Egyelőre csak halkan súgom meg, de idén is lesz retro számítógép kiállítás, már erősen folynak az előmunkálatok
Szóval számolgatok, számolgatok... Persze már az első-n is többen segítettek, már azt sem tudtam volna egyedül megcsinálni. pedig a harmadik-hoz képest teljesen eltörpült az első. És bizony simán összeszámoltam 10 főt akik mindenféle anyagi támogatás nélkül kemény munka órákat, vagy akár anyagi javakat nem sajnálva segíteni fognak az idei, negyedik kiállítás létrehozásába
Nem gondoltam volna... kemény
Igaz, még egy eseményen sem vettem részt, de őszintén szurkolok, hogy sikerüljön ismételten megrendezni és, hogy lesznek olyanok akik ebben segítenek! Hajrá Bacsis