Egy elgondolkodtató témát hozok fel ezzel a bejegyzéssel, amit egy kedves ismerősöm és szülei közötti beszélgetés juttatott eszembe. Ajánlom mindenki figyelmébe legyen az 16 vagy 30 éves, tini vagy szülő.
Sokszor hallom idősebb emberektől, hogy miért panaszkodnak annyit a fiatalok hiszen más dolguk sincs csak iskolába menni és tanulni. A legtöbb ember bele sem gondol milyen terhet ró a mai világ egy fiatalra aki szinte még gyerek. Nézzük a dolgokat egy átlagos 15-16 éves gimnazista szemével:
Felkel reggel, sietve megreggelizik, megiszik bögre kávét/teát, hosszan készülődik, hogy jól nézzen ki hiszen a társadalom minden külső hibát kiszúr és az alapján egyből ítél. A hosszas készülődés után rohanás a buszra, hosszú nap vár rá. 8-9 óra. Matek, irodalom, történelem, idegen nyelv, mindennapos testnevelés és még esetleg pár szakmai tárgy valamint ne felejtsük el a felkészítő külön órákat, fakultációt. Ezek között az egyik 10 perces szünetben magába tömi az ebédet a menzán (persze vagy 5 perc alatt mert ugye a sorban állás). Órák után folytatódik a rohanás: Edzés esetleg egy találka még bele férhet. Előbbit sok esetben a szülő kényszeríti rá az amúgy is elég terhelt gyermekére, utóbbi miatt pedig egy szavunk sem lehet, örüljünk ha valahogy megoldja szerencsétlen és nem magányos, ne adj isten depressziós. Mire haza ér már sötétedik, sokszor 7-8 óra is elmúlt már. Nem eszik, nem beszélget, csak berohan a szobájába és kifekszik az ágyon. Még mielőtt elaludna megnézi az üzeneteket,üzenő falat és minden egyebet a laptopján. Fürdés után még tanul az ágyban természetesen az okos telefon mellette, hiszen nem maradhat le semmiről.
Már most érezheti az ember, hogy nem irigyli. Pedig csak 16 éves és más dolga sincs csak iskolába lenni…
Félúton a felnőtté válás útján és még azt sem tudja, hova tartozik ebben a rohanó világban, azt pedig főleg nem, hogy merre tart. Saját útját nem tudja keresni és a személyisége is labilis, hiszen nincs ideje saját gondolataira sem, ezért a környezete befolyásolja. A szülő pedig csodálkozik ha egyetlen rossz ember is képes belevenni olyan társaságba ahova nem való. Úszik az árral, befolyásolható.
Van nyelvvizsgája, mindenféle képletekkel számol nap mint nap, összefüggések százait tömik a fejébe nap mint nap. Az életről viszont fogalma sincsen, hogy is lenne?!
Két perce nincs a saját gondolataival. A sok „zaj” ami körbeveszi nem hagyja. Ha esetleg lenne is pár perce amit csendben tölthetne el egyből előkerül a fülhallgató. Talán már dél a csendtől.
Hétvégén házi feladat, beadandó feladat természetesen számítógépen miközben megy a zene és a barátaival chatel. Este pörgős buli, hangos zene, villódzó fények és persze alkohol. Másnap kipiheni az este fáradalmait és a kör kezdődik elölről, jön az újabb hét.
Ha esetleg nincs iskola akkor dolgozik, mert kell a pénz drága holmikra és a bulikban is kell valamit költeni. A témában elolvastam pár szösszenetet és ez a bekezdés véleményem szerint annyira jóra sikeredett, hogy bemásolom. Ez így van jól megírva, ahogy van:
„Tizenhat éves. Könyvet nem olvas, mert az unalmas. Nem elég pörgős. Megértem. Egy olyan agynak, aminek a nap tizenhat órájában a verbális és képi információk hatalmas és gyors özönét kell befogadnia és rendeznie, halálosan lassú és feldolgozhatatlanul vontatott Viktor Hugo és Bulgakov.”
Ezek a fiatalok ennyi idősen annyi ingernek, stressznek vannak kitéve mint egy felnőtt üzletember.
Állandóan elfoglalt nyomasztják,sürgetik a körülette lévő dolgok. Nem mellékesen pedig a szülein, haverjain túl a világ is hatalmas elvárásokkal néz felé. Szerencsének tartom magam, hogy pár évvel előbb születtem. Én ennek csupán egy kisebb részéve kóstoltam bele. Tudom milyen okos telefon, számítógép nélkül gyereknek lenni és tudom azt is milyen ezekkel élni. Kihasználom az előnyeik és nehéz lenne nélkülük élnem de mégsem ivódtak olyan mélyen az életemben mint a pár évvel utánam születőknek. Én le tudok ülni és gondolkodni, nem ijeszt meg a csend. Többnyire saját magam formálom a személyiségem és a jövőm nem pedig a szülők és a világ elvárásai. Nekem ezek az évek nem ilyen terhelten teltek el. 7-8 óra az iskolában, haza jöttem, dolgozatok előtt tanultam 1-2-3 órát és utána volt szabad időm amikor tudtam saját magammal és a barátaimmal foglalkozni. Amit még észrevettem mostanában az az , hogy sok szülő nem reálisan választ iskolát a fiának/lányának. Hajtják az általános iskolában őket majd beíratják egy erős gimnáziumba. Ezt nem minden ember bírja. Nem azért mert nem elég okos hozzá csupán más a személyisége, másra van szüksége. Nem való neki a 3 idegen nyelv, az emelt matek és a millió szakkör, edzés. Lehet egy szakközépiskolában kitűnően elvégezné a tanulmányait, érettségit,szakmát szerezne és ugyan úgy menne egyetemre és nem lennének ilyen problémái.
Szerencsés vagyok, hogy nem így kellet megélnem ezeket az éveimet. Nem irigylem őket. Tiszteletem annak aki ezt ép elmével "túléli". 
