Woody Allen filmek.
ma délután kaptam kölcsön az apukámtól, akinek Allen az egyik kedvenc rendezője, én eddig viszont csak egyet láttam tőle. ezt igyekeztem bepótolni ma délután. 
Banánköztársaság
Woody Allen a filmben szinte magát alakítja, (gondolom) szokásos csetlő-botló tökfilkót, aki mindig belekeveredik valamibe.
Ezúttal egy dél-amerikai forradalom-paródia országba kerül, ahol a lázadók közé kényszerül amerikai mivolta okán. miután a komikus történelmi paródiában az elnököt merénylettel leváltó diktátori tábornok uralma után a lázadó vezető is hatalomittas és vérengző lesz, Fielding (ez ő), mint az országban tartózkodó legműveltebb ember (már itt baj van) kerül az elnöki székbe. mivel ő csakugyan jót akar a népének (mármint amerikának és kub az új országának), visszarepül az usába álcában, de leleplezik, és így újra összejön a csajjal aki miatt belekeveredett ebbe az egészbe.
Woody Allen ezzel a '71-es vígjátékkal (csak úgy, mint a '73-as Hétalvóval) még rengeteget merít a Chaplin-féle némafilmekből, és a film legnagyobb része ilyen jelenetekből áll, illetve olyanokból, amiben az a kevés szöveg is jól megírt klasszikus (gondolom én).
az operatőr nem gyakran tér el az akkori szokásoktól (mint amilyen izgalmasak voltak a Piedóne filmek ilyen szempontból), de viszont akkor elég ízlésesen.
a csúcsjelenet pedig (habár a 75. percnél van) egyben a zárójelenet is, amelyben a tévériportet sport/boxmeccsként kommentálja a fő-pár nászéjszakáját.
könnyű kis régies, rövid Woody Allen komédia, 7/10
The Curse of the Jade Scorpion
ez az egyik legnagyszerűbb film amit valaha láttam. ez persze nem igaz, de a stáblista alatt valamiért ezt éreztem. (én amúgy is hajlamos vagyok ilyeneket gondolni nagyon jó filmek után.)
a negyvenes évek elején járunk, (amikor ezt elfelejtenénk, mindig emlékeztetnek bennünket erre a tényre valahogy) a menő biztosítási nyomozó (Allen) ki nem állhatja az új, női felettesét. aztán viszont egy szép napon egy közös barátjuk ünneplésén egy bűvész egy ősi skorpió-ékszerrel elhipnotizálja mindkettejüket, hogy egy frissen házasodott szerelmespárnak gondolják madukat. mindenki jót mulat, csak ők nem emlékeznek semmire az este után.
a hatása viszont megmarad, mert a hipnó-jelszavak hatására (még ha telefonon is kapják az utasításokat) még mindig zombivá válnak, aki kész arra, hogy minden utasítást végrehajtson. így a bűvész távolról bábozva főszereplőinkkel ékszerrablásokat követ(tet) el, bajba sodorva a mit sem sejtő párost, akik a film alatt minden lehetőséget megragadva szapulják (a filmben használt ideillőbb kifejezéssel élve csesztetik egymást). itt megjegyezném, hogy a szinkron Kern Andrással az élen zseniális volt. ugyancsak figyelemreméltó a film zenéje, ami bár csak néhány korabeli hangszerelésű témából áll, már az ismételt megszólalásával mosolyt csalt amúgy is lenyűgözött arcomra.
remek párbeszédek, történetvezetés, színészi munka, vágás, operálás (afféle, amit az operatőr csinál) jellemzi tömören a filmet, a fimet, ami megfogott, végig lekötött, és a szívembe zárkózott.
Atyám, hogy ez milyen nyálas befejezés... 
(előzetes:)
<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/dg14wnHlnMQ&hl=en&fs=1&rel=0"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/dg14wnHlnMQ&hl=en&fs=1&rel=0" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>
