Az iPodommal tehát tökéletesen meg voltam elégedve. Akkoriban (de talán még manapság is) nagynak számító memóriának hála majdnem minden zenémet magammal tudtam hurcolni, sőt akadtak filmek is, amiket megnéztem rajta. Egérmozi volt, de a célnak megfelelt. És szépen lassan meggyőzött. Igen,igen jó vásárt csináltam. Sok pénz volt, de tényleg megérte minden forint. Ezzel együtt lassan de biztosan szívodott belém, hogy inkább hajlok az apple termékek felé.
Amit hozzá szeretnék tenni, hogy bennem nem alakult ki valahogy az a sokatok által emlegetett felsőbbrendűségi érzés, mint a legtöbb apple tulajban. Pedig nem nagyon volt elterjedt akkor még az iPod, (ahol jártam, mindenki rohant megfogdosni) és nyilván lehetett volna villogni, de nekem valahogy nem volt ilyen késztetésem.
Tehát inkább visszautasítanám, azt, hogy az összes mac-es felsőbbrendű.
A csoda egészen az első generációs iPhone kiadásáig tartott. Ami azt illeti, teljesen elégedett voltam/vagyok az iPoddal, és még csak nem is érdekelt, hogy mi újat, vagy talán jobbat adnak ki Steve bácsiék. De egy problémám azért akadt, amit nem tudott orvosolni a kis zenedobozom: mégpedig, hogy a telefonom mellett kellett cipelni. Mindannyian tudjuk, hogy a mobiltelefon olyan nekünk, mint az óvszer az olyan egyetemi bulikban, ahol a fiú-lány arány nem rosszabb a 30/70-nél... Tehát az ugye alap, hogy ott lapul a zsebedben/mindig veled van. De ugye szeretjük azt is, hogy velünk utaznak kedvenc zenéink, de körülményes magunknál tartani ennyi kütyüt.
Így kézenfekvővé vált, hogy kell egy olyan telefon, amiben a zenei képességek kiemelkedőek. Adott volt a Sony-Ericssonok kínálta walkman mobil család. Sokat tanakodtam, de világ életemben Nokiás voltam, és nagyon szerettem az akkori telefonom. Tehát az Sony kilőve. De ekkor mutatták be az iPhone-t.
Amikor megláttam, azt mondtam: na ilyenem tuti nem lesz. Nem tetszett, és el sem tudtam képzelni a mindennapjaimat a megszokott kis dolgok nélkül, de legfőképpen nem értettem, hogy az a cég, amely megalkotta az iPodot, kirukkol egy ilyen mobilkommunikációs termékkel. Lemaradott volt számos olyan szinten, ami kardinális volt az emberek számára (adatátvitel, mms, bt 2.0, stb.), sőt akkoriban még az AppStore sem volt annyira elterjedt, tehát az alkalmazások hiányát sem tudtuk annyira könnyen kezelni. Az pedig, hogy Magyarországra nem hozták el hivatalosan...no ez volt az, ami nálam feltette az i-re a pontot.
Persze, elképesztő volt maga az érintőkijelző megoldás, meg a platform, de nekem ez akkor nem jelentett alternatívát.
Sokat elmélkedtem akkor, hogy valaha egyáltalán fogok-e váltani akár számítógép terén almáékhoz? Ha ugyebár ott is (számítógépek) ilyen megoldásokat alkalmaznak, akkor bizony nem! Vajon az iPod csak egy üde színfolt volt?...Ugyanis mindenhonnan azt hallottam, hogy nem egy nagy durranás az iPhone. Az egyetlen értelmes indok az iPod zenelejátszós megoldása jelentette, vagyis hogy nem kell külön hurcolnom a telefonomat meg a zenelejátszómat. (Rendszeres jelenet volt, hogy például a metrón csücsülve-zenét hallgatva teljesen vakon-süketen-érzékszerveimet abszolut kiiktatva sikított mellettem a mobilom és kb 3-8perc kellett ahhoz, hogy az egyik kedves utastárs megunta a kellemes Nokia Tune-t, majd jelezte nekem, hogy vedd már fel öcskös, mert különben sorozatgyilkos válhat belőle)
Azt sem szerettem volna, hogy valami zugmobilboltos rámhúzzon valami rossz iPhone-t, aztán ha valami gáz lesz a telóval akkor bizony irogathatok a tékozló homárra...
Egészen addig okoskodtam, meg győzködtem magamat, amíg fel nem szálltak az első iPhone 3G pletykák-füstjelei a mobilarénán...
Ha egyáltalán olvassa valaki ezeket a postokat, kíváncsi lennék a véleményére! Neked mi volt az első benyomásod az iPhone-al kapcsolatban?