Indulás/Érkezés

Igen, végre, sikerült! Elmentem nyaralni.
A hónapok óta tervezett nyaralás jó és rossz tapasztalatait szeretném megosztani. Úgy gondolom, ez mások hasznára is válhat, akik esetleg Tunéziát választanák a nyári kikapcsolódás célpontjaként.

Valójában még sosem voltam nyaralni így igazán külföldre. Ez volt az első. Ezért nagy várakozás, és készülődés előzte meg az utazást.
Itt, a Logouton a nyaralás topicban már több fórumtárssal is beszéltem az ügyben. Sok hasznos információt kaptam tőlük.
Az izgalmat azonban semmilyen információ mennyiség ellenében se tudtam csitítani. Még repülőn se ültem soha. Így számomra az egész újdonság volt. Tengerparton is legutóbb szüleimmel, 9 évesen voltam...
Ezért nagy élmény volt az egész. Egyben jó és bizony rossz is! A bemutató mellett többek között erre is szeretném felhívni az emberek figyelmét. Ugyan is az utazási irodák reklámjai általában csak a legjobb dolgokat emelik ki, a negatívumokra természetesen nem figyelmeztetnek.

A kedvesemmel kettesben készültünk az útra. Mint írtam is, már hónapok óta. Próbáltuk megszerezni a legtöbb információt, beszerezni a szükséges gyógyszereket, mindent, ami csak fontos lehet. Együtt számoltuk vissza a napokat, míg végre eljött az a bizonyos nap.
Múlt héten szerdán (aug.26.) 12:00-kor végül elindultuk Ferihegyre.
Elég korán kiértünk, így alkalmam volt az erkélyen a felszálló gépeket megfigyelni. Ilyen közelről se láttam még gépet. Nagy élmény volt. Persze az izgatottságom egyre csak nőtt. Hamarosan én is egy ilyenen fogok ülni. Hűha.
Végül egész gyorsan sikerült becsekkolni. Átmentünk az ellenőrzőkapukon, és vártunk a transzferben az indulást. A Nouvelair, Airbuss - A320-asával mentünk. Megnyugtatott az a tudat, hogy ezt a típust még nem érte komolyabb baleset. Legalábbis a google nem talált ilyet.
A gépünk 16:55-re volt kiírva, így a várakozás közben ittunk egy kis bátorság növelő készítményt. Konkrétan 2 feles Jagert és egy korsó sört. Nekem erre szükségem volt. Barátnőm már sokszor repült, így neki nem volt akkora újdonság, mint nekem.
A transzfer belső tere, kialakítása, és az üzletek igen igényesek. Szép design, kellemes légkör. Amit persze meg is kell fizetni.
Az alábbi képen látható áru, a sör, a 2 Jager, és a Cappuccino, kemény 5, azaz öt ezer forintba került.

Még egy drágább éjjelnappaliban is meg lehet kapni mindezt már cirka 1200-1500 forintból. Egyszóval nem terveztünk nagy ivászatot. Viszont háromnegyed ötkor kiderült, hogy egy órát késik a gépünk. Szuper, akkor még egy órát ülhetünk várakozva. Addig megittam még egy sört.
Végül fél hatkor kinyitották a kapukat, megjött a busz, és vittek minket a repülőhöz.

Mit ne mondjak, így közelről elég nagy gép a 320-as. Valójában a kis és rövid hatótávolságú gépek közé tartozik, de ott élőben, testközelből hatalmas volt.
Attól függetlenül, hogy fapados járat volt, szerencsére helyjegyet kaptunk, így nem volt tülekedés.
Felmásztunk a lépcsőkön, be a gépbe. Két oldalt 3-3 széksor foglalt helyet. ABC-DEF jelzéssel. Szerencsére én az ablakhoz kerültem. Leültünk, és akkor már elfogott (még) egy kis idegesség.
Rengeteg ember, utaskísérők, pici ablakok... Aztán elindultunk.

