Sokan sokféleképpen oldják meg, hogy télen ne fázzon a fejük. Van aki a kötött sísapkára esküszik - és ennek különböző bojtos illetve bojt nélküli változataira - van akinek a nagyi köt egy szép darabot, van aki egy baseball sapkát tesz a fejére füles vagy fül nélküli kivitelben és van aki sapka nélkül jár. ...vagy mert általában autóban ül, vagy mert nem bántja őt a hideg téli szél.
Én eddig évekig baseball sapkát nyomtam a fejembe mikor hűvösre fordult az idő. Minden évben vettem egy újat, az "előző téliben" meg évközben melóztam, ha éppen olyan munka akadt ahol poros lehettem. Mivel nem vagyok az az "induljunk el egy vásárlókörútra" típus, már ősztől nyitott szemmel jártam, hogy megtaláljam a nekem való nem túl színes, nem túl nagy logóval díszített, szolid, a ruházatomhoz valamelyest illő sityakot. Ez vagy sikerült vagy nem. Néha be kellett érnem a "tökmindegylegalábbnemfázikafejem" verzióval. Tavasszal általában úgyis bevágom a szekrénybe.
Idén ez - nagy meglepetésemre - másképp' történt.
Még az ősz elején elhatároztam, hogy veszek egy frankó cowboy kalapot. Jártamban-keltemben megálltam több erre szakosodott bolt előtt, sőt fel is tettem a fejemre egyet-kettőt, de nem találtam magamnak valót. Telt-múlt az idő (és hűvösödött). Egy reggel a metrón megláttam Őt!
Ott a kalapom a pisztáciazöld-lila kabátos, laptoptáskás, szemüveges srác fején, aki - gondolom - egész éjjel tartó hentelés vagy vízalatti nyitott szemmel történő vindóz telepítés után vörösre gyógyult tekintettel nézi az ablakon át a sötét alagút falán pörgő mozit. Én ugyancsak begyógyult szemekkel, metróújsággal a hónom alatt, munkásruhában porosan és elnyűtten léptem oda hozzá.
Ahogy a látóterébe kerültem a napszaknak megfelelően üdvözöltem, majd egy egyszerű kérdést tettem fel neki. "Hol vetted a kalapod?" Ő megijedt. Végignéztem magamon és végiggondoltam a pár napot amit segédmunkásként az Aréna Pláza gyors befejezésén töltöttem. Ugyan nem mi csiszoltuk a márványpadlót, de a korán kinyitott öltönyszalon árukészlete és dolgozói mellett én is kaptam a finom porból ami beterítette az összes helységet mint Moszkvát a hó.
Mindegy, nem kezdtem hosszú magyarázatba hanem igyekeztem baráti hangon biztosítani arról a fiút, hogy nem konkrétan ezt a kalapot szeretném, hanem egy ugyanilyet a későbbiekben egy másik földrajzi ponton az árát készpénzben kiegyenlítve. Kicsit megnyugodott és eldarálta nekem, hogy ez egy ausztrál bőrkalap, hozzá egy webcímet, meg hogy a FeHoVa kiállításon egy házaspárnál kapható, ő ott vette. Megköszöntem és jobbnak láttam magára hagyni az előző éjszaka bináris élményeinek feldolgozásával.
Röviden:
A webcímet nem írtam fel, a guglival találtam gyönyörű ausztrál kalapokat de forintban marha drágán. Mint azt már megszokhattuk - ugyanaz a modell kintről rendelve jóval olcsóbb viszont úgy, hogy nem tudom a kalapméretem, nem fogtam a kezemben és nem láttam a fejemen nem vásárolok ilyen terméket. Maradtam lobogó hajjal.
Peregtek a napok.
Karácsony és szilveszter között elég hideg volt. Jártam Budapest utcáit és nagyon fázott a fejem. Néztem az embereket ahogy behúzzák a nyakukat a kabát gallérja és a sál alá és fejfedőben ki nem mennek az utcára. Nekem is meg kell oldanom ezt minél előbb, mert az év elején még lehet nagy zima, nem biztos, hogy megúszom. Nem marad más, kell egy baseball sapka most!
Blaha
17:55.
Be a sarki hegymászóboltba. Homokszínű béézbólsapka polcról levesz, fejre fel, pénztár, zárás előtt utcára ki.
18:03.
Valami nem kerek. Már nem fázik a fejem, de... Hol a kalapom? Hol maradnak az álmok amelyeket rendületlenül kompromisszumok nélkül mindig megvalósítok? "Anyám, én nem ilyen lovat akartam!"Az elégedetlenségemnél csak a makacsságom volt a nagyobb.
