2024. május 7., kedd

Gyorskeresés

Milyen notebookot vegyek téma, ajánlás, szempontok stb.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Először 2014 nyarán találkoztam ezzel a témával a fórumon, akkor vásároltam életemben először notebookot.
Pár hét olvasgatás után egyértelművé vált mit kell vennem [link]. A vásárlás után követni kezdtem a topikot és majdnem egy év olvasgatás után éreztem azt, hogy kicsit már bele látok a dolgokba, megértem az ajánlások szempontjait és azok miértjét. Ez az egy év alatt rengeteget gyarapodott a tudásom ezekkel a masinákkal kapcsolatban és ezt igyekeztem a gyakorlatban is használni, tovább fejleszteni. Ehhez sajnos nem voltak olyan lehetőségeim mint pár embernek innen, hogy napi szinten ezekkel foglalkozik ezért a saját masinám tanulmányozásával illetve ismerősök kisebb gondjainak megoldásával szereztem kisebb fajta tapasztalatot és rálátást. Ezek után idén eljött az ideje a cserének. A korlátozott keret és az adott hardveres szükségletek miatt egy nem ajánlott gépre esett a választásom [link]. Természetesen tudatában voltam ennek minden előnyének és hátrányának, kockázatának ahogy a linkelt bejegyzésemben is kifejtettem.
Eltelt pár hónap, a témát továbbra is követtem. Ez a két vásárlás valamint az ismerősi körben lévő szerzemények alapján alakult ki bennem egy tapasztalataim alapján elég egyedi szemlélet, mondhatni "arany középút".

A topikban egy tíz pontból álló kérdéssor alapján ajánlanak

(1) Mikor lenne esedékes a vásárlás?
(2) A gépre szánt összeg forintban? (mindenképp add meg, a “minél olcsóbb” nekünk nem mond semmit)
(3) Felhasználás? (irodai programok, játék, programozás, fotószerkesztés, renderelés, tervezés, stb., ezek munka vagy tanulás szintjén)
(4) Ha játékra is használnád, akkor milyen játékokra, milyen felbontáson, milyen részletességgel?
(5) Kijelző mérete, felbontása, fényes vagy matt, TN vagy IPS?
(6) Mennyit lesz hordozva a gép? Használnád-e utazás közben is?
(7) Operációs rendszer? (Windows, Linux, semmi, legyen Win7 támogatás, stb.)
(8) Tárhely mérete és típusa (HDD és/vagy SSD), memória (RAM) mennyisége, optikai meghajtó kell-e?
(9) Egyéb kívánság, speciális igények? (pl.:soros port, HDMI, eSata, webkamera stb…)
(10) Csak új gép jöhet szóba vagy használt is? (utóbbiak is vannak számlával és garanciával)

Ez a kérdéssor szinte tökéletesen lefed mindent ezzel jelentősen könnyítve mint a kérdező, mint az ajánló dolgát és persze nem mellékesen átláthatóvá teszi a fórumot.
Ahogy észrevettem az ajánlások egy szempontsor alapján kerülnek kiválasztásra.
Ez "hivatalosan" nincs sehol leírva lista szinten (vagy én vagyok bamba és nem találtam meg :) ) de sokszor van emlegetve. Ezek a szempontok a következők: Hardver,hűtés,kijelző minősége,billentyűzet,belső váz,külső borítás,garancia milyensége. Ezek közül mint látszik csupán két pont van jelen az adatlapokon. (Ezért jött létre ez a fórum.)
Az ajánlásoknál sokszor alakul ki szerintem szélsőséges vélemény.
Sok kérdező van olyan helyzetben, hogy egy forinttal sem tud többet a gépre szánni. Ez esetben szerintem az mellett, hogy megpróbálják használt de jó minőségű gépre rábeszélni érdemes lenne az új lehetőségek közül is megkeresni a kisebbik rosszat. Természetesen utóbbi mellett kiemelve azt, hogy az a gép nem ajánlott de ha nincs más akkor inkább azt mint amazt. Ezzel is sokaknak lehetne segítséget nyújtani és sok off hozzászólástól szabadulna meg a téma. Ehelyett amit észrevettem az az, hogy ennyit mondanak: "Nincs megfelelő gép az összes többi közül vegyél azt amit szeretnél.Mind hulladék." Lehet tévedek de szerintem ezek a gépek között is van különbség, van kisebbik rossz.

A másik véglet amit észrevettem az az, hogy betéved egy kérdező aki belinkel 2-3 kinézett gépet, ezek közül egyik sem tartozik az ajánlottak közé és ezt le is írják neki a válaszban. A probléma ez után kezdődik: A kérdező nem érti, hogy mégis miért nem ajánlott az adott gép és ismerősök által vásárolt gépekkel példálózik, hogy ő már több tucat olcsóbb gépet látott és egyikből sem szakadt ki a zsanér stb.
Sajnos az a több tucat gép sem ad statisztikát. A ajánlók közül többen is ezekkel a gépekkel dolgoznak, foglalkoznak napi 8-12 órába és nem több tucat hanem több 100 gép fordul meg a kezük között. Ők már tudnak statisztikát felállítani. Senki sem azt mondja, hogy törvényszerűen szét fog esni vagy el fog romlani egy nem ajánlott masina, csupán azt mondják, hogy nagyobb az esélye és ők igyekeznek ezt az esélyt a legkisebbre csökkenteni. Olyan gépet nem fognak ajánlani aminél ez az esély egy szerintük elfogadható szint felett van. Ezt meg kell értenie a kérdezőnek.

Szerintem ilyen esetekben az arany középút a fent említett megoldás lenne: Az anyagi keretéhez, szükségleteihez legközelebb álló ajánlott típust leírni majd ha semmiképp nem tudja megvenni az adott gépet akkor megkeresni számára a legkisebb rosszat. Biztosan van különbség ezek a gépek között is.

Végezetül pedig:

A leírtakat akinek nem inge nem veszi magára alapon írtam! :)

A fórumban segíteni próbálnak! Amennyiben nem találnak neked megfelelő gépet ne okold őket hiszen biztosan átzongoráztak minden lehetőséget.

Minden tiszteletem és elismerésem a topikgazdáknak és a többi ajánlónak is! Nagyon hasznos amit csinálnak, köszönjük! :R

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.