2024. június 17., hétfő

Gyorskeresés

Mondeo Blog Vol.20. - Csak úgy faljuk a kilométereket.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Nem tudom tovább halogatni, most már muszáj lesz egy kicsit írnom a szörnyetegről. Bevallom vissza kellett olvasnom, mert annyira régen írtam róla, hogy az valami bődület :) Bocsánat érte..

Tehát valahol ott hagytam abba, hogy majdnem kész volt az autó csak még pár apróság volt hátra. Egy szép Pénteki reggelen telefoncsörgésre ébredtem 5 órakor. A bank volt, megjött a pénz. Izgulás, öltözés, gyors kv, kaja aztán cipőt fel. Már már szinte szaladtunk a bátyámmal a szerelőhöz, csak úgy porzott az út utánunk. 6 óra magasságában a kapuk kitárultak és ott állt. Frissen, párásan, új motorral. Gyors olajcserét követően fizettem, aztán nagy boldogan átvettem a kulcsot és az okmányokat majd hatalmas vigyorral beülhettem 2 hét után a vezető pozícióba.

Ég és föld volt. Mintha egy új autót kaptam volna. Imádtam, a szerelem újra fellángolt, minden harag elszállt. Tankoltam egy jó kövéret, aztán a gázra léptem. Egy kirándulással, Apa fuvarozzásal, örömautózással egybekötött tesztút volt az. Előszállás - Mosonmagyaróvár - Előszállás. 360km, autópálya kizárásával. Mivel a 2 hét állás nem tett jót az autó fényezésének, muszáj volt az első benzinkútnál lemosatni mert vállalhatatlan volt az egész.

Csodálatos érzés volt a kis falukon átrobogni és a kanyargós dombokon ráfeszülni az aszfaltra (végig sport mód, de pssztt.. :P) Valahol a dombok között egy csodaszép kilátónál meg is álltunk, tetszett a táj és gondoltam lövök egy pár képet a gépről.

Az út rendben lezajlott, nem volt semmi gond és tanultunk is aznap! Soha ne tankold tele fullra az autót tank sapkáig. 1 liter ment kárba körülbelül :)

Másnap átraktuk reggel a donorautó jó állapotú téli garnitúráját, aztán újabb kirándulás az egész családdal. Előszállás - Zalaegerszeg - Előszállás.

Itt is minden rendben lezajlott, közeledtünk az első 1.000km-hez a második napon :) A 63 literes tankkal 890km-ert tettünk meg úgy, hogy még 40km-ert írt a comp amikor tankoltam.

Másnap megint szereltünk, ugyebár mikor megvettük az autót minden szellőző lamella törött volt. A donorban meg mindegyik tökéletes, tehát a többit azt hiszem nem kell magyaráznom.. :) Elvoltunk vele, mert a fed.comp csatlakozóját 1 óra alatt sikerült visszadugni.

Igazából azóta nem történt semmi. 177.900km-el hoztam el az autót a szerelőtől, most vagyunk 182.100-nál. Az olajból 0,00001mm sem fogyott, egyáltalán nem füstöl, pöcc röff-re indul hidegben is.

Vér Edény hideg indítás.

(oomg véletlen bezártam az ablakot tehát innentől újra.)

Tehát a felnik amik alatta voltak eladó sorban vannak mert ha 5-en beleülünk akkor egy nagyobb bukkanónál a szélesség miatt beleért a sárvédőívbe a kerék. Sikerült nagyon olcsón találni gyári 15" Ford Ghia felniket kitűnő állapotban, azok mennek majd alá. Képem még nincs róluk, de nem sokára pótlom. Kb ilyen formájuk van, csak jó állapotban! :)

Most ott tartok, hogy ma megoldottam a csomagtérvilágítást LED-esre mert a gyári elég gyenge volt és alig világított, kb mintha telefonnal világítanék. Most nagyon király lett, minden zugba belátok.

Most úgy állok, hogy még ami kell: Váltóolaj csere, új fejegység mert a réginek elvesztettem a kódját (ami azóta amúgy már meglett) csak most nem tudom beírni mert letiltott és még a karosszériás.

Asszem ennyi! :)

Hozzászólások

(#1) gamek!ller


gamek!ller
senior tag

asdasdasd

(#2) Psychonaut


Psychonaut
addikt

Tobb kepet! :D :P

(#3) gamek!ller válasza Psychonaut (#2) üzenetére


gamek!ller
senior tag

Jó.. :D

(#4) gamek!ller


gamek!ller
senior tag

(#5) xdx@ válasza Psychonaut (#2) üzenetére


xdx@
aktív tag

Gamek!llerről? ;]

Amúgy fasza lett. :)

(#6) Psychonaut válasza gamek!ller (#4) üzenetére


Psychonaut
addikt

Nagyon fasza lett. :K

Elso kepen csomagterfedelen "koszos" felirat... :D

(#7) gamek!ller válasza Psychonaut (#6) üzenetére


gamek!ller
senior tag

:D

(#8) tboldi


tboldi
nagyúr

Üdvözletem Mosonmagyaróvárról! :D

Fasza kis járgány lett!

[ Szerkesztve ]

(#9) gamek!ller válasza tboldi (#8) üzenetére


gamek!ller
senior tag

Koszonom!

(#10) hdman


hdman
őstag

vegre,mar vartam az uj bejegyzest:) en is gondolkodom, hogy csinalok blogot a kocsimrol, a szerelgetesekrol, de lusta vagyok kitakargatni a rendszamot. Pedig lenne mirol irni, erositobeszereles, led-esites, ablakvagatas,stb. penteken megvolt a muszaki, minden rendben van, 2 evig ujra rohatja az utakat:)

Sopron city :)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.