Régen, öt éve, amikor ezt az egészet elkezdtem (akkor még egyedül), nem sokat tökörésztem a cikkben szereplő képekkel. Fogtam (akkor még anyáméknál) a fehér íróasztalt, rádobtam a telefont, megfotóztam innen-onnan, meg a menüből is lőttem 2-3 képet, oszt jónapot. Képszerkesztő programot csak azért használtam, hogy méretezzem a fotókat, illetve hogy rátegyem a logót, ennyi.

Ehhez képest most...

Hatalmas fehér papírlappal szexizek a lakásban, általában a TV tetején köt ki, közvetlenül az ablak mellett. Készülék letörölget, sokszor tök feleslegesen, mert a szöszmösz valami egészen speciális létforma, amelyet szerintem vagy hozzácsomagolnak a dobozhoz, vagy annyira gyorsan ugrik rá a telefonra, hogy nincs esélyem, de azért úgy-ahogy megtörlöm.

Fényképezőgép manuális módba, ISO100, 2,7-es blende, 40-100 ms között expó idő, lájtos vaku ellenfényben... na, ezzel már egész jók lesznek a képek, de úgysem tudom megoldani, hogy ne legyen árnyék, úgyhogy képszerkesztő, és az egész hátteret kifestem hófehérre. Egy átlagos telefonnál ezzel elpöcsölök egy órácskát.

Utána jönnek a kijelzőképek. Symbian és WM gépeknél szerencsénk van, screenshot progi felugrik, kész. De ha nem ez a helyzet, akkor húzok be a klozetre, lámpa leó, aztán lehet kicsit sakkozni megint a fényerővel, s lehetőleg pontosan, a kijelző oldalait minél párhuzamosabbra véve befogni a kijelzőt a keresőbe. Mire ez megvan, addigra rendszerint a telefon le is kapcsolja a képernyőt, hogy rohadna rá az ég, megint lehet turkálni a menüben, majd nekifutni újra.

Persze, hogy sosem sikerül úgy, hogy csak ki kelljen vágni. Hordóhatás, torzítás, ferdeség, erre is rá kell menni képszerkesztővel, pöcsölés. Utána még arra is figyelni kell, hogy a telefonkönyvből és az üzenetekből kisatírozzam a non-public adatokat. Ezzel az egésszel megint elmegy egy óra, figyelj, már két órát pecserésztem, s még egy redvás bekezdést sem írtam.

Utána valahogy át kell juttatni a telefonnal készült képeket a PC-re (ezért szeretem a memóriakártyát, eddig csak négyet vesztettem el), ha nincs SD, akkor Bluetooth-on, esetleg USB-n át, de ahhoz telepíteni kell a szoftvert, miközben így is 43 féle Sync program ül az óra mellett a jobb alsó sarokban. Aztán - ha átjutnak a képek - ezeket is lekicsinyíteni, átnevezni...

Ezután - haladni kell a korral - jöhet a videó. Ezt utálom a legjobban csinálni (nem, mégsem: a kijelzőképeket megvágni jobban utálom), kamera fix helyre kerül, telefon a kézbe, aztán felvétel indul, s lehet nyomkodni. Utána pár rövid snitt a dobozról, esetleg a külsőről, majd az egészet fel kell másolni a PC-re, s egy videószerkesztővel jön a következő móka. Először egymás mellé rakom a felvételeket, aztán keresek valami zenét. Ha megvan, akkor a videó elejére be kell dobni a logót, a végére detto, közben - ha kell - feliratozni sem árt, majd az egész cuccot (de leginkább az elejét) nagyjából hozzá kell igazítani a zenéhez. Utána DivX-be átkonvertálom, majd fel a YouTube-ra. Ez is egy órácska volt.

Ezek után már csak meg kell írni a cikket. De célszerűbb ezek előtt, mert szoptam már olyat be, hogy lefotóztam, amit szerintem kell, utána nekiültem írni, s menet közben bukkant fel pár olyan funkció, amit meg kellett volna örökíteni, ehh.

Persze, persze. Szívás, nyilván, de utána jó viszontlátni a képeket az oldalon, újabban elég jól sikerülnek, a Philips 292 überjó lett, de az R306 kapcsán sem sikerült rosszul a képanyag.

Egyszer, ha majd nagyon megy nekünk anyagilag, akkor felveszek valakit, akinek csak az a dolga, hogy megszerkessze a képeket és a videókat. Egyszer... Majd...

Bog