Arcidegzsábám van.
Én, aki folyton mosolygok, tényleg, ha rendben vagyok, ha nem.. és mindenkit próbálok felvidítani. Búcsúzom a mosolygástól. Elkezdett attól is fájni az egész, ha mosolygok, de sírásig.
Utálom, mert megnehezíti az életem. Olyan szinten lassúvá válok, ami már elfogadhatatlan.
Az a legrosszabb az egészben, hogy aki így ismer meg, nem az igazi énemet látja, hanem egy lassú, szétszórt, néha még beszélni sem tudó lányzót. Teljesen felőrli az idegeim, elgondolkodtam rajta, hogy ki kéne próbálni, milyen lehet az epilepszia gyógyszerre inni, hátha valahogy abba tudom hagyni az egész fájdalmas izét. Mert ez nem kell.
