2024. június 1., szombat

Gyorskeresés

Jogosítványszerzés folyamatban

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Eljött végre. November végén beiratkoztam az autós iskolába. Ezzel egy nagy álmom fog teljesülni, ha

meglesz a jogosítványom, tudjátok az a kis pici rózsaszín kártya.

December 15-én a 2010-es év utolsó vizsganapján sikerült a kresz vizsgám, amit egy viszonylag nagy szünet követett, ugyanis nem töltöttem még be a 17. életévemet, valamint decemberben eü oktatás sincs. Január elején megcsináltam a közúti elsősegély vizsgát, és december 28án ültem először autóba. Leírhatatlan mennyire jó érzés vezetni és, hogy mennyire élvezem ezt az egészet. Tegnap megcsináltam a járműkezelés (rutin) vizsgát, tehát már csak 1, azaz egy lépés és kezemben az a kártya.

Sokan mondják, hogy valamibe belekezdeni a legnehezebb, azonban szerintem ennél a folyamatnál az utolsó lépés, a forgalmi vizsga a legnehezebb, hiszen ez nem csak rajtad múlik, hanem a közlekedő partenerek tudásán, vagy éppen nem tudásán éppen annyira.

Tegnapi vizsga után megcsináltam az első hivatalos forgalmi órám, azért írom, hogy hivatalosat, mert már a rutin órák alatt is nagyon sokat voltam kint a forgalomban. Már csak pár hét és pár km-er kérdése, és meglesz a hőn áhított kártya, és ezzel egy újabb álmom válik valóra. Amint megvan a jogosítvány írok egy összefoglalót erről az egészről, hogyan éreztem magam közben (oltári, baromira élvezem), szóval még mindig stay tuned, mert március végén, április elején nagyon szeretnék írni.

Kérem a nézőket, a szünet alatt fáradjanak el a mosdókba, egyenek, hogy a darab zökkenőmentesen folytatódhasson. Függöny

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.