Lehet, hogy az olvasó egy tökfödő esetében ezt felesleges problémázásnak tartja, de mivel ezidáig minden kívánságom teljesült semmiféleképpen nem akartam, hogy a kalap sztoriban másképp legyen. Ez a gondolatmenet manapság legkönnyebben a Titok című DVD megtekintése után érthető meg. Én már évek óta az ott látottak szerint működöm.
Magyarul:
Amin sokat agyalok, amit nagyon akarok - és az nincs más élőlény kárára - az úgy lesz.
18:05.
Telefon, számok pörögnek, zöld gomb. "Halló". "Szia! Itt Eastman. A Blahán vagyok, nyitva vagy még?" "Persze, 7-ig." Ok, akkor benézek hozzád! "Gyere." Go Dohány utca 94. a táblán "Jajcica". Belépek és újfent elém tárul a bazár. A bazár ahol a bőrkabátom vettem, ahonnan az 501-eseim vannak, ami olykor kincseket rejt, ahol mindig úgy fogadnak mintha hazaérnék és nem dobnak ki ha már másfél órája kutatok.
"Múltkor próbálgattam nálatok a western kalapokat, de csak nagyok voltak. Nincs most kisebb?" "Nézd meg, ott vannak fent." Nézegetem, felpróbálok egyet, még egyet. Nem az igazi. "Lehet, hogy nem is cowboy kalap kellene. Hm, nem tudom..." "Ezeket itt a falon láttad már?. Próbáld meg ezt!" "Háát, nem is tudom. Elég öreguras. Azért felveszem." ...és abban a pillanatban - ahogy Csulánó mondta az Országalmában - megtörtént a szemenszedett csoda. Megtaláltam! Az enyém! Hihetetlen! Se nem kicsi, se nem nagy. Pont a fejemre való. Pont ez a szín. Mosoly. "Igen! Ez az! Köszönöm!" Kassza: 5.000 HUF. Újbéézbólsapka szatyorba be.
Belenézek a tükörbe fejemen az "új" kalapommal és magamat látom. A harminc éves embert aki legbelül néha húsznak de leginkább ötvennek érzi magát. Aki mellett kicsit elment a világ. Aki néha értetlenül áll a fogyasztói társadalom "vívmányai" előtt és a régi, tartós dolgokat keresi. amelyek kiszolgálnak és megszolgálják az árukat. Az embert láttam akinek a cipője Londonban, a kabátja Bécsben, a nadrágja Amerikában, a kése Svájcban, az erősítője a hangfalai és a CD lejátszója Nyugat-Németországban, a fényképezőgépe és a TV-je Japánban készült. Az embert aki szereti a szép, gondosan megtervezett, lélekkel elkészített tárgyakat, akit nem elégít ki a kínai bóvli. Csak ha minimum ezer éves!
Apám amikor holtfáradtan hazaért és meglátott benne felnevetett. "Nem gondoltam volna, hogy kalapban jársz majd!" -mondta. "Nézd meg Apu, hogy milyen finom munka!" Apám mesterember, kézműves. "Látom. Stetsooon??? Ez nagyon jó kalap fiam!" "Hm, majd rákeresek a neten."
STETSON. Az amerikai John B. Stetson által 1865-ben alapított cég terméke. Stetson kalapot hordott a fél vadnyugat. Ez a darab egy Stetson modell alapján Bécsben készült Gärner kalapkészítő mesternél. Alaposan kidolgozott, igazi mestermunka. Nagyon szeretem. Hozzám nőtt. Úgy érzem, hogy nekem lett anno legyártva.
Azért, hogy most 2008-ban örömöm leljem benne.
Böngészés közben ráleltem egy amerikai fórumra. Ők fedorának hívják a régi szabású kalapokat és nagyon nagy rajongótábora van a különböző modelleknek úgy a fiatalok mint az idősek körében. Pl. Indiana Jones márkanéven folyamatosan kapható a filmben Harrison Ford fején látható kalap, de megemlíthetjük akár a Panama vagy a Borsalino "fogalmakat" is. Sokan nagy pénzeket fizetnek egy-egy vintage darabért mások előkeresik, felújítják, felújítatják a nagyapjuk kalapjait és abban járnak.
Ahogy észrevettem Budapesten is egyre több fiatal jár kalapban. Nem rossz szokás. Remélem, hogy szélesebb körben is népszerű lesz. Amióta viselem háromszor szólítottak meg az utcán és kérdezték tőlem az eredetét.
A barátaim fele kinevetett a választásom miatt, felének nagyon tetszik de mindannyian fel akarták próbálni. Az öreg zsugások a sörözőben pedig elismerően bólintottak.
Nekik még van szemük a régi jó dolgokhoz.
Kapcsolódó linkek:
