A cikkeimben szereplő kártyákat általában kifejezetten az adott tesztekhez szerzem be, de most az évek során nálam járt saját felhasználású kártyákat mutatnám meg egy hosszabb, képgaléria-szerű poszt keretében. A kártyák fejlettségi sorrendben követik egymást, ami nem feltétlenül egyezik meg azzal a sorrenddel, ahogy én használtam őket
ABIT Siluro GeForce FX 5800 OTES
Sokszor említettem már, hogy életem első csúcskártyája egy ABIT gyártmányú FX 5800-as volt, mely szerepelt a PH korabeli tesztjében is. Sajnos akkoriban még nem volt digitális fényképezőgépem, így csak rossz minőségű webkamerás felvételek maradtak fenn róla. Lentebb egy GF4 Ti 4200 OTES társaságában látható:
Ekkoriban még tuningolgattam a kártyáimat, így szerencsétlen 5800-as gyakorlatilag végig Ultra órajelen járt (talán ez vezetett korai elhalálozásához is). A GPU-nál sokkal jobban melegedő RAM-okra külön ventilátorokat szereltem
Végül itt a kártya eredeti számlája, az akkori árával, mikor már nem volt csúcsmodell (hiszen kijött már az 5900-es széria)
MSI FX 5900
Az 5800-as halála után egy MSI FX 5900-est szereztem be, melyről sajnos csak gépbe szerelt kép maradt fenn:
Leadtek GeForce 6800
Az MSI kártya után egy Leadtek 6800-ast használtam, ami számomra az 5900-es után kisebb csalódásnak bizonyult, ugyanis nem volt akkora előrelépés, mint vártam...
Leadtek GeForce 6800 GT
Annál jobban szerettem a Leadtek 6800 GT-jét, melyet természetesen Ultra szinten járattam Szintén csak gépbe szerelt kép maradt fenn róla:
Inno3D GeForce 6600 SLI + Passive mod
PCIE-re váltáskor a 6800-as széria kártyái nehezen beszerezhetőek és drágák voltak, ezért inkább 2 db 6600-ost kötöttem SLI-be. Ekkor kezdtem el foglalkozni a gép halkságával is, így a zajos gyári hűtők helyett szereztem rájuk 1-1 passzív Thermaltake hűtőt, amikkel egész pofásan mutattak
Gigabyte 3D1-XL
Aktívan használtam kis ideig a Gigabyte érdekességét is, mely lényegében egy 6600 GT SLI-nek felel meg. Zajos gyári hűtése miatt egy Glacialtech Northpole 1000 ventilátorral fújattam a gyári bordát.
Eagle 7800 GTX
7800 GTX többször is járt nálam, de a legemlékezetesebb nyilvánvalóan a noname Eagle kártya volt, melyet rögtön megjelenése után megvettem, ha jól emlékszem 130000 Ft körüli összegért... Érdemes megszemlélni a driver CD-jét
Inno3D 7800 GT SLI + NV Silencer 5
Dekoratívak voltak a Silencerrel szerelt 7800 GT-k is SLI-ben... ekkoriban nagyon gyakran cserélgettem a kártyákat a gépemben, ezek sem voltak sokáig meg.
7900 GT + Zalman VF900
Költségtakarékossági okokból volt nálam egy ideig ez a 7900 GT, melynek zajos gyári hűtését egy Zalmanra cseréltem
MSI 7900 GTO
A 7900 GTO-t nagyon szerettem: halk és erős kártya volt.
7950 GX2
A 7900 GTO után a 7950 GX2-t kifejezetten utáltam: zajos volt, és nem is volt jelentősen gyorsabb...
EVGA GeForce 8800 GTX
8800 GTX is többször járt nálam, de ezt a gyönyörű EVGA kártyát szintén rögtön megjelenése után vettem... ha jól emlékszem 160000 Ft körül volt az ára...
Gainward 8800 GTS + Thermalright HR-03 Plus
Később egy kisebb GTS modellre hatalmas Thermalright hűtőt szereltem
Leadtek 8800 GTS
Ez pedig a kedvenc G80 dizájnom... újonnan szereztem anno, gyönyörű volt.
ASUS 8800 GT
Ez a 8800 GT olyan kis időt töltött nálam, hogy nem is emlékeztem rá, amíg át nem néztem most a korabeli fotókat...
Gigabyte 9800 GT
Hasonló a helyzet ezzel a 9800 GT-vel... ezek ideiglenes kártyák voltak.
Palit GTX 285
A 200-as széria eléggé kimaradt nekem aktív használatra, mindössze ez a 285-ös vendégeskedett nálam egy rövidebb ideig a grandiózus Cosmos S házban...
MSI GTX 480 + PNY GTX 680
Ezek a kártyák szintén csak villámlátogatást tettek nálam... ekkortájt már nem igazán játszottam, így saját használatra nem volt sok említésre méltó kártyám.
ASUS GTX 670
Ő pedig a mostani aktív kártyám a halkság jegyében