Eddigi életem egyik legnagyobb változása előtt állok. Félig-meddig véget értek az egyetemi tanulmányaim. Azért csak félig-meddig, mert az államvizsgán már sikeresen átestem, de még a tanári képesítő vizsga előttem áll. A megfelelő számú és fokú nyelvvizsgákkal rendelkezem, így gyakorlatilag már csak tényleg ez az 1 vizsga választ el attól, hogy megkapjam a diplomámat.

Július 3.-án lesz a diplomaosztó, ezen a napon leszek hivatalosan is tanár. 1983-ban születtem, így aki egy kicsit is jó matekból az ki tudja számolni hány éves vagyok, valamint azt is sokan ki tudják következtetni, hogy ez bizony nem az a tipikus végzős hallgató életkor. Amikor elvégeztem a gimnáziumot 2001-ben rossz döntést hoztam a továbbtanulást illetően. Ez a rossz döntés pedig 4év pluszba került nekem. Nem tudom igazából mi volt az a korszak, talán útkeresésnek lehetne felfogni. De az is lehet, hogy egyszerűen nem voltam még elég érett a felsőfokú tanulmányokra.

Most pedig, 2010-ben végre elérhetek én is valamit. Éveken át néztem a haverjaimat, hogy haladnak előre az egyetemen, életben, szinte minden téren. Az elmúlt 2évben elég rosszul is éreztem magam emiatt. Főleg az bántott, hogy az egészet magamnak köszönhettem. Ha annak idején több időt szentelek a tanulásnak és komolyabban veszem az első egyetemem...akkor....

Mint tudjuk...a ha-val kezdődő mondatoknak ilyen kontextusban nem sok értelme van. A múlton már kár rágódnom, előre kell tekintenem, kezdődik a nagybetűs élet. 18 éves korom óta dolgozom, különböző helyeken megfordultam az évek során, az elmúlt másfél évben pedig magántanítványokat vállaltam (angol szakos vagyok). Hogy fogok-e hivatásszerűen tanítani, azt még nem tudom. A tanítási gyakorlat során élveztem a tanítást, bár szerepelni nem nagyon szeretek. Lehet közhelyszerűen hangzik, de nekem az volt a tanításban a legnagyobb öröm, hogy a diákjaim kedveltek, szerették az óráimat és velem is jól kijöttek emberileg. Emellett persze fontosnak találom azt is, hogy a jó hangulatú órák alatt sikerült a tudásukat is bővítenem. Egy nyelvtanárnak rengeteg lehetősége van arra, hogy a diákok számára is érdekes, élvezhető órákon szinte észrevétlenül tanítsa őket.

Az iskolával kapcsolatban mindenkinek van negatív élménye, biztos vagyok benne hogy hosszú perceken de akár órákon keresztül is tudnánk sorolni őket. Melyik tanár milyen szemét, szigorú, félelmetes...stb. volt. Én nem szeretnék ilyen tanár lenni. A tanítási gyakorlatom során egy debreceni és egy nyíregyházi gimnáziumban tanítottam. Nem vagyok egy könnyen felidegesíthető ember, így elég sok mindent "eltűrtem". Kóstolgattak a diákok, de nem nagyon értek el sikereket. Fegyelmezni csak 1-2-szer kellett, mivel legnagyobb meglepetésemre egy idő után önszervezésbe csapott át még a legrosszabb magaviseletű csoport is. Ha az egyik diák hangosan beszélt, néhány társa rögtön rászólt. Ez más esetekben is így volt. Az utolsó órán az egyik csoportban úgy döntöttem beszélgetni fogok velük, hiszen a zárótanításon már átestem. Akár hiszitek, akár nem, az egyik legjobb magaviseletű óra volt. Ha olyan témákról beszélgettem velük, amiket kedveltek és érdekelte is őket, akkor csendben figyelt mindenki.

Ahhoz, hogy ez jobban érthető legyen, le kell írnom, hogy a vezetőtanárom nem sok szabadságot adott az órák anyagainak összeállításában. A tankönyv szerint kellett haladnom, feladatról feladatra szépen sorban. Képzelhetitek ez mennyire unalmas. Akkor bontakozhattam ki, amikor a vezetőtanár nem volt bent az órán. Ilyen volt ez az utolsó óra is.

Ha ténylegesen tanítani fogok, megpróbálom majd minél inkább lekötni a tanulók figyelmét és érdekessé tenni számukra a tanulást. Hiszem, hogy a nyelvtudásra nagy szükség van a mai világban és szeretném azt elérni, hogy a diákjaim ne csak azt lássák benne hogy nyelvvizsgázni kell pl. angolból...mert kell a felvételihez, vagy épp a diplomához. A nyelvek lehetőséget nyújtanak a különböző népek közötti kommunikációra, kár lenne kimaradni belőle.