak testeket láttam, sejteket és azok kapcsolódásait. Utólag visszagondolva sem érzek semmilyen erkölcsi aggályt, erre a kiállításra igenis szükség van.

Kedvenc részeim azok voltak, ahol a test érrendszere volt kiemelve, mindenféle zavaró egyéb szövet nélkül, érdekes színezésben. Emellett a kiterített idegrendszer is nagyon megfogott, fantasztikus látvány volt. És ugye a sokat emlegetett tüdőrák: a szép-rózsaszínes mellett ott terült egy nagy darab fekete-szürke végső stádiumos tönkrement tüdő. Sajnos ez sem kólintotta fejbe bagós barátaimat, talán ha egyszer lesz olyan szinten a technika, hogy valós időben mutassa egy ember belsőségeit 3D-ben kivetítve, akkor majd talán észhez térnek az emberek, hogy nem jó dolog az a kezdődő kátrány okozta szürkülés.

Van egy babákkal foglalkozó rész is. Tábla figyelmeztet, hogy ne menjen be senki meggondolatlanul, sokaknak lehet megrázó ez a rész. Végig lehet követni egy csecsemő fejlődését hétről-hétre, ahogy egyre inkább emberi formája lesz. Itt azért elgondolkodtam, tényleg mélyen érintő szakasz. Ahogy haladtam az üveghengerek mellett, melyekben egyre csak öregedtek a babák, eszembe jutott, hogy tényleg mekkora dilemma lehet eldönteni, hogy mikor válik az abortusz egyszerű gyilkossággá, és mikor csak szimpla testszövet eltávolítássá. Vajon mikor költözik az emberbe a lélek?

Az utolsó teremben a szeletelt emberek mellett egy érdekes hasonlító asztal is van: egy bálna csigolyája egy emberé mellett. Vagy hússzor akkora a nagyra nőtt emlős barátunké, és mégis mi írtjuk ki őket, nem ők minket...

Írtam egy picit a emlékkönyvbe is:

Örülök, hogy ember vagyok, nem pedig bálna, hisz akkor nem férnék be, hogy megnézhessem a csigolyáimat. No meg ugye akkor kihaló félben lennék...

Horváth József

Egyszóval: felejthetetlen volt, akinek módjában áll, kukkantsa meg.