A történet valahol ott folytatódik, hogy az ismerősöm kütyüjének megtapicskolása után elhatároztam, hogy én márpedig veszek egyet és utána alkotok róla véleményt. Mivel elég lassan sikerült összegyüjtenem az iPodra valót, ezért volt időm utánajárni a dolgoknak.
Az első amit olvastam róla a “don’t steal music”-elv. Ez akkoriban nagyon egyedinek tűnt, és nem is nagyon tudtam elképzelni, miért is tennének ilyet. Ma már világos, saját zeneboltjuk helyét készítették elő-vagyis kísérletetet tettek rá.

Valójában próbálták elhitetni velünk, hogy ők, elkötelezetten kiállnak a zenészek mellett, és elítélik az illegális fájlcsere-berét, de tulajdonképpen a saját zeneboltjuk számára alakították ki az ideális körülményeket.
Vásárolnunk kell eredeti zenei tartalmakat, ugyanis azt nem tehettük meg, hogy csak egyszerűen ráhúzom egy másik gépre csatlakozva a zenéket az ottani iTunes könyvtárból, hiszen akkor törölte az okos kis iPod az addigi zenéinket.(nekem sikerült egyszer) Persze lehetett okoskodni, de eléggé körülményesen lehetett megoldani a dolgot.
Tehát a lényeg: ne töltögess, ne másolgass, inkább vedd meg tőlünk pár centért, albumborítóstól, mindenestől. Agyafúrt, nem?

Az iTunes-t már jóval a vásárlás előtt letöltöttem a gépemre, csakhogy ismerkedjünk. Elsőre azt hittem, hogy nehéz lesz a megszokás, de később aztán pár nap alatt sikerült összebarátkoznunk. Azt mondjuk már akkor konstatáltam, hogy nem windows alá való, sűrűn fagyott, akadozott.
Amit viszont tényleg alátámaszthatok, hogy szerintem a legfejlettebb zenelejátszó-és szinkorizálás segítő program az összes közűl, szerintem ezt kár tagadni. Ha winamp-hoz szoktál, szerintem akkor is igaz ez az állítás.

Ha jól emlékszem végül 2005 noveberében vettem meg. Az 5. generációs videós verziót szereztem be. Nem nagyon volt lehetőségem azelőtt megfogdosni, de elsőre összebarátkoztunk. Édesapám reakciója az volt, hogy teljesen felesleges, majdnem fele akkora a tárhelye, mint bármelyik gépének. Valójában akkor tényleg soknak tűnt a 60GB, de később rájöttem, hogy nem az... ráadásul iszonyú gyorsan szívta magába a zenefájlokat-persze mérettől függően.
A rossz hír az, hogy el kell ismernem: ez a legjobb zenelejátszó, az összes közűl. A kezelhetősége, gyorsasága, kompaktsága, stabilitása, és valljuk be a külseje.

Természetesen én is kaptam az ismerősöktől,barátnőtől hideget-meleget: nagyképű vagyok meg sznob, meg semmi értelme, hasonlók. Valójában igazuk van, ha azt nézzük, hogy valaki mutogatni veszi, vagy ahol csak lehet villogtatja. De én például óvtam ahogy tudtam, a tokjában tartottam, hiszen mágnesként vonzotta magára a hajszálnyi karcolásokat.
Engem nem hajtott semmiféle nagyképűség, vagy kitűnési vágy. Egyszerűen csak kiváncsi voltam egy termékre, kipróbáltam, és a tetszésemet elnyerte. Zenét szerettem volna hallgatni, és erre tökéletes ez a kis vacak. Az, hogy másoknak az almalogó remek esély a tömegből való kitűnésre, engem ne érintsen. És akkor elhatároztam, ha olyat hallok valakitől, hogy egy apple termék, csak a sznobok és gazdagok hóbortja, mindig vitába szállok velük.

Mert vannak jópáran akik csupán használni akarják az Apple termékeit, (minden hibájukkal együtt) és nem viselni, vagy hordani...

Tehát el kell, hogy keserítsem a rosszmájú és acsarkodó anti-maceseket: az iPod tényleg a legjobb a saját szegmensében, persze van egy két kompromisszum, amit meg kell kötnünk, de lényegesen kevesebbet, mint a többi zenelejátszók esetén. Máig megvan, napi használat mellett is remekül teljesít. Ja és még valami: sokszor leejtettem, de ennek ellenére semmi baja nincs. Ellenben a karcoktól hosszú távon nem lehet megóvni.