Gurulás közben az arab utaskísérők elmagyaráztak mindent, hol találjuk a mentőmellényt, az oxigén maszkot, mit hogyan kell, és jó utat kívántak.
Kigurultunk a kifutópályára. A szívem már a torkomban dobogott... Persze kedvesem csak nevetett rajtam. Szerintem élvezte, hogy az első utazásom alkalmával ennyire izgulok, ő már tudott mindent, mi, hogy megy, mire lehet számítani.

ilyen fejem volt közvetlenül az indulás előtt... : )

Megérkeztünk a kifutóra. Beálltunk egyenesbe. Majd pár másodperc múlva felbőgtek a hajtóművek, és hirtelen elindultunk. Na ekkor már éreztem, hogy nem lesz gyenge. Igaz nem nagyon, de picit belenyomott az ülésbe, őszintén erősebb hatásra számítottam. De nem volt rossz. Majd amikor kellően felgyorsultunk a pilóta felhúzta a gépet, és ekkor éreztem igazán, hogy milyen is repülni.
A szám tátva maradt, a lábamon, a gyomromon éreztem, hogy erőteljesen szorulnak az ülésbe. Mozdulni nem mertem, csak vicces módon kapaszkodtam. Amire feleszméltem, már fél Pest látszott a repülőből. Kisebb szögben ugyan, de még mindig felfelé haladtunk. Majd következett az első forduló. Egy balos kanyarral beálltunk az Olasz csizma csücske felé, és ekkor már közelítettük a 10km-es utazómagasságot. A gép bedőlt és fordultunk, én meg tágra nyílt szemekkel, még mindig kapaszkodva csak lestem. Meg se tudtam szólalni. Barátnőm kedvesen kérdezgette, hogy jól vagyok-e, minden rendben van-e. Persze, hogy rendben volt minden, csak a meglepődöttségtől meg hasonló érzésektől alig tudtam megszólalni. De rosszul nem voltam, semmi bajom nem lett.

Majd lassan elértük azt a bizonyos 10.700 métert. Jóval a felhők fölött. Élesen látszott a horizont. Elkülönült fehéres kék, és sötétkék színben. Gyönyörű volt.
Na ekkor kezdtem lenyugodni. Hamarosan az utaskísérők felszolgálták a vacsorát. Meglepő, hogy fapados gépen is van ilyen. Barátnőm WizzAirrel utazott sokat, ott semmi ilyesmi nem volt.
Mondanom se kell, az étel, ahogy a köztudatban ismeretes pocsék volt. Jóformán ehetetlen. Rizs, meg két szelet húsfélét szolgáltak fel. A hús kb. ugyan olyan fehér színű volt, mint a rizs. Teljesen íztelen, így egy kis bors és só segítségével azért letuszkoltam, azzal is telik az idő.
Majd egyszer csak kis lcd kijelzők hajlottak le a fejünk felől, amin térképen mutatták, hogy épp merre tartunk, mennyivel megyünk, milyen magasan és hány fok van odakinn. Jó volt látni, hogy merre megyünk, meg minden infot. Így tudtunk, hogy 920Km/h-val száguldunk. Ez majdnem 5x gyorsabb, mint amennyivel valaha közlekedtem. Mínusz 52°C fok volt odakinn. Nemsemmi. Legalábbis számomra.
Szerencsére nem volt túl felhős az ég, így láttam az olasz partokat. Szigeteket, egész hegyvonulatokat. Bámulatos volt, mintha valami élő térképet néznék, úgy rajzolódtak ki a hegyek vonulatai, és domborzata.
Próbáltam képeket is csinálni, de mivel nem vagyok egy nagy fotózáshoz értő, illetve az ablak is koszos volt nem sikerültek túl jól. De azért a lényeg látszik.

