Asszonkám szülei szeretik a grillezéseket. Nem magyarázom, elég a régebbi postok fotóira visszatekinteni. Ha nem a Balatonon készültek, akkor náluk.
Apósom - a fő gourmand, mindig elégedett, hálás kosztos - 10 évvel ezelőtt építtetett egy cserépkályhát. f@százmányosan megy, ontja a meleget ahogy a nagy könyvben meg van írva. Egyszer a rossz idő miatt beltérbe szorultunk, és ment az étel szájkarate, mit hogyan és merre. Mérnök ember lévén az öreg mindent alaposan végigjár, különösen ha ételről van szó. Én marha meg poénból megkérdeztem, hogy miért nem használjuk ki a cserépkályha adottságait is ha már... nos egy korty whisky és pár perc semmibe meredés végén (ilyen kihallatszanak a működő fogaskerekek) elővett egy centit, lemérte a kályha ajtaját és belső méreteit, majd kiadta nekem az utasítást hogy oldjam meg a problémát.
Tavaly megoldottam. Egy esmerős aki édesapámnak tartozott szívességgel, hajlított és hegesztett egy rozsdamentes acél tálcát. Az én öregem meg csinált egy ronda, bumfordi és kezdetleges tálcafogót hozzá. Összeállt a szett, és eljött a próba ideje. A képekért nem én voltam a felelős, hanem sógornőm.
Vietnámi csüngőhasú malac volt baconbe tekerve. A kicsik szűzérmék, a nagyok meg csonttalanított karaj darabok. Az asztalra (erről nincs kép mert ugye csak egy hitvány kísérlet volt) házi vajba forgatott főttkumprival került, vágott schnidlinggel megszórva.
Ez a fajta malac kicsit erősebb állagú hússal rendelkezik. 8 nap pácolás után került bé a tepsibe ahol gyors forgatás mellett olyan 15 perc alatt welldone/medium-welldone lett a két nagyobb. A vékonyabbak megsültek.
Én meg áldoztam a sütés oltárán