2019. július 19., péntek

Gyorskeresés

ilyenek történtek

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

ez megint egy "régnemírtam" bejegyzés.

azóta elkezdődött a nyár, vettem bkv bérletet, rohadt meleg volt, egyre többet mozdultam ki, jó idő, haverok, császkálás.....pénzköltés.

voltunk a 3 napig balcsin meg 'soundon, a csütörtöki nap, megadta, kifogtuk a jó időt, sztem kifogtuk a jó fellépőket is, bár solveig nem fosatott be, nagyjából azt kaptam amit vártam.
(sőt kicsit kommerszebbet is, de legalább ráhúzott majd egy órát, mert nagyon élvezte, és ebből ránk is ragadt)
két napra rá, három óra alatt -amiből kettőt vízibiciklin töltöttünk óránként kétezeré-rákvörösre égtem, úgy, hogy még most is hámlok. tudom, naptej, de nem bíztunk a napsütésben.

júliustól új munkarendben dolgozom, egy nap meló 12 órában (6-11,12-14 és 18-23 elosztásban kb) egy nap pihi, mostanra kezdem megszokni, lehet jobb lesz mint az előző volt.

mindezek következtében megtörtént, hogy majdnem két hónapig nem mentem haza szüleimhez, ami még eddig nem fordult elő az életemben, fura volt, és azt kell hogy mondjam rossz is.

elvittem szervizbe az egerem, abban bízva, h kicserélik újra, amit majd nem bontok ki, mert kényelmetlen, és eladom, és veszek újat és dejólesznekem....de nem, nálam a problem, a lézer egérnek nem mindegy min használja az ember. így beruháztam egy vatta újra, a4tech x6-70d lett a nyerő, ugyanis, előtte ugyanilyenem volt, és évekig megelégedéssel használtam.

hirtelen ennyi, készülök a vacsorára, kicsit előre is kell dolgoznom, az esti műszak elején kellene elkészíteni, hogy friss és finom legyen a páromnak a húsgolyó, ala davidrocco.

holnap pedig ismét BELGA!!!! koncert a parkban, és ha minden jól megy kinézünk majd szigetre is, de ez még odébb van. :))

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.