Otthon most nagyjából 32 telefon van. Zömében működőek, van egy két ősi Alcatel és Siemens, ami már nem, de ezeket nem vettem meg. Felgyűltek. Megörököltem, vagy valaki hozta ajándékba, de pénzt nem adtam értük.

Az utolsó telefon, amiért fizettem, egy Alcatel 715 volt, jó 3-4 évvel ezelőtt. Nem bántam meg, azóta van belőle még egy.

Azóta viszont semmit. Én kibírom, hogy nem egy mindenre képes WM cuccal szaladgálok, úgyis át kell tennem a kártyám a tesztkészülékekbe, abból pedig mindig van bőven. Ki sem használnék egy ilyen cuccot.

De most. Most megtört ez a tendencia. Egyrészt lett még egy SIM kártyám, a hozzárendelt számot csak bizonyos emberek fogják ismerni, tehát fixen beletehetném egy telefonba. Ezek a bizonyos emberek nincsenek sokan, tehát a készüléket viszonylag ritkán használnám telefonálásra, viszont mindenhová magammal kell vinnem, úgyhogy nem érdemes drága eszközt allokálni erre a feladatra.

S döntöttem. A Philips 9@9k nálam maradt. Megbeszéltem az XXL GSM-mel, hogy ezt most én megtartanám, s így is történt. A tudás nem számít, az viszont igen, hogy ne kelljen keresnem naponta töltőt hozzá.

Nos, mióta a cikk megjelent, egyszer töltöttem csutkára. A múlt héten. 18 órányi beszélgetési idő volt akkor benne. Egyszerűen imádom. És ha mégis váratlanul (haha, váratlanul? ez?) lemerülne, akkor akármilyen miniUSB-re rálógatom, oszt töltődik.

Ez - tényleg - munkaeszköz. Nem akarom beletárolni a fél életem, telefonálásra, SMS-re van és sosem hagy cserben. Vidéki hétvégékre nem viszek töltőt, nem aggódom, hogy merülök.

Felbecsülhetetlen. Tényleg.

Bog