Legnagyobb meglepetésemre este értük el Monasztírt, a várost, ahol landoltunk.
Miközben közeledtünk, készültünk a leszállásra, elkezdett esni az eső. Berepültünk a felhőkbe, és elkezdett rázkódni a gép. Na itt jött el az a pillanat, amikor megijedtem. Mosoly jelet képzeljetek ide, mivel rajtam kívül szerintem senki se parázott. De nem tudtam meggyőzni magam, hiába mormoltam a statisztikát, mint valami imát, nem segített. Végigrepültünk már majd 2 órát, úgy, hogy a szárny, amire tökéletes rálátásom volt egy centit se rezzent meg, majd beérve a felhőbe össze-vissza mozgott le-fel. Na, mondom egy nagyobb 'bukkanó' és darabokra törik. Félelmemben folyamatosan kérdezgettem kedvesemtől, hogy "ugye ez normális?", meg "ez is normális volt?". Szóval, hogy normális-e, hogy a gép szárnya, mint egy pillangóé úgy remegett össze vissza. De megnyugtatott, hogy igen, ez még semmi. Amíg nem kérik, hogy kössük be az öveket, addig nincs nagyobb huppanó. Persze ez is csak kicsit nyugtatott meg. Erőteljesen éreztem, amikor a gép magasságot veszít, majd visszaáll, döcögött, recsegett, ropogott minden.
Majd legnagyobb meglepetésemre nem sokkal leszállás előtt, egy kékes lilás fényt láttam a bal oldalon, a szárnytól nem messze. Elképedtem. Megijedtem. Odafordultam barátnőmhöz, hogy huh, te villámlik! Persze ezt nem mondtam ki, de próbáltam ilyen képet vágni. Amolyan, 'Te is láttad ezt? Villámlik, viharban repülünk' féle nézés akart lenni.
Barátnőm meg se várta, hogy megszólaljak, egyből mondta, hogy ezek csak jelzőfények! Heh. Mondanom se kell, félelmemben még pár másodpercig el is gondolkodtam rajta... Persze... Jelzőfények mi? Ő akkor már nevetett, és mondta, hogy nem tudott mit kitalálni, nem akarta, hogy megijedjek, hátha beveszem. De nem vettem be. Bár ezen még azóta is nevetek. Jelzőfények! Szép lilás kékes, egymás mellé fellőtt jelzőfények... : ) Aztán már láttam alattam a várost, a fényeket, majd végül a valódi leszállófényeket is. A pilóta finom kis huppanással letette a gépet. És pillanatok alatt megálltunk.
Meg is érkeztünk a monasztíri nemzetközi repülőtérre.

Amikor kiléptünk a gépből, akkor döbbentünk csak rá, hogy mekkora viharban szálltunk le. Majdnem lefújt minket a szél a lépcsőről. Szakadt az eső, és mindenfelé villámlott. Majd a busz kivitt minket, és végre elszívhattam 5 óra után az első cigimet. Helyi idő szerint fél 9-kor értünk oda, ez itthon fél 10-et jelentett. De furcsa mód, már teljesen sötét volt, először azt gondoltuk a viharnak köszönhetően.
Aztán beálltunk a sorba a 'passport checkinghez'. Teljesen átlagos reptér volt. Semmi extra. Az egyetlen dolog, ami feltűnt, egy hatalmas óriásplakát a belépési oldalon, hátul a falon. Egy öltönyös fazon integetett rajta, nem láttam teljesen a sok embertől. Na, mondom ezek vajon mit reklámoznak? Gondoltam valami híres reklámarc lehet, ha már a reptéren is ezzel nyitnak.
Közelebb érve láttam csak, hogy saját magán kívül semmit se reklámoz az a plakát. Tunéziai zászló az egyik sarokban, a kép többi részén egy öltönyös úr integet. Nem tudtam elképzelni mi lehet ez, talán valami reklám, de mi... Esetleg a Nagyvezér? Áh, de mondom ez már nem a Sztálinista Oroszország...
Majd a későbbiekben kiderült, hogy igen. Ez a Nagyvezér képe. Ugyanis minden városban, szinte mindenhol ott díszelgett. Ahogy nálunk a legújabb Tescós kenyér akciós plakát, náluk a Nagyvezér képe volt mindenütt. Az épületeken, a hivatalokon, Még a szállodák recepciója és előterében is. Az úton óriásplakátokon, építkezéseken, egyszóval szinte mindenhol.

De ne szaladjunk ennyire előre, ott tartottunk, hogy átmentünk a reptéri herce-hurcán, azután megtaláltunk a Neckermann-os telepített képviselőt, aki elmagyarázott pár dolgot.
Tudom nem a reklám helye, hogy Neckermannal mentünk. De ez is egy fontos tényező manapság, hogy az ember ne induljon útnak mindenféle gagyi utazási irodával, elég nagy lehet a kockázat. Az elmúlt évek tapasztalatait / híradásait figyelembe véve. Inkább fizet az ember többet, de akkor legyen minden 100%-ig megszervezve, és biztosítva. Egyedül, önálló szervezésben pedig elindulni egy ilyen országba eszünkbe se jusson. A későbbiekben kiderül, hogy miért.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!