2018-ban úgy hozta a sors, hogy munkahelyet váltottam. Az előző cégnél rengeteget kellett utaznom, így örömmel fogadtam a hírt, hogy az új helyen csak évi 2-3 utam lesz Németországba. Az alábbi történet az első céges utamat írja le...remélhetőleg vicces formában. Bár amikor történt...akkor nem sokszor nevettem.

Pár évvel ezelőtt már megírtam egy Facebook-os csoportban (Csengetett mylord sorozat egyik csoportja)....onnan mentettem most át ide. A sorozatra vonatkozó referenciákat először törölni akartam, de végül úgy döntöttem benne hagyom őket....hátha valaki szintén szereti a sorozatot. Tehát íme:

Tudomásom szerint több társunk is itt (Németország) tengeti életét. Ezúton is üdvözlök mindenkit. Új kenyéradómnál ez az első üzleti utam. Alig 24 órája tart, de máris több érdekesség történt mint máskor egy 5 napos úton. Leírom mi történt tegnap délután 16:30-tól...dióhéjban, ha gondolják hogy szabad.

Tehát, 2018 van! Egészen pontosan 2018. július 29. volt...16:30 amikor is a transzfer buszocska megállt a házunk előtt. Reménykedve ültem be...hogy nem fogunk keveredni...illetve melegünk sem lesz. Annyira nem keveredtünk, hogy a sofőrön kivül senki más nem volt a buszon, pedig 15 személyes volt (a busz) nekem elhihetik. Mivel utánfutóval közlekedtünk, ezért eléggé limitált 90 km-es sebességgel haladtunk az autópályán, majd pár perccel fél 8 előtt megérkeztünk a reptérre.

A reptéren nem volt túl sok ember, viszont a nagy részük pirosba volt öltözve. Furcsa. Akkor világosodtam meg, hogy a száguldó cirkusz mezőnye tette tiszteletét Magyarországon tegnap, ezért volt a sok piros ruhás ember. Először legyintettem...micsoda elvakult rajongók, full beöltözve ilyen melegben. Aztán ott lett érdekesebb a dolog, hogy a hátizsákjuk számozva volt valamint meglepetésemre láttam néhány elegáns fickót, Ferrari emblémás zakóban. Az egyik különösen ismerős volt - bár annyira nem követem az F1-et - Maurizio Arrivabene volt, a Ferrari csapatfőnöke.

Innentől kezdve a felszállásig egyetlen említésre méltó dolog történt, egy gépen utaztam Istenes Bencével. Kérek egy nagy pirospontot mert felismertem. Nem szokásom...

23:30, érkezés Köln/Bonn repterére, poggyász hajkurászás majd vonatkeresés után 00:10-re sikerült elérnem a csihuhuk indulási helyét. A jegyautomata csodával határos módon a buszt említette (vasúti részen??? ) mint alkalmatos közlekedési eszköz Bonn felé. Egy bibi volt 00:12-kor indult. Na most...gyors esélylatolgatás alapján úgy döntöttem, hogy esélytelen a dolog...főleg mivel még azt sem tudtam a buszok általában merre találhatóak, nem azt, hogy az én konkrét buszom merre van. Valamint ismerve az átkozott jegyautomaták hangulatingadozásait, szinte sejtettem, hogy 2perc a jegyvásárlásra sem lesz elég. No, lássuk tovább...a következő opció a 00:46-kor induló vonat. Áhh, csak alig több mint fél óra várakozás...csodás. Ekkor jött a feketeleves, menetidő: 1óra 31 perc. Hmm, gondoltam, biztosan a kazánt fűtöttem amikor Németország földrajzát tanították, mert emlékeim szerint a Köln-Bonn távolság nem túl nagy...talán még egy magyar vonat is gyorsabban megteszi a távot. Itt néztem meg jobban a kijelzőt, azt írta...át kell szállni Kölnben. Tehát el kell mennem a másik irányba, hogy utána visszajöhessek Bonn felé. Sebaj, beletörődtem....más lehetőség nincs. Felötlött még bennem, hogy öcsém!!! taxival megyek..de a jólelkű, a németet még tőlem is rozsdásabban beszélő taxis bácsi ajánlata elvitte volna a takarékbetétkönyvem.

Ütött az órám, 00:46. Ülök a vonaton, remélve, hogy jó szerelvényen vagyok. Tíz perc suhanás után Köln főpályaudvara barátságosan üdvözöl, majd frissen a peronra pattanok fürkészve az infosávokat ...merre lehet a csatlakozásom? Sehol semmi. Egyetlen szerelvény áll bent a hetes vágányon. Sikerült találnom egy DB-s bácsit, gondoltam legyen egy jó napja rápróbálok a német nyelvű kommunikációra. Vázolom neki a helyzetet, értetlenkedve néz rám.....biza ma nem megy vonat Bonnba közli az ítéletet. Ez a pech Mabel...rossz irányba megyek...pluszba még ott is ragadok éjszakára. Csodás. Kezdtem feladni a reményt, amikor kopogtat a vállamon emberünk, hogy mégis kiolvasott valami okosságot a gépéből amitől csak átmegy az elektromosság a fején. Van vonat Bonn felé! Hipp-hipp hurrá! 6perc múlva indul a hetes vágányról. A rossz térdemmel úgy meglódultam, mint egy versenyló az ascot-i derbin. A hetes vágányon állomásozó szerelvényre vetettem magam mint egy durva szénhordó. Épp lepihentem és vállon veregettem magam, hogy mégis jó lesz ez....amikor észrevettem, hogy egyedül vagyok a kocsiban. Óóó gondoltam, késő van...kevesen utaznak már. Gondolatmenetemet egy kalauz forma nőszemély zavarta meg aki kedvesen közölte, hogy épp egy végállomására érkezett már pihenőn lévő vonatot sikerült magamévá tenni. Ezer ördög és pokol...hova fog ez vezetni?

Én úgy gondoltam, hogy forradalomhoz...legalábbis bennem már elég sok minden forrt ekkor. Lekászálódtam a vonatról és ismét információ keresésbe fogtam. A kedves kalauz néni még közölte, hogy egyébként az ő munkaideje is lejárt és 'teszek rá!' felkiáltással jelezte, hogy bizony magamra maradtam. Fényt láttam az alagút végén - nyugalom nem másztam a sínekre - csak megpillantottam egy DB infopultot. Gyerünk, újabb német nyelv gyakorlat következik! Színpadra! A végtelenségig kedves német bácsi meghallgatta a történetem, majd az arcomba ordítva közölte, hogy egyszerűen nem érti!!!! miért jöttem az ellenkező irányba, ha Bonn a végcélom. Ismét elmeséltem neki, hogy a drágalátos automatájuk ajánlotta, nem én találtam ki. Ő pedig csak azt hajtogatta: Miért???? Miért??? Majd nagy erőt vett magán, mormogott pár keresetlen szót és elmerült a számítógépben. Fél perc múlva mondja: megmenekültem, 2 óra 6 perckor megy egy vonat Stuttgartba, azzal elmehetnék Bonnig. Mehetnék??? Mi az hogy mehetnék? Miért nem megyek?

Kételyek cikáztak a fejemben, de a bácsi eloszlatott mindent a következő mondattal: Arra nem jó a jegye!!! Azt nem részletezte miért, már a saját kútfőmmel oldottam meg, hogy azért mert IC vonat..és nincs helyjegyem. Ekkor kapitális ötletem támadt, itt is van automata...nézzük meg mit mond a reptéri tesójához képest. Hoppá....tényleg létezik a 2:06-os vonat....még röpke 11.5euroért vehetek is rá jegyet. Betippeltem minden opciót:van DB kártyám? Nincs. FlexiTarifa? Persze. Jelentsen bármit. Stb. stb. Egy dolgom maradt csak, reménykedni, hogy nem irányítanak oldalszárnyra amíg a királyi vonat elmegy...illetve az,hogy valóban jófelé megyek majd.

1 órás várakozás, éjszaka... egy idegen városban. Mindenki álma. Kedves emberek utaznak a vonaton, különösen éjjel. Az én padomon a következő emberek várakoztak velem: egy vakond szaggal rendelkező úriember, egy hippi lány akinek 3 sátra volt, egy úriember aki a 30 fok ellenére kabátban, sapkában, napszemüvegben ült és a kezeivel messzelátót formázva nézelődött 1 órán keresztül.

Eljött az idő, vonat be, emberek fel, irány Bonn. 27 perc és meg is jöttünk. Hurrá! Innen még jussak el a hotelbe. Az állomás épülete zárva, kerülni kell..sebaj. Odakint egy taxi álldogál...bizonytalanul megkérdezem: Entschuldigen Sie bitte, kann ich mit credit card bezahlen? Válasz: néééééééé

Megszán emberünk és a tér túloldalára mutat, ott a Sparkasse, tudok kivenni pénzt. Megérkezem...a bejárati ajtó melletti 'beengedő' rendszer így fogad: ajtó nyitás kártyával nem lehetséges. Isten hozzádot mondtam neki és kezdtem vizionálni ahogy sétálok a 4 km-re lévő hotel felé. Ekkor vettem észre egy Geldautomat-ot...juppi....de már nem mertem örülni. Milyen jól tettem. Nosza koma, adj 10 eurot. Nincs. Adj huszat, nincs. (Eszembe jutott Hofi: Jóóóózsi.....ki az aki ennyire válogat? ) A legkisebb elérhető címlet:100. Akkor adj annyit fene bánja. Vissza a taxihoz. Azaz csak mennék,a taxis sehol...és senki más sem. Huhh, nagy levegő...huhh megint. 5 percig bámultam a macskakövet....amikor autó zaját hallottam....áá taxi. Behuppanok, irány a hotel. Megérkezünk. 7.90euro....adom a százast...áhhh nekem ...na uram...nekem csak 35 eurom van visszajáró. Feladtam minden reményt. Végül a recepciós szerzett váltópénzt...kb. 10 perc alatt.

Úgy gondolják vége? Tévedtek. Mondja a recepciós úriember, fizetni kellene most rögtön a szállást.Nosza! Fizessünk. Kártya elő...elutasítva. Még egy próba, megint. Kezdek térdre rogyni...mi a...???? Újabb megvilágosodás. A pár hónappal ezelőtti török pénzlopós móka óta alacsonyan van a napi vásárlási limitem...ebbe már nem fért bele a 68 ezres szállás. Limitmódosítás, 2 perc sírás...fizetés és talán...talán mára ennyi. Fél 4-kor végre a szobámban...és hatkor ébresztő. Persze ilyen nap után nehezen ment az elalvás. Ma nem is voltam a régi, pedig nem vágtak fejbe egy hat pennys nagyságú kővel.

Folyt. köv.

Ui:Várom a hasonló vicces, céges utazásos történeteket.